Századok – 2010
TANULMÁNYOK - Konrád Miklós: Vallásváltás és identitás. A kitért zsidók megítélésének változásai a dualizmus korában
VALLÁSVÁLTÁS ÉS IDENTITÁS 7 dául az idősebb Chorin Ferenc, Ormody Vilmos, a budai Goldberger család öt tagja, köztük Goldberger Leó, két domonyi Domony, három maróthi Fürst, négy botfai Hűvös, négy Zwack, valamint a már ekkor — illetve a következő négy évben — báróságot szerzettek közül beocini Ohrenstein Henrik, Weisz Manfréd és családja két másik tagja, négy Hatvany-Deutsch, köztük Hatvany Lajos, öt baranyavári Ullmann, köztük Ullmann Adolf, három Madarassy-Beck, négy szászbereki Kohner, három tornyai Schossberger, három dirsztai Dirsztay, három űjpesti Wolfner és két esetei Herzog.24 E családok közül többnek már ekkor kitértek egyes tagjai, de a dualizmus idejében az arány még általában elenyésző volt. Halmos Károlynak a nagyiparos-fakereskedő Neuschlosz család három nemzedékét felölelő számításai szerint, a 19. század eleje és 1914 között a család 33 tagja közül csupán ketten hagyták el zsidóságukat.2 5 A dualizmuskori zsidó nagypolgárság köreiben a kikeresztelkedés messze nem volt tehát olyan elterjedt jelenség, mint azt a neológ értelmiség hangoztatta. A túlzás érthető, a zsidó elit köreiben történő kitéréseket az adott személyek társadalmi láthatósága óhatatlanul felnagyította - és nem csak a neológ értelmiség szemében.2 6 „Különös, hogy 50 esztendő óta majdnem minden gazdag izraelita család a keresztény hitre áttér", jegyezte meg Simor János hercegprímás egy főrendiházi beszédében 1883-ban.2 7 A századfordulón a kikeresztelkedett zsidókon előszeretettel élcelődő, és a műfaj természetéből adódóan túlzó szatirikus lektűr-irodalom is hozzájárult a zsidó elit vélt kitérési lázának torzító percepciójához. Amint egy lipótvárosi úrnő képletesen vázolta fel tapasztalatlanabb barátnőjének: „Valamikor a Lipótvárosban minden zsúron kötelező volt egy úgynevezett «fedezeti keresztény». De ennek most vége van, mert most már mindenütt maguk a háziak is ... maguk a háziak sem... a háziak már nem ... szóval ők is tudják azt, amit a keresztény."2 8 A meggazdagodott és ennek mintegy természetes velejárójaként kitért zsidó kliséjét számos kupié is megörökítette, így Gábor Andor egy háború előtti szerzeménye: „Hála isten, hála isten, oly jól megy nekünk, / Bankigazgatóék vagyunk s van két gyermekünk, / Svájci bonnunk s eredeti hollandi dadánk, /Sa katolicizmusba már rég beolvadánk."29 Még általánosabban: a zsidóság felemelkedett rétegét rendezetlen illetve rendezett felekezeti viszonyok között élőkre osztó kifejezés általános használata a századfordulón hűen tükrözi mind a zsidólét társadalmi hátrányáról, mind e réteg immár óhatatlanul véges — hiszen rendezendő — zsidóságáról kialakult sztereotípia elterjedtségét.3 0 24 Uo. 25 Halmos Károly. Két építési nagyvállalkozó a századfordulón. In: Gazdaság - Politika - Kultúra. Tanulmányok Kelet-Közép-Európa történetéből. Szerk. Gyimesi Sándor. Bp., Aula, 1992. 51. 26 A jelenség nem volt egyedi. A 18. század végén Németországban a kitérések vélt mértékét a kortársak azonos okból és hasonlóan eltúlozták. L. Jacob Katz: Kifelé a gettóból. A zsidó emancipáció évszázada 1770-1870. Bp., MTA Judaisztikai Kutatócsoport, 1995. 128-129. 27 Főrendiházi Napló 1881-1884. II. köt. Bp., Pesti Könyvnyomda Rt., 1884. 38. 28 Molnár Ferenc: A modern. Egy új pesti típus természetrajza. In: Uő: Hétágú síp. Bp., Franklin, 1911. 36-37. 29 Gábor Andor: A Zsazsa. In: Uő: Erélyes elégia. Bp., Szépirodalmi, 1967. 37. 30 A pesti nyelvből sarjadt kifejezést, hogy csak néhány példát említsünk, megtaláljuk a irodalomban: Herczeg Ferenc: Andor és András. [1903.] Bp., Singer és Wolfner, 1925. 32.; az egyfelvonásos orfeumi bohózatokban: Satyr [Haáz István]: Szégyen! Gyalázat! Népies bohózat egy felvonásban. Gyoma, Szerzői kiadás, é. n. [1912.]; az ortodox, neológ, illetve cionista kiadványokban: Fővárosi kór-
