Századok – 2010

TÖRTÉNETI IRODALOM - Horn Ildikó: A könnyező krokodil. Jagelló Anna és Báthory István házassága (Ism.: Bagi Zoltán)

1012 TÖRTÉNETI IRODALOM elején járó leányai kiházasitása. Ezzel megindult Anna körül — ahogy Horn Ildikó találóan megfogalmazta — a „kérők keringője+. Krakkóba 1555-ben Henrik braunschweig-wohlfenbütteli herceg küldte el követét, hogy számára megkérje Zsófia kezét. Ám éppen ekkor Anna nővére egy rövid, ám annál súlyosabb betegségen esett át. Az anyakirályné azonban nem akarta veszni hagyni a lehetőséget, és negyedik gyermekét ajánlotta a házasulni kívánó uralkodónak. Az elhúzódó tárgyalások; a szokásjog, miszerint a leányokat születésük sorrendjében adják férjhez; valamint az, hogy Anna sem kívánta szeretetből és szolidaritásból elvenni nővérétől a lehetőséget, végül azt eredményezték, hogy a felépült Zsófia frigyre lépett a herceggel. Ezt követően Jagelló Annának még tizenhat kérője akadt, de valójában egyik sem jellemét, vagy szépségét, hanem a házasságból adódó politikai-hatalmi előnyöket tartotta a legfontosabbnak. A Szerző által felsorolt lehetséges jelöltek közül kettőt emelnék ki. 1561 őszén Finnország hercege, a későbbi Vasa III. János feleségül kérte Katalint. Ez a Jagelló házasodási szokásjog felrúgása lett volna, így ezt egy kettős Vasa-Jagelló házassággal kívánták megoldani, amely tervezetben Anna kérőjeként Magnus herceg szerepelt. A svéd király, XIV Erik azonban féltékenyen figyelte testvérei ambícióit, és megakadályozta kisebbik öccse lengyelországi útját. így a házassági terv zátonyra futott. Anna pedig 1562 tavaszán lemondott húga javára, így Vasa János Katalint vehette nőül. 1572-ben meghalt Zsigmond Ágost lengyel király, és ezzel kihalt Jagelló-dinasztia férfi ága. Anna, immáron infánsnő (latinul Infans Regni Poloniae) leendő házassága immáron végérvényesen összefonódott a következő lengyel király személyével. Az uralkodóvá választott Anjou hercege, Valois Henrik viselkedéséből hamarosan kiderült, hogy csak a siker érdekében kecsegtette a korosodó hercegnőt házassággal. Valójában még mielőtt elindult királyságába már tudta, hogy sem uralkodása nem lesz hosszú életű, sem Annát nem vezeti oltár elé. Testvérbátyja, IX. Károly francia király halálát követően, 1574. június 18-ának éjjelén megszökött a Wawelből a „Köztársaság vőlegénye", hogy III. Henrik néven francia királlyá koronáztassa magát. A lengyel nemesség pedig egy majd másfél éves interregnumot követően rövid időn belül immáron másodjára választhatott királyt. Jelöltekben ezúttal sem volt hiány. A Varsó melletti Wola mezőn összegyűlt 56 szenátorból 36 a Habsburg-házra adta le voksát. Báthoryra egy fél szavazatot Andrzej Zborowski adott le. A nemesi rend tagjai azonban elsöprő többséggel az úgynevezett Piast pártra, azaz egy leendő „nemzeti" királyra adták le voksukat. A kialakult helyzet már fegyveres összecsapással fenyegetett. A Habsburg-párti szenátorok Varsó falai közé menekültek, ahol a gnieznói érsek ki is hirdette királynak 1575. december 12-én II. Miksa császárt. A választómezőn maradt nemesi rend ezt nem fogadta el, és uralkodót akart választani. A tárgyalásokon Habsburg-ellenessége, katonai sikere (kerelőszentpáli csata, 1575) és a Portához fűződő jó kapcsolatai miatt Báthory István, valamint a Piast párt részéről Jagelló Anna uralkodónak jelölése merült fel. A nemesek hamar rájöttek, hogy nem kettőjük közül kell választani, hanem egyesíteni erényeiket. A Báthoryval kötendő frigy Annát is nagy lehetőségekkel kecsegtette: egyrészt végre férjhez mehetett, másrészt az esküvői ceremóniát követően immáron férjével együtt a kujawi püspök megkoronázta. A várva várt esemény mégsem hozhatta meg a boldogságot számára. Báthory szinte menekült előle, kerülte a társaságát, annak ellenére, hogy az infánsnő leendő férje Lengyel Királyságba való utazásának előkészületeit is jelentős pénzösszeggel támogatta. A trónutódlás kérdése azonban megpecsételte közös sorsuk alakulását, hiszen Báthory — felesége minden igyekezete ellenére — válni akart, és ki is szemelte új jövendőbelijét Habsburg Erzsébet személyében. Nem meglepő tehát, hogy a házastársak hűvös viszonya, valamint Jagelló Anna csalódottsága (amelynek többször is nyíltan hangot adott) mind házasságában, mind az uralkodásról szőtt terveiben intrikáknak nyújtott újabb és újabb táptalajt az udvaroncok körében. Egy-egy, a múltban vagy a történelemben jelentős szerepet játszott személy életpályájának megrajzolása a történészek legizgalmasabb és legsokoldalúbb kihívásai közé tartozott és tartozik napjainkban is. A kutató egy idő elteltével már szinte személyes ismerősének tekinti az általa kiválasztottat, és akarva-akaratlanul is valamiféle értékítéletet mond róla. Horn Ildikó könyve azonban nem csupán egy emberi sorsot, hanem egy egész korszakot rajzol meg pontosan, mégis élvezetesen. Teszi mindezt úgy, hogy a történet sodrása önkéntelenül is magával ragadja az olvasót. Hogy mit jelent a könyv címeként megadott könnyező krokodil? Nos — véleményem szerint — a mű elolvasása után mindenki vérmérséklete és empátiája alapján eldöntheti, hogy e szimbólumnak a Szerző által megadott és a korszakban ismert három magyarázata közül melyik is illik Jagelló Annára. Bagi Zoltán