Századok – 2010
KÖZLEMÉNYEK - Somorjai Ádám - Zinner Tibor: Washingtonból jelentjük. A budapesti amerikai nagykövetség Mindszenty bíboros tevékenységére vonatkozó, 1971-ben keletkezett iratai
154 SOMORJAI ÁDÁM - ZINNER TIBOR probléma és megnyugtató megoldásra vár.5 1 Mint ahogy az is, hogy az erre vonatkozó megegyezést vajon szándékosan titkolták-e el a bíboros elől, vagy sem.5 2 Megoldási javaslatunk az, hogy ha a vatikáni küldöttek nem, a pápa föltehetőleg igenis közölhetett valamit erre vonatkozóan a bíborossal.5 3 51 Mészáros István az emlékiratok nyomán úgy tartja, az 1971. június 25-26-i „végső tárgyaláson" a bíboros „akkor is hangsúlyozta: nem vállal semmiféle szilenciumot. A vatikáni küldöttek azonban a magyar tárgyalófelet nem tájékoztatták erről a kétségtelen tényről, azt az érzést keltve bennük, hogy e követelményt Mindszenty elfogadta", ld. Mészáros I.: Mindszenty és az „Ostpolitik" i. m. 201. - Kétségünket kell azonban kifejeznünk a „kétségtelen tény" említése kapcsán, mert a bíborosnak a tárgyalási pontokhoz fűzött megjegyzései másra utalnak. A 2. pontról ezt írta: „Nem szándékozom nyilatkozni. Természetes azonban, hogy egy bíborost, főleg az egyházért viselt hosszú fogság és szenvedés után nem lehet szótlanul elsüllyeszteni. Az egyház érdeke és saját becsületem megkívánja, hogy a közvélemény helyesen legyen tájékoztatva ennek okairól", ld. Mészáros T.: A száműzött bíboros szolgálatában i. m. 182. (Az emlékiratokból ez a rész kimaradt.) A 3. ponthoz pedig ezt fűzte hozzá: ,,[a] kommunista magyar rendszert, mely a magyar Egyház és nemzet romlását okozta, nem fogadom el olyan tárgyaló félnek, amely nekem feltételeket szabhat, még kevésbé megnyilatkozásaim tórájaként. Esetleges erre vonatkozó feltételeit visszautasítom. [...] Annak elbírálása [...[, hogy esetleges megnyilatkozásom árt-e a Szentszék és a magyar rendszer közti viszonynak, kizárólag a Szentszék illetékességéhez tartozik", ld. Mindszenty J.: Emlékirataim i. m. 475. - Úgy véljük, ezek a szövegek nem tartalmazzák azt, amit Mészáros állít, vagyis hogy a bíboros nem vállalná a szilenciumot. Azáltal, hogy elfogadta a Szentszék kizárólagos illetékességét megszólalásai minősítésére vonatkozóan (tehát maga fölött állónak ismerte el), egyben értelemszerűen abba is beleegyezett, hogy ha az Apostoli Szentszék őt arra kérné, ne tegyen a kommunista rendszer ellen nyilatkozatokat, akkor engedelmeskednie kell. „Ezt a megjegyzésemet egyes vatikáni körök később olyképpen értelmezték, mintha a harmadik feltételt is elfogadtam volna" - zárta a fentieket emlékirataiban a bíboros. Érdekes értelmezési kérdés, vajon miért nem vette észre, hogy közvetett módon ugyan, de valóban elfogadta?! - Adriányi szintén ténynek tartja Mindszenty álláspontját, amelyet Möns. Csertő Sándor rögzített a bíborossal 1972. november 7-10. között Bécsben tartott megbeszéléséről készített emlékeztetőjében. Ennek szövegét ő fordította németre: Adriányi G.: Die Ostpolitik des Vatikans i. m. 108-112., és magyarra: Uő: A Vatikán keleti politikája i. m. 146-153., ld. még: Somorjai A.: Ami az emlékiratokból i. m. 150-153. - Adriányi így ír erről: „1972. október 10-én hozta a bécsi nuncius Mindszenty tudomására, hogy a Szentszék az ő kiutazásakor garanciát adott a kormánynak, semmi olyat külföldön nem tesz, vagy mond, ami a magyar kormány érdekeit sérti. Ez a hír Mindszentyt természetesen módfelett felháborította, elsősorban azért, mert erről Zágon prelátus neki a budapesti tárgyalások alkalmával egy szót sem szólt, holott ez neki kötelessége lett volna. Ha tudott volna róla, ő ezt a feltételt sohasem fogadta volna el, hiszen mindenkép[p]en, bármilyen körülmények között is szenvedő népe között akar maradni és meghalni", ld. Adriányi G.: A Vatikán keleti politikája i. m. 144-145. 52 Mint említettük, Mészáros István — az emlékiratok alapján — azt íija, hogy a szeptember 9-i kormányközi megállapodásban rögzített szilencium kötelezettségét a bíborossal nem közölték, erről ő semmit sem tudott, ld. Mészáros /.: Mindszenty és az „Ostpolitik" i. m. 201. Mészáros azonban a föntebb az 50. és az 51. jegyzetben említett két forrást (Rossi nuncius közlését, illetve a pápai levelet) nem ismerhette, mert ezek 2000-ben, illetve 2004-ben, tehát az ő monográfiájának megjelenését közvetlenül megelőzően, illetve évekkel utána jelentek meg. - Vele szemben Adriányi Gábor úgy látja, Casaroli és Cheli nem hallgatták el VI. Pál pápa előtt a magyar kormánynak tett ígéretet, hiszen ennek legfontosabb elemei már abban a négy évvel korábban, 1967. október 14-én kelt szentszéki aid[e]-mémoire szövegében is előfordultak, amelyben kifejezetten a pápára hivatkozva rögzítették a bíboros esetleges Rómába távozásának feltételeit. Ugyanígy a pápa világos szándékaira utalt Péter János római beszámolója is az 1971. április 16-i kihallgatásról. Adriányi egyetértően idézi Möns. Mészáros Tibort, a prímás egykori titkárát is, aki „egyenesen azt állítja, hogy VI. Pál pápa pontos ismerete ellenére sem az igazságot mondta." Mindezek alapján úgy véli, a pápa tudott a magyar kormánynak adott garanciákról, de bízott abban, hogy azok beváltására nem fog sor kerülni, ld. Adriányi G.: A Vatikán keleti politikája i. m. 122. - Vö. még a 77. jegyzettel. 53 Nem szólva arról, hogy a Vatikán részéről már 1963-ban készek lettek volna ezen feltétel elfogadására, ld. Somorjai Á.-Zinner T.: Majd' halálra ítélve i. m. 174 skk. - Az új, főleg amerikai források bevonásával minden bizonyai mód nyílik majd mindennek bővebb kifejtésére, de ez még elvégzendő feladat.
