Századok – 2010

TÖRTÉNETI IRODALOM - Mezey Barna: „Öszve-szövetkeztetett szövetségünknek kötele" A jogalkotás alkotmányos keretei a Rákóczi-szabadságharcban (Ism.: Domaniczky Endre)

1013 TÖRTÉNETI IRODALOM Mezey Barna „ÖSZVE-SZÖVETKEZTETETT SZÖVETSÉGÜNKNEK KÖTELE" A jogalkotás alkotmányos keretei a Rákóczi-szabadságharcban Gondolat, Budapest, 2009. 356 c. Mezey Barna több évtizede folytatott jogtörténeti kutatásainak eredményei gyorsan hasznosultak és hasznosulnak a magyar történetírásban. Itt nem csupán a közismert, az ELTE Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszékének szerzői munkaközössége által készített, több kiadást megért Magyar alkotmánytörténetről van szó, amelyet sok esetben a jogtörténeti háttér megrajzolása során, ha valamely jogintézmény működéséről, rendek jogállásáról vagy közjogi kérdések hátteréről esik szó, forgatnak a kutatók. Nem, Mezey Barna kutatási területei kronologikusan a középkortól a jelenkorig, tematikusán pedig a közjogtól a büntetőjogig számos témát ölelnek fel. Évtizedek óta folytatott vizsgálódásai elsősorban a büntetések formái, illetve a büntetés-végrehajtás területén szolgáltak számos adalékkal vagy éppen kedvelt hőse: a méltatlanul elfeledett Horvát Boldizsár nehezen rekonstruálható életútját, jogtudósi és államférfiúi portréját rajzolták meg - számos esetben tovább árnyalva a magyar újkortörténet eredményeit. Még a jogtörténetírás berkeiben is kevéssé ismertek azonban első választott témájával: a Rákóczi-szabadságharc alkotmány- és jogtörténeti szempontú elemzésével foglalkozó írásai. Ezek összegzéseként készült el a jelen — hiánypótló — monográfia, amely egyszerre épít a magyar történetírás több évtizedes eredményeire, s ugyanakkor biztos kézzel rajzolja meg a szabadságharc mindeddig hiányzó alkotmány- és jogtörténeti hátterét, amelyen keresztül láthatóvá válnak magának a fejedelemnek az államról alkotott nézetei, államszervezési elvei is. Annál is inkább hiánypótló munkáról van szó, hiszen eme szűk évtized jogalkotási eredményei hivatalosan is feledésre ítéltettek, amikor a 19. század végén a Corpus Juris Hungarici szerkesztői anyagukat kihagyták a törvénytárból. Tegyük hozzá: ha a felvétel mellett döntöttek volna, ugyancsak nehéz munkát vállaltak volna magukra, hiszen — mint a szerző elemzéséből kiderül — a szabadságharc államának jogi normái több szempontból, többféleképpen is csoportosíthatóak, s ennek során különös figyelemmel érdemes vizsgálni a kibocsájtót és a címzetti kört, és ügyelni kell a szóhasználatra, a norma elnevezésére is. Mindezek tudatában, az elméleti rendszerezésre figyelemmel érdemes lenne egy a szabadságharc jogforrásait tartalmazó pótlék-kötetet összeállítania a kései utókornak a Magyar Törvénytárhoz, amely mind a történészek, mind a jogászok számára segítséget jelenthetne az eligazodásban a későbbi kutatások során. Ez a jogforrási rendszerezés, amely az egész művön végigvonul, bemutatva jogszabály-tervezeteket, vitákat, ideiglenes szabályokat, s az ezekhez használt formákat, talán ez a munka egyik legizgalmasabb része, amely a történet- és jogtudomány számára egyaránt a leggyorsabban hasznosítható eredményeket fogja meghozni. Érdemes azonban utalni a könyv különösen impozáns bibliográfiájára is. Az itt szereplő munkákat a szerző nem csupán használta, hanem a Rákóczi-kutatás mintegy másfél évszázada alatt felmerült nézeteket, szempontokat ütköztette, értékelte, s több esetben saját levéltári kutatásaival, a forrásokig lenyúlva, újraértékelte. A fentebbi jogforráselemzés pont ezen aprólékos vizsgálódásnak köszönhetően válik teljessé és megkerülhetetlenné a későbbi kutatások szempontjából. Visszatérve a monográfia szerkezetére: a forrásokra épülő munka középpontjában a Rákóczi-szabadságharc alkotmányos képletei és a szabadságharc jogpolitikája állnak, melyeket a történelmi hátteret vázoló bevezetés és a fejedelem újratemetésének politikai csatározásait felelevenítő és elemző utóhang foglal keretbe. Alkotmányos képletek alatt a szerző igen részletesen szól a konföderáció jelentéséről, korabeli értelmezési lehetőségeiről, s mindezt beágyazza a korszak két fo politikai aktorának: az uralkodónak és a rendeknek az abszolutizmusról és a rendi jogfolytonosságról alkotott nézetei közé. A konföderáció tárgyalása szükségszerűen maga után vonja a szerveződő állam szerkezetének vizsgálatát, így a törvényhozás és az igazságszolgáltatás felépítésének, működésének bemutatását, s ennek szabadságharc alatti változásait. A szerző minden esetben kitér a korábban megszokotthoz képest új megoldások elemzésére, ezen belül külön kiemelendők az Ország Törvényes Táblájának létrehozásával és működésével kapcsolatos fejtegetései. Egy teljességre törekvő államszervezeti elemzésből nem maradhat ki azon igen bonyolult helyzet értékelése, hogy a szabadságharc állama két korábbi formáció: ti. a Magyar Királyság egy része és az Erdélyi Fejedelemség területén szervező-