Századok – 2010

KÖZLEMÉNYEK - E. Kovács Péter: Egy firenzei követjárás Magyarországon

EGY FIRENZEI KÖVETJÁRÁS MAGYARORSZÁGON 1461 Branco, aki ghezo és a milánói herceg familiárisa, és feltehetően héják (astori) miatt van itt.2 6 Tárgyalások Bécsben A követek — a beszámoló szerint valóban siettek — 1426. március 14-én érkeztek Bécsbe, ahol azonnal jelezték ottlétüket. Zsigmond két kancellárját küldte hozzájuk, akik örömüket fejezték ki a megérkezésük miatt, egyben elné­zést is kértek: ha a császár tudott volna az érkezésükről, akkor eléjük küldött volna valakit, végül abban maradtak, hogy másnap elküld értük valakit.2 7 A tár­gyalások megkezdése előtt Rinaldo degli Albizi és Nello di Giuliano csak abban bízhatott, hogy a firenzei származású Ozorai Pipó temesi ispántól hathatós tá­mogatást kapnak.2 8 Zsigmond bizalmasa soha nem felejtette el: egykori városát támogatnia kell. Erre már 1405-ben felszólították Firenzéből és a Signoria egy 1411-ben kiadott levele a bizonyíték, hogy ennek Ozorai Pipó eleget is tett.2 " Március 15-én a két követ szállásán (albergo) megjelent Frangepán Miklós fia János gróf/0 az udvarmester,3 1 továbbá más urak és lovagok, valamint két kan­cellár. Rinaldo degli Albizi és Nello di Giuliano gyalogosan velük ment Zsig­mondhoz, akit a választófejedelmek, valamint más urak között találtak/2 Mind­ez reggel (mattina) történt." A kihallgatáson Zsigmond jobb oldalán I. (Harci­as) Frigyes szász választófejedelem, Hohenzollern Frigyes brandenburgi vá­lasztófejedelem, Günther de Schwarzburg magdeburgi érsek, Albeni János zág­rábi püspök és birodalmi főkancellár, Leonard de Layming passaui püspök, Frangepán Miklós bán fia János ispán, valamint több úr állt. A baloldalán V Habsburg Albert osztrák herceget, III. Wittelsbach Vilmos bajor herceget, II. Lajos Schlesien-Liegnitz-Brieg hercegét, Ernő bajor herceget, Konrád Kanthner Szilézia és Oels hercegét, XII. Lajos Öttingen grófját, német udvar­mestert, Tamási László magyar udvarmestert, és számos urat látott a követ. A listát később kiegészítette azoknak a nevével, akit akkor még nem ismert fel. Ilyen volt Eberhard de Neuhaus salzburgi érsek, Martino de Toca recanati püs­pök, Johann von Neumarkt palotagróf, Konrád von Poppenheim birodalmi Hauptmarschall, Nicodemo della Scala freisingi püspök, Witold mazóviai her­ceg, Ciliéi Frigyes, V Habsburg Frigyes osztrák herceg követe, Ernő osztrák 26 Commissioni 572. - A szövegben hol Branco-nak, hol Bianco-nak írják. Én az első változat mellett döntöttem. Ha nem tévesztették el az írást, a „ghezo" jelentését ismerve, a második variáns „érdekesebbnek" tűnik. A „ghezö" 'fekete bőrű (mór vagy néger) ember'-t jelent, 1. Max Pfister: Lessico etimologico italiano I. Fasc. 6. Wiesbaden 1982. col. 975. 27 Commissioni 574. 23 Életére 1. Due vite di Filippo Spano con documenti e note. In. Archivio Storico Italiano. Tomo IV Firenze 1843. - Rinaldo degli Albizi jelentéséből is közölnek benne néhány részletet. 29 Teke Zs.: Firenze külpolitikája i. m. 559. 30 Conte Giovanni figliuolo del conte Niccolö di Signa - Commissioni 574. 31 Maestro della corte - uo. 574. - Azaz Tamási László ajtónállómester. 32 Uo. 574. 33 Uo. 577.

Next

/
Thumbnails
Contents