Századok – 2010
TANULMÁNYOK - Szabó András Péter: Menyegzőtől mennyegzőig. Gondolatok a házasságkötési szokásrend magyarországi fejlődéséről
MENYEGZŐTŐL MENNYEGZŐIG 1073 Az egyházi irányítás forrásai között is találunk olyanokat, amelyek arról tanúskodnak, hogy az egyházi szertartás nem, vagy pontosabban nem mindig a lakodalom keretében zajlott le. Miskolci Csulyak István zempléni református esperes egyházlátogatási jegyzőkönyvében (1629-1645) szerepel a következő, a gyakorlat sokféleségét tükröző kívánalom: hogy „Reggel esküdjenek meg, még penig az templomban, az kik kézfogáskor meg nem esküsznek."161 Geleji Katona István 1649. évi erdélyi református törvénykönyve pedig előírja, hogy ne teljen el sok idő az összeadás (copulatio) és a lakodalom (nuptiae) között, nehogy a pár idejekorán összemelegedjen vagy éppen összevesszen.16 2 Az sem lehet véletlen, hogy a katolikus egyház a feljebb tárgyalt tilalmi időszakokban is megengedi a lakodalom nélküli esküvőket: véleményünk szerint ez is arra utal, hogy a két cselekmény viszonya nem rögzült, sőt gyakran történtek két külön időpontban. A házasságkötés" egyházi és világi elemeinek viszonyát vizsgálva a néprajzi kutatások is a segítségünkre sietnek. Tárkány Szűcs Ernő figyelte meg, hogy néhány hagyományőrző szlavóniai és baranyai református faluban, illetve bizonyos református lakosságú alföldi településeken a kézfogót (eljegyzést) régen a templomban, pap előtt tartották meg.16 3 A szlavóniai magyarságnál ez a szertartás arra is jogot biztosított a legénynek, hogy jegyesével háljon. Maga Tárkány Szűcs is úgy gondolta, hogy a jelenség egy archaikus szokásrend maradványa, amelyben a házasságkötés mindössze két elemből állt: az egyház jelenlétében végzett eljegyzésből, illetve az elhálásból. Mindez — legalább is formai tekintetben — kitűnő érv Kovátsnak a házasságkötő eljegyzésről alkotott elmélete mellett. Ujabban pedig a történeti néprajz egyik jeles művelője, Kiss Réka mutatott rá tekintélyes kiadott és kiadatlan forrásanyag alapján arra, hogy a 16-17. századi Magyar Királyságban és Erdélyben az egyházi szertartás („esküvő") gyakran összekapcsolódott az eljegyzéssel, és ilyen esetben megelőzte a teljesen világi jellegű lakodalmat. A Küküllői Református Egyházmegye általa feldolgozott jegyzőkönyveiben egyébként az eljegyzés esküvel való megerősítését nem ritkán „nemesi szokásként" értékelték. (A kutató ugyanakkor azt is leírja, hogy az adott egyházmegyében láthatóan nem ez számított a legelterjedtebb szokásrendnek. )16 4 161 Miskolci Csulyak István zempléni református esperes (1629-1645) egyházlátogatási jegyzőkönyvei. Szerk. Zoványi Jenő. Történelmi Tár (1906) 64. 162 „Vitandum studiosissime quoque est, ne longe ante tempus nuptiarum copulatio fiat, periculum namque est, ne interea temporis jam copulati vei consuescant, vei vero dissidium ac animorum abalienatio inter illos oboriatur, ob quam libenti postea, si liceret, animo dissociarentur, ac proiinde Ecclesiae grave admodum negotium facessant." Geleji Katona /.: Canones ecclesiastici i. m. 33-34.: 67. cikkely. A szabályozás arra enged következtetni, hogy az összeadott pár gyakran már a menyegzőt megelőzően megkezdte az együttélést/házaséletet, ahogyan az még az újkori népi kultúrában is előfordult. 163 Tárkány Szűcs E.: Magyar jogi i. m. 336-338.; ill. a baranyai reformátusok 19. század eleji házassági szokásrendének leírása: Hoffmann T.: A Köz-nép i. m. 517-529. 164 Kiss Réka: Matrimoniális causák a Küküllői Református Egyházmegye jegyzőkönyveiben. Házasság, válás egy 17. századi erdélyi egyházmegyében. In: Fiatal egyháztörténészek kollokviuma (1998. november 3.) Tanulmányok. Szerk. Kósa László. Bp. 1999. 46.; Uő: „Házastárs nélkül szűkölködvén." Adatok a házasság megkötésének és felbontásának 17. századi gyakorlatához a Küküllői Református Egyházmegye iratainak tükrében In: Ethno-lore. A Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatóintézetének Évkönyve 22. (2005) 303-344., különösen 310-314.
