Századok – 2010
TANULMÁNYOK - Szabó András Péter: Menyegzőtől mennyegzőig. Gondolatok a házasságkötési szokásrend magyarországi fejlődéséről
1054 SZABÓ ANDRÁS PÉTER hogy úgy, mint a szerkezetileg hasonló modern angol wedding party, vagy német Hochzeitsfeier kifejezéseket.92 A menyegzői jelző azt fejezi ki, hogy egy olyan lakodalomról van szó, amely más lakodalmakkal ellentétben egy menyegző keretében zajlik. Az is logikus feltételezés lehetne tehát, hogy a lakodalom terminus a hosszabb, nehézkesebb menyegzői lakodalom kifejezésből rövidült, azaz, hogy viszonyuk genetikus, ám forrásaink ezt nem igazolják. A lakodalom szót ugyanis elvétve már a 16. század második felében is használják a házasságkötés világi felének jelölésére, a menyegzői lakodalom azonban a latin megfelelő — a sollemnitas nuptiarum — régisége ellenére csak a 17. században tűnik fel. Mind a menyegző, mind pedig a lakodalom helyett nagyon gyakran alkalmazzák a meghívókban azokat a szavakat, amelyek eredetileg az esemény egyetlen, de döntő fontossággal bíró momentumára, a menyasszonynak szülei házából való kiadására, és a vőlegény házába való átvezetésére vonatkoztak, ám később a házasságkötés teljes világi részét lefedték. Ezek a kifejezések magyarul a megadás és hazaadás (a menyasszony családja részéről), illetve az elhozás és a hazavitel (a vőlegény családja részéről), a megfelelő, hasonló jelentésbővülésen átment latin műszó pedig egyértelműen a latin elocatio. Bár a fogalom német főnévi alakjával még nem találkoztunk, de az bizonyos, hogy a cselekményre a korabeli német az ausgeben igét használja. A menyegző és lakodalom szavak viszonylag ritka szinonimáiként a vőlegények részéről mindkét évszázadban feltűnik az örömem napja vagy tisztességem napja kifejezés, amelyek a néprajzi gyűjtésekben is előfordulnak. Az előbbinek német nyelvű változata is ismert: a hochzeitlicher Freudentag. A fentiekhez mérhető súlyú problémát jelent a házasságkötés egyházi részének megnevezése, mivel a megfelelő szavak egy része a mai értelemben vett eljegyzést is éppúgy jelölheti. Ilyen többértelmű szavak a magyar kézfogás/kézfogó és a latin desponsatio vagy sponsalia,9 3 (Az utóbbi átfedés okára később Samarjai János: Az helvetiai vallason levő ecclesiaknak egyházi ceremoniajokrol és rendtartasokrol való könyvetske Lőcse 1636. (RMK I. 662. = RMNy Nr. 1654. Az OSzK példányát használtuk.) 120. (XVI. fejezet/XVIII. paragrafus) Bárth Dániel is idézi művében a Pázmány Péter-fele esztergomi szertartáskönyv egyik passzusát, amelyben az áll, hogy menyegzői lakodalmakat nem szabad a tilalmas időszakban tartani, de házasságot akkor is lehet kötni. Már a Tridentinum előtti katolikus egyházra is jellemző a tilalmi időszakoknak szűkebb, csak a világi ünnepélyekre kiterjedő értelmezése: „Postremo meminerint parochi a dominica prima Adventus usque ad diem Epiphaniae et a feria quarta cinerum usque ad octavam Paschae inclusive sollemnitates nuptiarum prohibitas esse: ut nuptias benedicere, sponsam traducere, nuptialia celebrare convivia. Matrimonium autem omni tempore contrahi potest." Petrus Pázmány: Rituale Strigoniense seu formula agendorum in administratione sacramentorum ac ceteris ecclesiae publicis functionibus. Pozsony 1625. (RMK II. 439. = RMNy Nr. 1346. Az OSzK példányát használtuk.) 149. Bárth Dániel szerint a szöveg arra utal, hogy a sollemnitas nuptiarum fogalomba Pázmány beleérti a házasság megáldását is. Bárth D. : Esküvő, keresztelő i. m. 50. Kérdés, hogy az értelmező tagmondat (ut = úgy mint) nem lép-e túl a szó fogalmi keretén az áldás említésével. Azon is érdemes lenne elgondolkodni, hogy ez az áldás vajon a templomi nászáldás helyett nem inkább a menyegzői asztalnál elmondott áldása-e? (Igaz, a latin nuptiae szó valóban előfordul az elvontabb: házasság jelentésben is.) 92 A kora újkorban is használt német Hochzeitsmahl szintén hasonló összetétel, ám azt általában csak a lakodalmi főétkezésre értették, és nem az egész világi eseménysorra, tehát nem foglalta magában a táncot (Hochzeitstanz) sem. 93 A „kézfogást" a modern fogalomnak megfelelő eljegyzésre használja Samarjai János dunántúli református püspök 1636-ban: „A házasuló személyek első ígéretnek jelenségére és erősségére
