Századok – 2009

TANULMÁNYOK - Soós István: Esterházy Pál nádor és a Neoacquistica Commissio IV/801

sága előttieket, mindenkor fel kell vetnie a kérdést, vajon azokat az említett törvény értelmében is érvényeseknek vagy érvényteleneknek kell-e tartani. Az adományozott birtokosoknak természetesen jogukban áll a fiskus vizsgálatát és döntését kétségbe vonni, illetve ellenvéleménnyel élni, de csak a megfelelő és megfellebbezhetetlen bizonyítékok és valós érvek felvonultatásával. Meskó felterjesztése második részében különbséget tett a mindenkori magyar király uralma alatt álló országrészeken és a törökök által meghódított és bírt, de az utóbbi időkben fegyverrel visszaszerzett, neoacquistica területeken tett nádori adományok között. Az előbbieket az ún. régi palatinális donációkhoz sorolta, amelyek ellen sem a király, sem pedig a fiskus soha semmiféle tiltó rendelkezéssel, visszavonó érvényű intézkedéssel nem élt. Ezeknek az esetében szerinte a vizsgálatnak csupán arra kell kiterjednie, vajon azok valósak, érvényesek-e vagy sem. Ami viszont a neoacquistica területeken újabban tett, és Meskó által ezért újaknak vagy mostaniaknak nevezett nádori adományozásokat illeti, ezek nem fogadhatók el hiteleseknek, mégpedig több oknál fogva is. Egyrészt ezek az országrészek csak nem régóta számítanak újszerzeményieknek. Másrészt az uralkodó és az Udvari Kamara már több alkalommal is megtiltotta nádornak, azaz magának Esterházynak, hogy a még a birtokosok tulajdonában lévő birtokokból, uradalmakból vagy a magvaszakadással és hűtlenséggel a koronára visszaszállt jószágokból előzetes egyeztetés és felmérés nélkül adományozzon. Ezeket a tiltó rendeleteket azonban Esterházy sajnálatos módon többször is megszegte, és nem hagyott fel az adományozásokkal. Ezt ténylegesen bizonyítja az 1696 és 1703 között kibocsátott nádori donációk nagy száma: Esterházy Pál 1696-ban 40, 1697-ben 33, 1698-ban 45, 1699-ben 34, 1700-ban 83 [!], 1701-ben 49, 1702-ben 40, majd 1703. augusztus végéig újabb 19 adományt tett. A kamarai hatóságok többször a nádor szemére vetették azt is, hogy számos nagyobb birtoktestet — miként azt már Kollonich szintén rossz néven vette tőle — donációkkal megosztott, ami ellentétes az érvényben lévő törvényekkel és rendeletekkel. Mindezeken kívül Meskó furcsának és egyszersmind elítélendőnek tartotta, hogy Esterházy „saját hivatalnokainak", azaz a nádori kancelláriáján alkalmazott személyeknek (alnádorainak, ítélőmestereinek, titkárainak, segédtitkárainak stb.) előszeretettel adományozott nagy számban birtokokat. A jogügyigazgató-helyettes „vádja" pedig nem is volt alaptalan: a nádor 1682 és 1703 között összesen 12 ilyen adománylevelet bocsátott ki. Titkárainak, Jeszenszky Miklósnak és Istvánnak például 1700-1701-ben összesen négy adományt tett. Esterházy adományozási módszereivel — elődeihez hasonlóan — elsősorban saját hatalmát és tekintélyét kívánta hangsúlyozni, illetve saját személyét már-már a királyi hatalom rovására, illetve azzal szemben előtérbe állítani. A nádornak ez az autoriter magatartása — Meskó meglátása szerint — ugyanakkor visszaélésnek minősíthető. Következésképpen a nádor birtokadományozási eljárása nem fogadható el, sőt egyenesen káros. Tisztában van ugyanakkor azzal, amint azt már javaslata bevezetőjében is leszögezte, hogy a nádornak az érvényben lévő törvények értelmében nem lehet megtiltani a jószágadományozáshoz való jogát. Az elmúlt esztendők uralkodói és kamarai tiltásainak idején a nádor által kibocsátott adományleveleket viszont érvényteleneknek vagy sem-