Századok – 2010

KRÓNIKA - † Niederhauser Emil 1923-2010 (Soós István)

KRÓNIKA 1017 lett és különböző konferenciákon már tolmácsként is dolgozott. Sőt, az orosz történeti munkák magyarra átültetésében is aktívan közreműködött részint, mint fordító, részint pedig mint kontrollszerkesztő. Nem beszélve arról, hogy ezzel a tevékenységével némi mellékkeresetre is szert tehetett. Visszaemlékezve ezekre az időkre ügy látta, hogy az orosz nyelv elsajátítása egyúttal történészi „pályája kulcsá"-nak is tekintendő, mivel az akkori káderpolitikából „kilógva" részben azért maradhatott meg az intézetben, mert orosz nyelvtudása miatt fokozottan szükség volt rá. Az Eötvös Kollégiumban eltöltött két évre nagy szeretettel emlékezett vissza. Elete egyik meghatározó élménye volt a még „régi" kollégium légköre, az ott tanító tanárok magas szakmai és oktatói felkészültsége. Gyorsan alkalmazkodott a kollégiumi szokásokhoz, tanulmányi előmenetelével, határtalan szorgalmával és kiváló zenei képzettségével (kitűnően zongorázott és énekelt) a kollégium életének egyik igen színes egyéniségévé vált. Kollégiumi társainak memoárjaiban gyakran tűnik fel „Emilke" a diákság egyik kedvenceként. Az orosz és a szlovák nyelv birtokában még az Eötvös Kollégiumban megfogalmazódott benne a gondolat, hogy Kelet-Európa történetével fog foglalkozni. Egyik tanára, Kosáry Domokos a 19. század kutatása felé irányította. Ennek később nagy hasznát vette. Ugyanis egyetemi tanulmányainak befejezése után, egyévi középiskolai tanárság után, 1949-ben a Történettudományi Intézetbe került, ahol az említett korszak kutatását jelölték ki számára. Már intézeti munkatársként határozta el, hogy megtanul románul. 1951-ben pedig, miután három hónapos bulgáriai ösztöndíjban részesült, Szófiában a bolgár tanulásába fogott, melyet későbbi stúdiumainak köszönhetően magas szinten el is sajátított. Az 1950-es években azután a többi szláv nyelv is „sorra került". Előbb a lengyel, majd a szerb-horvát és a szlovén nyelvvel „birkózott meg". Az ukránt az orosz, a beloruszt pedig a lengyel és az orosz segítségével sikerült megtanulnia. E nyelvek tanulásával egyidejűleg merült el az olasz és a spanyol rejtelmeiben és néhány év alatt már mindkettőn írt és olvasott. Őszesen 16 nyelven értett. A nyelvek elsajátítását és ismeretét nemcsak kitűnő nyelvérzékének köszönhette, hanem annak is, hogy éveken át kitartóan minden áldott nap fél, vagy egy órát foglalkozott az éppen tanult nyelvvel, és állandóan olvasott, főleg szakmai szövegeket. Orosz nyelvtudásának köszönhetően eleinte tolmácsolási és fordítási munkákkal bízták meg, de a budapesti egyetemen óraadóként már 1949 őszén a szláv államok kialakulásáról tartott előadásokat (előadásait első könyvében összegezte), majd két féléven át szemináriumokat vezetett a 19. századi Európa történetéről. 1951 őszétől pedig már a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen dolgozhatott szintén óraadóként, a 19. századi történelemről adva elő. 1953-ban felmerült annak a gondolata, hogy a szegedi egyetemre kerül. Végül mégis Debrecenben maradt, ahol 30 éves korában kinevezték másodállású docensnek. Ettől kezdve megszakítás nélkül 32 és fél éven át oktatott a cívis városban. Egyik fő feladata az egyetemes történelem tanításán kívül a Szovjetunió és a népi demokratikus országok történetének az előadása volt. Debrecenben, ahol heti két napon tanított, szerették volna, ha főállású egyetemi docensként, majd tanárként oktat és a városba költözik, feladva állását az MTA Törté-