Századok – 2010
KÖZLEMÉNYEK - Serföző Szabolcs: A zarándokhelyek szerepe a Habsburg-dinasztia reprezentációjában a 17-18. században
1184 SERFŐZŐ SZABOLCS Az udvari ceremóniákban és a tárgyi világban megnyilvánuló uralkodói reprezentáció sokrétű jelenségével számos ponton érintkezik, illetve szorosan összefügg az udvar vallási élete. Az uralkodói pietas hátterében ugyanis nemcsak személyes indítékok álltak — mint például a magánáhítat, a személyes devóció szándéka, ami források alapján többnyire nehezen megragadható —, hanem sokszor propagandisztikus célok, alkalmanként változó politikai megfontolások és generációkon átívelő dinasztikus hagyományok is befolyásolták az uralkodó vallásosságának a politikai közösség felé irányuló, demonstratív megnyilvánulási formáit. Különösen igaz ez a kettősség az uralkodói zarándoklatokra, éppen ezért az uralkodók kegyhelyeken tett látogatásait politikai zarándoklatoknak is szokás nevezi.4 A politikai és reprezentációs célok az uralkodó vallásosságának mind a nyilvános térben zajló, efemer megnyilvánulásait,5 mind pedig tárgyiasult manifesztációit meghatározták. Ide sorolhatjuk a körmenetek és zarándoklatok mellett az uralkodók által adományozott oltárokat és fogadalmi tárgyakat, de az uralkodó által támogatott (zarándok)templomok művészeti dekorációjában — mintegy a szakralitás színrevitelében, azaz „szcenírozásában"6 — megjelenő ikonográfiái programot is. Mindezeket a jelenségeket a representatio maiestatis eszközeként, az uralkodó szakrális reprezentációjaként, illetve az uralkodói hatalom szakrális legitimációjaként értelmezhetjük. A korábbi kutatások alapján jól ismert, hogy a középkorban a szentek dinasztikus kultusza és különösen a szent királyok tisztelete — a királyi hatalom szakralizálásának eszközeként — számos európai uralkodóház számára ideológiai támaszként és egyben hatalmi legitimációs forrásként szolgált.7 A kora újkorban hasonló szerepet töltöttek be az uralkodói zarándoklatok, amelyek célpontja rendszerint egy-egy középkori eredetű Mária-kegyhely volt, összefüggésben a protestantizmus által támadott, a szerzetesrendek (mindenekelőtt a jezsuiták) és a katolikus uralkodók által ugyanakkor tudatosan propagált Mária-kultusz fellendülésével. Ennek eredményeként a középkorban domináns ereklyekultusszal szemben a kora újkorban a képkultusz, és különösen a Mária-kegyképek tisztelete vált a zarándoklatok meghatározó elemévé. Mindebben közrejátszott Mária királynőként való tiszteletének kora újkori megerősödése, ami például a kegyképek ünnepélyes megkoronázásában is megnyilvánult, illetve a „Mária mint a (katolikus) országok patrónája és a keresztény seregek palládiuma" eszme kora újkori térhódítása is. Azokban az országokban, amelyek kora újkori történetében fontos szerepet játszott a protestantizmus és a török elleni küzdelem, az adott uralkodóház szakrális reprezentációjának és 4 L. pl. Csukovits Enikő: Középkori magyar zarándokok. Bp. 2003. 65-73. 5 L. pl. Ines Lang: Die Marienfeste und die Pfingfeiern am Wiener Hof im 17. und 18. Jahrhundert. In: Der Wiener Hof im Speiegel der Zeremonialprotokolle, 1652-1800. Hrsg. Thomas Winkelbauer - Irmgard Pangerl. Wien 2007. 463-492. 6 A szakralitás szcenírozásaként felfogott barokk összművészeti templomdekorációról 1. Ursula Brossette: Die Inszenierung des Sakralen. Das theatralische Raum- und Ausstattungsprogramm süddeutscher Barockkirchen in seinem liturgischen und zeremoniellen Kontext. (Marburger Studien zur Kunst- und Kulturgeschichte 4.) Weimar 2002. 7 L. pl. Klaniczay Gábor: Az uralkodók szentsége a középkorban. Magyar dinasztikus szentkultuszok és európai modellek. Bp. 2000. 240-302.
