Századok – 2009

KÖZLEMÉNYEK - Nagy Kornél: Az Elia Mendrul-ügy: a besztercei örmény viszály története (1697-1700) IV/945

a missziós intézmény 1691. október 8-án lezajlott ülésén tárgyaltak meg. Az ülésen jelenlévő bíborosok végül arra a döntésre jutottak, hogy az unitus papok továbbra is gyakorolhatták hivatásukat, mivel az áttért örmény papok még az egyesülés előtt kötöttek házasságot. Ezt azzal indokolták, hogy a már említett 1689. évi lembergi zsinat engedélyezte az örmény papok felszentelés előtti házasságát.2

4 Ennek ellenére Oxendio hajthatatlan maradt. Ezért az egyik besztercei örmény pap, egy bizonyos Vardan Martinus Potoczky (1640-1702) szerzetes, 1692 tavaszán visszamondta az uniót, és a besztercei örmény közösségben az egyesülés ellen kezdett prédikálni. Tevékenysége hatásosnak bizonyult, mert nyolcvan örmény család visszatért ősei apostoli hitére. A püspök ezért gróf Federico Veterani (1650-1695) tábornokhoz, Erdély katonai parancsnokához és II. Apafi Mihály (1672-1713) választott erdélyi fejedelemhez, valamint a Guberniumhoz fordult jogorvoslatért. Bánffy György (1660-1708) kormányzó ugyan részletes vizsgálatokat folytatott le, sőt minden részletre kiterjedő jelentést is készítetett az ügyről, de a vizsgálatok konkrét eredmény nélkül zárultak le. Sőt II. Apafi Mihály latba vetve befolyását felkarolta a renitens örményeket: közülük ötven örmény családot 1692-ben az aposztata Vardan szerzetes vezetésével ebesfalvi (későbbi nevén Erzsébetváros) birtokára telepítette le, biztosítva számukra a szabad kereskedést és a vallásgyakorlást.25

A maradék harminc örmény család pedig Besztercéről visszatelepült Moldvába. Ezzel az 1692. évi örmény ügy átmenetileg ugyan lecsendesedett, ám valójában nem oldott meg semmit. Az erdélyi örmény egyházon belül az indulatok és a feszültségek továbbra is megmaradtak, és mintegy öt esztendőn keresztül lappangtak.2

6 Az Elia Mendrul-ügy A viszály elemi erővel robbant ki azután 1697 januárjában, amikor Oxendio arra akart kényszeríteni négy (ebből három besztercei lakosú) örmény házas papot, váljanak el feleségeiktől, hagyják el családjukat, mert szodomita, eretnek szokásuk miatt veszélyt jelentettek az unióra és az unitus örmény közösségre. Oxendio név szerint Elia (K'ristosatur) Mendrult, Andrea Alaczot, Elia Theodorowiczot 24

APF ASC Vol. 61. fol. 84r-87r.; APF SOCG Vol. 510. fol. 97r-98r.; AP F SOCG Vol. 512. fol. 180r. 25

APF SC FM Vol. 2 fol. 322r.; ASV ANV Vol. 196. fol. 149v.; ELTE EKK CH Cod. 21. pag. 83-84.; L. erről: Nagy K.: Fidelis relatio i. m. 282-284.; Nagy K.: Az erdélyi örmény egyházi unió i. m. 116-119. 26

APF SOCG Vol. 512. fol. 181r.; APF SC FA Vol. 4. fol. 261r-v. fol. 262r-263r. fol. 265r-266/v. fol. 267/r.-v.; PLE AEV SPSZ no. 273/4. no. 274/ 4.1, 8.3, 8.4.; ELTE EKK CH Cod. 21. pag. 84.; ELTE EKK G Vol. 522. fol. 137v.; Külön érdekesség, hogy sem Kovrig Gergely (Grigor Gourikean), sem Avedik Lukács mechitaristák nem tettek említést az Ebesfalvára települt ötven örmény családról, valamint Vardan papról az Erzsébetváros (1733-ig Ebesfalva) történetéről írott monográfiájukban. Az ebesfalvi eset kapcsán nem volt meglepő, hogy miért nevezte gróf Bethlen Miklós (1642-1716) erdélyi kancellár Önéletírásában Oxendiót „az császár capellájával is misét szolgáltató, bitang, apertus romanocatholicus pápista" püspöknek, és miért „periették" ő a Guberniumban „erővel térítő" latinista álláspontja miatt az erdélyi örmények. L. erről: Gróf Bethlen Miklós Önéletírása. Szerk. Szalay László. 2. köt. Pest 1860. 217.