Századok – 2009
TANULMÁNYOK - Miskolczy Ambrus: A szabadkőművességtől a nyilvánosságig. Kazinczy Ferenc és eszmetársai a magyar magántársasági demokratikus kultúra hőskorában I/3
sa (1775) alapító esemény, alkotmánya (1777) a hazai polgári átalakulás indító programja. A főhatalommal, az udvarral — a hatalmat gyakoroló és valóban veszélyes titkos társasággal — való együttműködés és szembenállás jellemzi ezt a szabadkőművességet is. Alkotmánya elöljáróban szóvá is teszi, hogy azok, akik hivatalukat fel kellett adják mások hivatalvágya miatt, ebben az új szervezetben akarják a közjót szolgálni. De jellemző, hogy mindkét főkancellár, Esterházy Ferenc és Pálffy Károly a páholyvilág kimagasló alakjai lettek.4 Az együttműködés és szembenállás helyzetéből következett a remény és a félelem. Mágikus jellegű a szabadkőműves alkotmány utolsó mondata: „A virtus nem fél a szörnyektől." És ennek jelentősége szimbolikus és valóságos, mert így is bekapcsolódtak a nagy hagyományokra visszatekintő összeurópai erénydiskurzusba, amelyben a virtus szerepe védelem a történelem kiszámíthatatlansága, a fortuna ellen. Erre szükség is volt. Közben megjelent az illuminátus rend, amely világtörténelem-alakító céljainak a meghirdetésével kihívta maga ellen a sorsot. A felvilágosult abszolutizmus rossz szemmel nézte az illuminátusokat, akik lassan az ellenfelvilágosodás és minden antiokkult okkultizmus célpontjaivá lett. Ugyanakkor a bécsi páholyokat megpróbálták ellenőrzésük alá venni, és így magyarok is kapcsolatba kerültek velük. A főhatalommal való együttműködés és szembenállás dialektikáját az irodalmi térben Schiller Don Carlosa jelenítette meg, alapvetően illuminátus példák szemmel tartásával, és nem véletlen, hogy ez a tragédia a magyar felvilágosodás és liberalizmus kvázi-kötelező olvasmánya lett, hiszen nálunk is érlelődtek, és be is következtek valóságos tragédiák. Együttműködés és szembenállás eredménye az 1785-ös magyar kancelláriai elaborátum, az alkotmányos abszolutizmus magyar — rendiséget és felvilágosodást egyeztető — programja, a szabadkőműves világot jól ismerő Ürményi József és a szabadkőműves — talán még illuminátus — Pászthory Sándor munkája.5 József, mint tudjuk gunyorosan elutasította Ürményiék munkáit, a szabadkőművességen is csak élcelt, nem hatotta meg Esterházy felségelőterjesztésébe foglalt humanitárius szabadkőműves hitvallás. A magyar szabadkőművesek arra sem számíthattak, hogy az uralkodó környezetében működő „testvérek" felkarolják programjukat. Mégis a szabadkőműves szolidaritás valamiféle véleményszabadságot biztosított, hiszen a keményebb megtorlás veszélye nélkül kifejthették, hogy nem értenek egyet a kemény centralizációval, és fájlalhatták, hogy Őfelsége rossz tanácsokra hallgat. Igaz, számíthattak arra is, hogy József nem büntet az ellenkező véleményért, bár azt nem vette jó néven, hogy a kancelláriai munkálatról az udvari belső körökön kívül mások is értesültek. De a lényeg az, hogy — hála a szabadkőművességnek és az uralkodó nyitottságának — egyelőre még érvényesülhetett valamiféle szabad diszkusszió a nyilvánosság nélküli nyilvánosság terében. 4 „Tartománybeli főmester II. Józsefnek uralkodása alatt magyarországi főkancellárius gróf (később herceg) Pálffy Károly volt, előtte talán főkancellárius gróf Esterházy Ferenc, kinek halálakor a kőmívesek Bécsben egy kőmíves halotti beszédet is nyomtattak" — emlékezett Kazinczy Ferenc. MTAKK, K 605. 56. 5 A munkálatot feltárta és hosszan elemzi Hajdú Lajos: II. József igazgatási reformjai Magyarországon. Bp., 1982., továbbá Antal Szántay: Regionalpolitik im alten Europa. Bp., 2005. 70-94.