Századok – 2010

TÖRTÉNETI IRODALOM - Pelizaeus, Ludolf: Dynamik der Macht. Städtischer Widerstand und Konfliktbewältigung im Reich Karls V (Ism.: H. Németh István)

1004 TÖRTÉNETI IRODALOM Ludolf Pelizaeus műve alapvetően eddig feltáratlan levéltári forrásokra épül, olyanokra, amelyek alapján arra kereshető válasz, miként folyt a harc a hatalomért akár az uralkodó ellenében is. Hogyan törnek felszínre azok a törekvések, amelyek a városok vezetésében már régen érettek, de csak ez a pillanat adott arra lehetőséget, hogy meg is valósítsák őket. Milyen intézkedések nyomán keletkeztek ezek az ellentétek a királyi hatalom és a városi érdekek között, mely jelenségek járultak hozzá ahhoz, hogy ezt a korszakot a sorozatosan kitört felkelések és városi lázadások korszakaként jellemezhessük. Nem utolsósorban arra keresi a szerző választ, hogy a hatalmas területű birodalmon belül mely intézkedések mutatnak arra vagy mutathatnak abba az irányba, amelyek egy kibontakozó egységes várospolitikai törekvés létrejöttét sejthetik. A vizsgált korszak az 1468 és 1540 közé eső évekre esik, miközben a csúcspontja az említett felkeléseknek 1517-1519, illetve a német parasztháború időszaka, vagyis V Károly trónralépésének kezdeti évei voltak. A kiválasztott városok a birodalom két különböző részébe esnek. Egyrészt a Pireneusi-félszigeten fekvő tartományok (Kasztília és Andalúzia) kiemelkedő és kisebb jelentőségű településehől van szó (Salamanca, Zamora, Jaén, Baeza és Ubeda), illetve az osztrák-német tartományok perifériális területein fekvő városok, mint Belfort, Freiburg, Villingen, Waldshut, Rheinfelden, Laufenburg és Hall in Tirol. A szerző e városokat elsősorban abból a célból választotta ki, hogy a három régióból különféle igazgatási típusokat hasonlíthasson össze, amelyek egyben társadalmi és gazdasági jellemzőiket és szerepüket tekintve is igen különfélék. A városok kiválasztását befolyásolta még az is, hogy ne legyenek túl egyneműek, vagyis a szokásos hatásokon kívül más, régiókon túli befolyások is jellemezzék őket. Ez főként a Svájc közelében fekvő városok esetében jellemző, mivel ezek számára a városi tanács döntéseit, esetleges céljait egy, az egykorú Európa berendezkedését jellemző mintáktól jelentősen eltérő fejlődési vonal is befolyásolhatta. Az első fejezet a tárgyalt konfliktusok definícióival foglalkozik, így részletesen tárgyalja, mit érthetünk felkelésen, forradalmon és ellenálláson. A szerző a definíciókat alaposan, pontokba szedve jellemzi. Pelizaeus az itt bemutatott fogalmakat valójában csak a következő fejezetben érvényesíti, mivel ebben tér rá az események bemutatására. E fejezetben a szerző a városok és a városok belső ellenzékének lehetőségeit, a különféle városokban kialakult politikai helyzetből fakadó ellentétek gyökereire világít rá. Minden egyes eseménytörténeti leírásban egyben arra is találunk példákat, hogy a németországi és a spanyol városok közötti különbségek milyen jellemzőkben mutatkoznak meg. Amíg ugyanis a német városokban a céhmesterek elégedetlensége volt a gyúpontja a városokban kialakult lázadásoknak, addig a spanyol városokban (főként a nagy, tengerentúli kereskedelemben is részt vevő településeknél) a városokon belül már régóta létezett belső pártok közötti ellenétek kiújulásáról, valamint akár a hatalomnak fegyveres erővel történő átvételéről beszélhetünk. Az egyes városokban zajló események során a szerző nem csupán a szakirodalom megállapításait használja, hanem aprólékos elemzése során az egyes városi levéltárak eddig feltáratlan forrásait is kiemelten hasznosítja. Az események összehasonlításánál nem csupán az egyes régiók közötti hasonlóságokat (célok, az elit mozgástere és jellemzői, a megegyezést követő megoldások, illetve az igazgatás változásai), hanem az I. Miksa és V Károly trónralépésekor kitört elégedetlenségek közötti egyezésekre is fény derül. A hasonlóságok esetében a szerző megállapítja, hogy az alapvető egyezések oka az interregnum, vagyis a hatalom átvételével járó politikai bizonytalanság volt. A megoldások is éppen ezért hasonlatosak, hiszen a királyi hatalom megerősödését követően az uralkodó általában a régi igazgatási alapelveket helyezte vissza. A szerző e megállapítása véleményünk szerint helytálló az állam és a rendek közötti viszony esetében, kivéve például az osztrák tartományokbeli városokat, hiszen a Ferdinánd főherceg által Bécs részére kibocsátott városi rendtartás egy a korábbinál jóval központosítottabb állam/uralkodó-város viszony alapjául szolgált. A konfliktusok bemutatását azok a jellemzők követik, amelyek az egyes városokban az állam/uralkodó és a városok közötti, illetve a városokon belüli ellentétek létrejöttét okozhatták, vagyis a városok igazgatásának, valamint az állam esetleges ellenőrző funkcióinak elemzése. A fejezet kiváló összefoglalója annak, hogy az egyes tartományok milyen várospolitikát folytattak, illetve a különféle városok belső igazgatása, a városvezető elit kiválasztódása és a hatalom megőrzése milyen módszerekkel, milyen igazgatási rendszerekkel történt. A vizsgálat kimutatta, hogy mindegyik vizsgált városban a 15-16. század idején a városi vezető rétegen belül erős az érdekellentét, és éppen ezért a városi tanácsok létszáma a városok többségében megnőtt. A városi vezetésnek így sikerült egymással megegyezve a teljes hatalmat megszereznie, miután a városi tanács szinte teljhatalommal bírt az egyes városokban. Ez alól egyedül a kasztíliai városok voltak kivételek, ahol az uralkodó megbízottjaként egy helytartó (Corregidor) ellenőrizte a városokat. A megnövelt