Századok – 2010
TANULMÁNYOK - Szabó András Péter: Menyegzőtől mennyegzőig. Gondolatok a házasságkötési szokásrend magyarországi fejlődéséről
MENYEGZŐTŐL MENNYEGZŐIG 1077 még egyszer nyomatékosan idéznünk Miskolci Csulyak István egyházlátogatási jegyzőkönyvét: „Reggel esküdjenek meg, még penig az templomban, az kik kézfogáskor meg nem esküsznek."180 Joggal feltételezhető az is, hogy a közrendűek körében a tiltások ellenére számos esetben az egyház közreműködése is hiányzott, hiszen még 1757-ben is előfordul, hogy egy násznagy szabályosan összeadja a házasfeleket.18 1 Az európai párhuzamok szintén a klandesztin házasságok és a sokféleség hosszú továbbélését mutatják.18 2 A 17. század protestáns és katolikus szertartáskönyveiből kiderül, hogy az egyház a templomhoz, mint az esketés helyszínéhez sem ragaszkodott minden esetben szigorúan.18 3 A hazai házasságkötés egységes menetrendje, formája nagyon hosszú folyamat végeredményeként, az egyházi irányítás fokozatos térnyerése révén alakult ki. Elismerjük, hogy számos kérdésre még nem tudjuk a választ, nem látjuk világosan a házasságkötés tekintetében — a tekintélyes méretű és sokszínű magyarországi és erdélyi régiókban — fennálló területi, felekezeti és társadalmi különbségeket, és azt az időpontot, sem amikor az egységesülés az egyes országrészekben lezajlott. Gyanítjuk, hogy ez sok vidéken csak a 18. században következett be,18 4 sőt még egyik korai szokásleírásunkban, Nemesnépi Zakál Györgynek az Őrség néprajzáról írott 1818. évi dolgozatában is az esküvőtől időben elkülönülő eseményként szerepel a lakodalom. (Igaz, az egyházi szertartást már megelőzi egy „modern" eljegyzés.)18 5 helyettesítve is. Álláspontjának igazolására de futuro jellegű eljegyzésekhez kapcsolódó középkori esküket sorol fel, ám hazai példái mind uralkodói házasságok tartozékai. Márpedig a királyok házasságkötései a nagy tét miatt mindig teljesen speciális jellegzetességekkel és formával bírtak. Bárth D.: Esküvő, keresztelő i. m. 104-107. 180 Miskolci Csulyak i. m. 64. 181 A klandesztin házasságokról a középkori Magyarországon: Erdő P.: Egyházjog i. m. 242-243. - Mint láthattuk, a kora újkorban nőtt az egyházi közreműködés jelentősége, de a közösségek esetenként tolerálták a „vadházasságokat." A felek ezekben az esetekben csak utólag, vagy egyáltalán nem kérték az egyház áldását az együttélésre. Az erdélyi reformátusoknál: Kiss R.: Matrimonial i. m. 55-56. A karánsebesi katolikusoknál is szokásban volt — részben a paphiány miatt —, hogy a pár csak a házasság megkötése után hosszú idővel fordult a paphoz. Molnár Antal: Jezsuita misszió Karánsebesen (1625-1642). Történelmi Szemle 41. (1999: 1-2. sz.) 69. - A násznagy által „kézbeadással" végzett, a kiskunhalasi tanács által természetesen szankcionált világi szertartást Bakó Ferenc említi monográfiájában: Bakó F.: Palóc lakodalom i. m. 31. 182 Lawrence Stone: Road to Divorce. England 1530-1987. Oxford-New York 1992. 51-66. A szerző a késő középkori Angliában az elit által gyakorolt, az egyház közreműködését is előíró szokásrend mellett egy tisztán világi gyakorlatot is felfedezni vél, amely egy szóbeli házasságkötő eljegyzésből és az azt követő népi rítusokból áll. - Nagyon tanulságos a firenzei elitnek a 15-16. század fordulójáig fennmaradt teljesen világi jellegű szokásrendje is. A házasságkötés itt három részből áll, egyik sem feleltethető meg pontosan a kánonjog kategóriának, ráadásul a központi cselekmény (spozalicio = összeadás) szertartásmestere nem pap volt, hanem egy közjegyző. Klapisch-Zuber, C.: Woman, Family i. m. 181-212. - Hans Stockart, a svájci Schaffhausen polgárát házastársával 1525-ben a város polgármestere adta össze. Bächtold, B.: Die Gebräuche i. m. 111. 183 Pl. Samarjai J.-. Az helvetiai vallason i. m. 119-120. (XVI. fejezet/XVI. paragrafus); Pázmány, P.: Rituale Strigoniense i. m. 149. - Feltételezhető, hogy a szertartáskönyvek megengedő kitételei leginkább a nemesi házasságkötésekre vonatkozhattak. 184 Hans Deitmer például Németország vonatkozásában a 17-18. századra teszi a házasságkötési szokások egységesülését. Deitmer, H.: Hochzeitsbitter i. m. 18. 185 A Nemesnépi Zakál György (1762-1822) által általánosként bemutatott menetrend: 1) eljegyzés, 2) esküvő, 3) lakodalom. „A háromszori kihirdetés után az egyházi szokások szerént az összekelendő személyek a szentegyházban megesküdnek, és meghatároztatik a tartandó menyegző-
