Századok – 2010
TANULMÁNYOK - Szabó András Péter: Menyegzőtől mennyegzőig. Gondolatok a házasságkötési szokásrend magyarországi fejlődéséről
MENYEGZŐTŐL MENNYEGZŐIG 1055 még kitérünk.) Léteznek azonban olyan szavak is, amelyek minden kétséget kizáróan csak az egyházi szertartást jelölik. Mind a 16. századi hitlésIhitelő, mind pedig a 17. századtól használt esketéslesküvő és variánsai arra az esküre utalnak, amellyel a felek kölcsönösen kinyilvánított házasságkötési szándékukat (consensus) a szertartás során megerősítik.94 17. századi forrásainkból az is kiderül, hogy a két szóbokor latin megfelelőjének egy teljesen más házasságkötési elemre vonatkozó pars pro toto kifejezést tekintettek: a copulatio szót, amely szűkebb értelemben az esketési szertartás azon eleme, amikor a pap — a katolikusoknál a felek esküje előtt, a protestánsoknál pedig azt követően — kijelenti a házasság létrejöttét.95 Nagyon fontos viszont hangsúlyozni, hogy a házasságkötés egyházi részének terminusai csak a legritkább esetben fordulnak elő a 16-17. század menyegzői meghívóiban. Fogalmi tisztázásunk eredményét az áttekinthetőség kedvéért érdemes egy táblázatban is összefoglalnunk: 2. táblázat Mai elnevezés 16. századi magyar elnevezés 17. századi magyar elnevezés 16-17. századi nemet elnevezés 16-17. századi latin elnevezés Lakodalom (a házasságkötés világi része, ill. az egész cselekménysor együttesen) Menyekező Menyegző Örömem napja Tisztességem napja Menyegzői lakodalom Lakodalom Örömem napja Hochzeit Hochzeitliche Freude/ —r Freudentag Nuptiae Nuptiarum sollemnitas/ Celebratio Lakodalom (pars pro toto megnevezések, az egyházi részre utalóak nem) Megadás Hazaadás Elhozás Hazavitel Megadás Hazaadás Eladás (gyakran „tisztességes") (modern alak:) (Übergabe) (igei:) ausgeben Elocatio Elocationis sollemnitas szokták kezeket kiadni, és arról a cselekedetrűl nevezzük a' házasságnak eleit kézfogásnak: néha gyűrőt váltanak, avagy egyébféle ajándékot zálagul adnak egymásnak, mellyel egymáshoz kötelezik magokat és eljedzik, azért szoktuk nevezni az olyatén elígért leánzót jegybélinek és a' jegyesek nevezik egymást mátkának." Samarjai J.: Az helvetiai vallason i. m. 118. (XVI. fejezet/IX. paragrafus) Egy evangélikus példa ugyanerre a jelentésre 1630-ből, szintén a Dunántúlról: „Az mely személyek öszveszereztetvén kezet fognak, ha azután egyik az másikat megutálnája, addig senki öszve ne esküttesse őket, míg meg nem békélnek. Ha penig meg nem akarnak egyesülni, hanem egymástúl el akarnak szakadni, az ecclesia ítéleti legyen rajta, ha vagyon-e igaz és elegendő oka az ű elválásának. Ha ki efféléket öszvead, büntesse az ecclesia." Agenda Az Az Szent i. m. E4v. (54. kánon) A néprajzi anyagban egyébként egyöntetűen az eljegyzést nevezik kézfogónak. - Egy példa a másik jelentésre („esküvő") a Dominkovits Péter által készségesen rendelkezésemre bocsátott Sopron vármegyei anyagból: 1638. aug. 30., Pusztacsalád. Akosházi Sárkony Miklós menyegzői meghívója Bezerédi Györgynek: „Mivel Istennek törvénye, és az körösztyén anyaszentegyháznak régi jó szokása szerint az én jámbor szolgám, Hegedűs János, jegyzette el magának örök házastársul Madarász Mihály hajadon leányát, Zsuzsannát, az melynek kézfogásának napját rendöltem és végeztem ez jövendő szeptembernek első napját..." - Thurzó Judit 1607. november 25-ei kézfogása is egyértelműen „esküvő" volt és nem eljegyzés, mivel a lakodalommal egy napon történt. Radvánszky B.: Magyar családélet i. m. 3. köt. 6-8.: Nr. 12. - Prónai Györgynak az 1690-es évek elején írott köszöntőversében is házasságkötés értelemben szerepel a „kézfogás." RMKT XVII. sz/14. (Énekek és versek) Szerk. Jankovics József. Bp. 1991. 182-183.: Nr. 53. 94 A „hitlés/hitelő" kifejezésben az esküt jelentő régi magyar „hit" szó (pl. hites feleség) rejlik. A „hit" származékait a 17. században váltották fel az „eskü" szóból képzett alakok. 95 Bárth D.: Esküvő, keresztelő i. m. 99., 107-110., 119-124.