Századok – 2010

KÖZLEMÉNYEK - Somorjai Ádám - Zinner Tibor: Washingtonból jelentjük. A budapesti amerikai nagykövetség Mindszenty bíboros tevékenységére vonatkozó, 1971-ben keletkezett iratai

A BUDAPESTI AMERIKAI NAGYKÖVETSÉG ÉS MINDSZENTY BÍBOROS 1971-BEN 157 két újabb Pro Memóriát, július 14-én és 16-án.6 3 Ezekből megtudható, hogy Zá­gon visszaérkezésekor Mindszenty újabb, a magyar egyház helyzetének javítá­sát célzó feltételekkel állt elő, Zágon viszont ezeket már nem vehette figyelem­be: „A megoldatlan problémákat a Szentszék nem terjesztheti elő feltételként Eminenciád ügyének megoldásával kapcsolatban. Ebből a jelen helyzetben több hátrány származnék, mint előny. Ha a teljes kérdéskomplexum gyors megoldá­sát conditioként fogjuk fel, ez hatálytalanná tenné a Szentatyához írt levelében kifejtett készségét, hogy jelenlegi tartózkodási helyét feladja."6 4 A vatikáni megbízottak és a magyar állam képviselői között szeptember 9-én megkötött megállapodás értékelése problematikus volt és maradt. Elsősor­ban azért, mert bár államközi szintű egyezményről van szó, mégsem lett publi­kálva. Sem a vatikáni fél nem közölte, sem a Magyar Közlöny. Ez utóbbiban csak ennyit találunk: „Az Elnöki Tanács 25/1971. számú határozata. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Népbíróságok Országos Tanácsa 1949. július 6-án kelt ítéletével a Mindszenty (Péhm) [sic!] Józsefre kiszabott szabadság­vesztés büntetésének hátralevő részét elengedi."6 5 Az amnesztiát — amit Mind­szenty sohasem kért — az államfői testület „saját elhatározásából" adta meg, cserébe a Szentszék visszavonta azt az 1957-es határozatát, amelyben kiközösí­tett három prominens békepapot: Beresztóczy Miklóst, Várkonyi Imrét és Hor­váth Richárdot.6 6 A megállapodás szövege először 1991-ben jelent meg.6 7 Mindszenty erős kri­tikája miatt ez a dokumentum kitüntetett figyelmet érdemel, így a szilencium el­fogadásának kérdésköre kapcsán már foglalkoztunk is vele. A felek tisztában vol­tak azzal, hogy ha a bíborost is bevonják a tárgyalásba, vagy részletesen ismerte­tik vele kiutazásának feltételeit, akkor maga a kiutazás került volna veszélybe, mert várható ellenállása késleltethette vagy elhalaszthatta volna a megegyezést.. 63 Fénymásolatban közli: Mészáros T.: A száműzött bíboros szolgálatában i. m. 185-187. - Mint arra már felhívtuk a figyelmet, ez az emlékeztető valamiképp feledésbe merült, ld. Somorjai A.: Ami az emlékiratokból i. m. 120-123., továbbá Somorjai Á.: Egy elfeledett Mindszenty-Zágon Pro Me­moria, i. m. 64 Mészáros T.: A száműzött bíboros szolgálatában i. m. 185-186. 65 Magyar Közlöny 1971. 75. szám, 362. 1971. szeptember 29. Megállapodás a Magyar Népköz­társaság Kormánya és az Apostoli Szentszék között (Bp. 1971. szeptember 9.). - A Népköztársaság Elnöki Tanácsának határozata összetévesztette az egykori tárgyalás (1949. július 6.) és az ítélethir­detés (1949. július 9.) időpontját, miáltal valótlan tényt közölt. Mindszenty életében egyébként nem ez volt az egyetlen furcsa tény az igazságszolgáltatással és annak legszélesebben értelmezhető hold­udvarával kialakult viszonyában, ld. Somorjai A.-Zinner T.: Majd' halálra ítélve i. m., 358. sz. doku­mentum, 1156. sk. 66 Balogh M.: Mindszenty Józsefi, m. 315. - Az Apostoli Szentszék sajtónyilatkozatban cáfolta azokat az értesüléseket, hogy a Vatikán amnesztiát kért volna Mindszenty számára a magyar kor­mánytól, Id. L'Osservatore Romano, 1971. október 1., szövegére ld. Somorjai A.: Ami az emlékiratok­ból i. m. 125 - Erre vonatkozóan az amerikai források további új információkat tartalmaznak. -Mindszenty 1971. október 19-i Pro Memóriájában sérelmezte, hogy a vezető békepapok kiközösítésé­nek feloldásával ellentételezték kijövetelét, ld. Somorjai A.: Ami az emlékiratokból i. m. 127-128; Uő: Mindszenty bíboros 1971-es memoranduma és Pro Memóriája, i. m. 230. 67 Mindszenty és a hatalom i. m. XXXIV/a sz. irat, 170-173; azóta ismételten megjelent: Adriá­nyi G.: Die Ostpolitik des Vatikans i. m. 84-86; Uő: A Vatikán keleti politikája i. m. 110-114; Balogh M.-Gergely J.: Állam, egyházak, vallásgyakorlat Magyarországon i. m. 228. sz. 1119-1121; németül: Adriányi G.: Die Ostpolitik des Vatikans i. m. 84-86.

Next

/
Thumbnails
Contents