Századok – 2010
KÖZLEMÉNYEK - Király Péter: Nádasdy III. Ferenc rezidenciális zenéje
NÁDASDY III. FERENC REZIDENCIÁLIS ZENÉJE 985 va főnemesség legelőkelőbb tagjai, illetve némely kisebb német fejedelem alkalmazott.74 Mindezek után joggal merül fel e kérdés, vajon Nádasdy ezt az udvari együttest saját és családtagjainak zeneszeretete miatt alakította-e ki, vagy inkább azért, mert különféle tisztségeit, társadalmi rangját és presztízsét illető vélt vagy valódi elvárásoknak akart-e megfelelni? Része volt vajon a zene valamiféle tudatos hatalmi-művészeti reprezentációnak? Minderre nincs ugyan biztos támpontunk,7 5 ám az országbíró politikusi és mecénási aktivitásának egészét figyelembe véve konstatálnunk kell, hogy ő korának egyik nagyon tudatos résztvevője volt, aki hovatartozását, társadalmi helyzetét és szerepét számos konkrét és szimbolikus eszközzel demonstrálta. Lehetséges, hogy az udvari zene terén is erre törekedett, és ezért igyekezett azt — mintegy kifele is tekintve — európai mércével mérhetővé tenni. Alapjában a zenére is érvényesnek tűnik, amit Buzási Enikő a pottendorf! kastély képei kapcsán megállapít: Nádasdy „két elit tagjaként kívánt reprezentálni: egyrészt Habsburg-udvarhoz közelálló arisztokrataként, másrészt vezető szerepet játszó magyar országos főméltóságként".7 6 Mennyire történt időről-időre tervszerűen és szisztematikusan a Nádasdyegyüttes összeállítása? Erről nem szólnak a források. Korabeli magyarországi szórványadatok, a zenészkereséssel kapcsolatos megbízólevelekben nagyritkán felbukkanó rövid megjegyzések mindenesetre arra mutatnak, hogy a királysági főurak és az erdélyi fejedelmek ugyan megfogalmaztak bizonyos általános igényeket, de ezek — a kevés idevonatkozó forrásunk tanúsága szerint — leginkább a muzsikusok tudását és minőségét illették. Ha valaki ebből a szempontból megfelelt, akkor — úgy látszik — lényegében bárkit felfogadtak.7 7 Ennek a hozzáállásnak egyik magyarázata nyilván Magyarország — állandó háborús állapotok miatt kialakult — periférikus helyzetében kereshető. így — mondhatni — bárki jó volt, aki elért egy bizonyos szintet. Nem hagyható figyelmen kívül ugyanakkor, hogy a zenészek univerzalitása alapjában minimalizálta a kívánalmakat, hiszen szinte mindegyikük értett többféle hangszerhez, és így számos feladatot el tudott látni - ami a modernkor gyakorlatának szemszögéből nézve természetesen furcsának tűnik. A 17. századi muzsikusok azonban többnyire nemcsak egyetlen egy zeneszerszámra specializálódtak (ilyen csak kevés volt közöttük, főként a 74 Ez a megfigyelés alapjában egybevág azzal, amit ma Nádasdy műgyűjtéséről és műpártolásáról megállapítható. Vö. a Buzási Enikő, Kiss Erika és Viskolcz Noémi tanulmányaiban olvashatókkal ugyanebben a számban. 75 A főnemességgel szemben nem voltak olyanféle reprezentációs elvárások, amelyek kötelezővé tették volna egy udvari együttes fenntartását. Vö. Király P: A magyarországi főnemesség 17. századi zeneélete i. m. 434. 76 L. Buzási Enikő tanulmányát ugyanebben a számban. 77 Alighanem jellemző ebből a szempontból Bethlen Gábor fejedelem és Thurzó Imre levélváltása: A fejedelem 1620. március 21-én azzal bízta meg a Prágába, Pfalzi Frigyes cseh királyhoz, az ún. Winterkönighez induló Thurzót, hogy „Fö muzsika hegedüst, lantost, ki theorbat is verjen, cornétistát szerezni kegyelmed ne feledkezzék dolgai közt". Thurzó május 5-ei válaszában megírta, hogy: „Musikást F[elsé]gednek nem szerezhettem többet, hanem egy jó mesterséges öreg hegedőn musikáló musikást möly musika fiola gambának hivattatik". Szilágyi Sándor: Bethlen Gábor kiadatlan politikai levelei. Bp. 1879. 186. és Uö: Gróf Batthyány József köpcsényi levéltárából. Történelmi Tár (1888) 434.
