Századok – 2009
KISEBB CIKKEK - Fenyő István: Csengery Antal és az Ujabb Kori Ismeretek Tára III/751
el, hogy a középosztálynak kell biztosítani a döntő befolyást. Csengery az európai politikusportrék hazai párdarabjait is megalkotja a lexikonban. Számára ez annál is könnyebben megy, mert ekkor már dolgozik a Magyar szónokok és statusférfiak (1851) című esszégyűjteményén. Kossuth abban nem szerepel (itt sem) - ez az ára annak, hogy a lexikon megjelenhessen. A centralistákról szóló címszavak ezért csak kevéssé kárpótolnak. Az Eötvösről írott (III. k. 58-74.) különben igen érdekes, a centralista politika pontos analízisét adja - ellentétben Kemény Zsigmond Forradalom utániénak egyoldalúságával. Ugyanakkor az Eötvös-szócikk is, továbbá a Szalay Lászlóról (VI. k. 257-259.), Trefort Ágostonról (VI. k. 407-408.) szóló is, Kossuth-ellenesek - egy, a kormányzóéval ellentétes ideált vázolnak fel. A politikus legyen szakember — szeretné Csengery —, a politika legyen szakszerűség, tanultság és áttekintő képesség dolga. A Reformról azt írja, hogy „Soha rendszeresebben, magasabb szempontból senki sem tárgyalá meg átalakulási legfőbb kérdéseinket. Megmutatta, hogy a haladás a régi megyei rendszer mellett lehetetlen volt." Eötvös eszméinek gazdagságát és európai műveltségét állítja középpontba, továbbá szónoki tehetségét, valamint azt — s alighanem ez az ábrázolás legidőszerűbb eleme —, hogy mindenkor a dolgok kiegyenlítését támogatta. Ez már az építendő jövő hangja, mint ahogyan az is, hogy a birodalmat át kell alakítani. Szalaynak úgyszintén az az érdeme, hogy kerülte a populizmust (nem a tömegek vállain szólalt fel, hanem a tudomány obszervatóriumából lépett ki; nem az izgatás népszerű munkáját vállalta, hanem a fáradságos formulázásét), leginkább pedig az, hogy teljességgel szakember volt. Ez a szakszerűség a sajátja Csengerynél Trefortnak, továbbá Lónyay Menyhértnek, a későbbi miniszterelnöknek és Duschek Ferencnek, a Szemere-kormány pénzügyminiszterének. S az, hogy az átalakulásban mérsékletet tanúsítottak. Csengery az önkényuralom idején nemzeti egységet kíván - ezért is vállalkozik egyfelől Dessewffy Aurél gróf (II. k. 365-372.), másfelől Beöthy Ödön (I. k. 495-502.) és Irinyi József (IV k. 489-491.) arcképére. Dessewffynek is fő érdeme a tanultság: „Az európai státustudomány tanulmánya a hazai állapotok teljes ismeretével." Irinyi jellemzője, hogy merészen szembeszállt — erre képes volt utazása révén — a magyar politikai tanokkal. A róla készült portré ára, hogy a szerző mellőzi Irinyi tevékenységét a Tizenkét Pont körül. Beöthyé pedig — ki Csengery első mestere volt —, annak említése, hogy a Függetlenségi Nyilatkozat olvasásakor földhöz vágta a sapkáját. Viszont bátor és szép tett volt tanítványától annak a jelenetnek felidézése, hogy a bukott szabadságharc emigránsai Párizsban szerény közös vacsorájuk közben a szónokló Beöthyt éljenzik, s utána föl-fölhangzik a Rákóczi-induló. Csengery e gesztussal megörökített valamit a magyarság legmélyéből. Tudósokról alkotott arcképei az önállóvá váló hazai tudomány alapköveiül szolgálnak. A későbbi tudománypolitikus egy-egy igénye, elszánása — s benne Csengery, a történész egy-egy törekvése — villan meg. Hunfalvy Pál (IV k. 413-415.) célja szerinte azonos a lexikonéval: azon dolgozik, hogy ifjaink a társadalom létét, feladatát, eszközeit felfogni tanulják. S azon gondolkozik, mire van szüksége nemzetünknek ahhoz, hogy a civilizált népek soraiban
