Századok – 2009

KISEBB CIKKEK - Fenyő István: Csengery Antal és az Ujabb Kori Ismeretek Tára III/751

— a magyar és a horvát — nemcsak alkotmányilag, de vérségileg is szoros rokonságban áll egymással. A történeti Magyarország nemzetegységének mítoszáról, sajnos, még az olyan világos fej, mint Csengery, sem képes lemondani. 7 Szócikkei rejtetten magukban hordozzák azt az igényt, hogy másképpen kell idehaza politizálni, mint addig. A politika nem lehet többé születési kiváltság, hanem tehetség és felkészültség dolga. A nyugat-európai polgári politikusokról alkotott portréi szintúgy ezt a törekvést öntik követendő példákká. Hét ilyen portrét olvashatunk a lexikonban Csengery tollából - belőlük öt a centralista csoport közös előképe volt. Brougham, Cormenin, Gans, Guizot és Hegel tartozik közéjük. Disraelivel — igaz, mint regényíróval — a centralisták szívesen foglalkoztak, a hetedik politikus-publicista, Friedrich Gentz pedig ügyes húzással az ellentáborból való. A többiek ellenmintája. A politikai arcképfestésben Csengery Szalay Lászlót, az ő Szónokok és statusférfiak könyve (1847) intencióit követi. Már annak készülése idején megértette és méltatta funkcióját, most pedig folytatja azt. 1846 elején azt írta róla a Pesti Hírlapban, hogy „...Nem oly életírás ez, mely elmondja története hőséről: hol született és halt meg, s ennél alig mond többet... a statusférfiút és szónokot állítja elő, mint gondolkodott, szólt és hatott kora mozgalmai között, s jellemzi a kort, ismerteti a nagyszerű mozgalmakat, mik között éltek, hatottak." (1846. jan. 4.) Utóbb pedig: Szalay kimutatja „a képviseleti rendszernek mind alakulását, mind működését külön alkotmányos országok státusembereinek eljárásaiban. Az alkotmányos élet s vele haladó országok státustudomány fejlődését az utolsó 80 év alatt, egyes képekben szemléljük itt, s a művészileg adott képeket, a szabad nemzetek nagy embereinek arcképeit ugyanazon eszmék fűzik össze" (.Magyar szónokok és status fér fiak. 1851.) Az alkotmányosság politikusainak tevékenysége folyvást kiszélesül Csengerynél a polgárosodás nyugat-európai történetévé. Az individualitás-elv diadalát nyújtja portréi által Csengery: olyan embereket mutat be, kik egyedül képességeik és elszánásaik alapján vitték sokra. Tekintélyt előtte a teljesítmény ad - a szellemi erő, amelyet birtokosai a társadalom érdekében hasznosítanak. Sajátságos, hogy amikor nem a nemzetiségi kérdésről szól, akkor a szerző pontosan tudja, miként kell a történelmet értékelni. Broughamról szólva rámutat: „a história által kifejtett intézeteket végre is az ész mértékével kell megítélni s az ész kívánatai szerint idomítani." (II. k. 5-10.) Brougham arcképének befejezése különben önarcképszerű, személyes eltökéltséget is sejttet az olvasóval: „...Br. életírása világos példa, mennyire terjedhet egy ember munkássága, ha az időt használni tudja s valóban dolgozni akar. Ezen kitartás a munkában s dologszeretet az angol nagyság alapja." Hegeltől (IV k. 218-231.) pedig a forradalmi módszerektől való elfordulást sajátítja el Csengery. Azt, hogy a szellem soha sincs nyugalomban, de csak lassan és csöndesen érik meg új alakra. A történet a szellem lassú mozgását követi. Guizot-ról is — a centralisták közös atyamesteréről — azt állapítja meg, hogy a politikának tekintettel kell lenni a teóriára. S azt is tőle sajátítja