Századok – 2010

KÖZLEMÉNYEK - Somorjai Ádám - Zinner Tibor: Washingtonból jelentjük. A budapesti amerikai nagykövetség Mindszenty bíboros tevékenységére vonatkozó, 1971-ben keletkezett iratai

A BUDAPESTI AMERIKAI NAGYKÖVETSÉG ÉS MINDSZENTY BÍBOROS 1971-BEN 155 A Zágon-féle Pro Memoria 4. pontja szintén elemzésre vár. Az emlékiratok írója szerint Zágon, miután megnézte kéziratai kötegeit, kijelentette: nem lát ko­moly nehézséget arra vonatkozóan, hogy az emlékiratok legalábbis jelentős ré­szükben, még életében kiadassanak. Ha viszont az „emlékiratok" szó nem csu­pán a megjelent egy kötetet jelenti, mint ahogy ez elterjedt vélemény, hanem a kéziratban maradt összes szöveget, akkor ez az elbeszélés problematikus.64 Csonka Emil közlése szerint november 23-án a bíboros Bécsben „konfe­renciát" (megbeszélést) hívott össze, melyen bejelentette: emlékiratait tíz kö­tetben tervezi kiadni. Végül egy kötet mellett döntöttek. E megbeszélésen részt vettek: Möns. Szabó János, P Varga László SJ, Vecsey József, Csonka Emil, és a jegyzőkönyvet vezető Géraldine nővér.55 Az amerikai források — mint látni fogjuk — öt, majd hat kötetről tesznek említést. S nemcsak az amerikaiak, hanem ugyanezen amerikai források sze­rint a vatikániak is, Möns. Cheli nyomán Möns. Casaroli is. Az emlékiratokból egy kötet jelent meg, de az a tény, hogy a kézirat alatt számos műre kiterjedő, nagy irodalmi hagyatékot kell értenünk, eddig nem ment át igazán a köztudat­ba - márpedig csak ennek alapján lehet Möns. Zágon 1971. június 25-26-i Pro Memóriájának erre vonatkozó szövegét helyesen értelmezni.56 Érdekes kérdés, hol lappanghatnak a Zágon-féle emlékeztető utolsó lapjai, a június 27-én készült feljegyzések. Mindenképpen több példánnyal számolha­tunk. A bibliográfiai utalások alapján remélhető, hogy a budapesti Mindszenty Archívum 40/a iratgyűjtőjéből esetleg előkerül.5 7 Amennyiben ez nem vezetne eredményre, elképzelhető, hogy megtalálható Hetényi Varga Károly hagyatéká­ban, hiszen ő rendezte sajtó alá Möns. Mészáros Tibor napi jegyzeteinek mind­két kiadását. - A Mindszenty Archívumban jelenleg hozáférhető példányt olasz 54 Ld. Somorjai A.: „Az igazság szabaddá tesz titeket" i. m. 222. 55 „Nehézséget okozott a bíboros ekkor még töretlen szándéka, hogy emlékiratait tíz kötetben adja közre" - emlékezik a szemtanú, Csonka Emil, ld: Csonka E.\ A száműzött bíboros i. m. 96. Ugyanerről később így ír: „Munkabírása közmondásos. Követségi éveiben a naplójegyzetei írott mun­kájának csak a töredékét jelentették. Emellett megírt egy tíz kötetre rúgó magyar történelmet, illet­ve összeszedett s csoportosított tíz kötetre elég anyagot. Vaskos kötetnyi megfigyelést jegyzett fel a kor ateista vezéreiről, Leninről, Sztálinról, Hruscsovról. Belefogott Nagy Imre volt miniszterelnök és Kádár János egyéniségének tanulmányozásába. Óriási anyagot gyűjtött egybe a vallásüldözésről. Számtalan angol nyelvű prédikációt írt, nagy mennyiségű megfigyelést »Gondolatok«, -Thoughts« címmel, s ugyancsak tanulmányozni kezdte, mindig jegyzetekkel, Amerika történetét és külpolitiká­ját. Igaz, hogy tizenöt év nagy idő, de amit végigolvasott és végigírt e másfél évtizedben - ez csak fizi­kai ereje és ideje teljes bevetésével, nem lankadó munkakedvvel és munkabevetéssel volt lehetséges", ld. Csonka E.: A kor és a bíboros. (In:) Mindszenty J.: Napi jegyzetek i. m. 142. 56 Mészáros István is elfogadja a bíboros utólagos átértelmezését, miszerint a megjelent könyv a tulajdonképpeni emlékiratok, míg az előző köteteket „magyar történelmi anyagnak", „Magyaror­szág történelmének" nevezhetjük. Ő is azt állapítja meg: „Végül a magyar történelmi anyag kiadat­lan maradt, emlékiratai pedig - jelentősen lerövidítve, feszesebb szerkezeti formába rendezve - 1974 októberében jelentek meg", ld. Mészáros I.: Mindszenty és az „Ostpolitik", i. m. 73-76. 57 Mindszenty Iratkatalógus és Bibliográfia. Összeállította: A történész bizottság. Bp. 1995. Kézirat, 386. Itt, a 266. oldalon hivatkozás történik erre. - Ld. még Mészáros István: Mindszenty­leveleskönyv. Gondolatok a bíboros leveleiből 1938-1975, Bp. 1997. 56. (válogatás a Mindszenty Irat­katalógus- és Bibliográfiából, 274/b sz.).

Next

/
Thumbnails
Contents