Századok – 2009
MŰHELY - Horváth Pál: A jogállamiság helye és szerepe az újabb kori történelemben III/725
A parlament egyfajta kizárólagos jogokhoz juttatta önmagát az adók, a hadsereg, illetve a két házból álló törvényhozó hatalom működése területén. Érthető tehát, hogy a Jogok Törvényébe foglalt parlamenti hatáskörök mögött csak áttételesen érezzük a gazdasági, illetve a politikai jogok meghatározó szerepét. Személytelenné válva nyert megfogalmazást a parlamenti hatalomnak a kormányzati (végrehajtó hatalmi) tevékenység feletti általános felügyeletről csakúgy, mint a ház tagjait megillető jogosultságokról. így a királyi prerogatívák korlátainak a kiépítésével egyidejűleg a parlamentáris monarchia intézményesítése zajlott le a jól ismert kompromisszumos formulák gyakori felhasználásával, amely pedig a többnyire a megszentelt történelmi hagyományok támaszát is megőrizhette. A legtipikusabb példája ennek maga a törvényhozó akarata, amely a mindenkori uralkodó, az alsóház és a főrendek egységét juttatja kifejezésre. Az Act of Settlement 1701-ben közreadott rendelkezései fejlesztették tovább ezt a rendszert a korai polgári átalakulások mintaországában, egyre nyilvánvalóbban kifejezésre juttatva a parlamentarizmus, illetve a fokozatosan kifejlődő angol kabineti kormányzás intézményesítését egy olyan, önmagában is kompromisszumos alkotmányos jogalkotás által, amely a Bill of Rights útján intézményesített jogokban kulminált. Még a bírói függetlenség ügyéhez tapadó emberi jogok is háttérben maradtak ebben a rendszerben, miként azt az Act of Settlement záró rendelkezései alapján láthatjuk, amelyek a bírák elmozdítását kizárólag a parlament jogává formálták. Talán csak az állampolgári petíciós jog mondható kivételnek ez alól, miután a visszaélések elleni tiltakozó mozgalom éppen annak a politikai küzdelemnek a nyitánya volt, amely a Bill of Rights megfogalmazásához is elvezetett. Mindezek ellenére elvitathatatlan persze, hogy az angol burzsoá közjogi jogalkotásnak már a korai polgári átalakulás korszakában feltűntek azok a jól kitapintható elemei, amelyek majdan az emberi jogok ősforrásaivá lehettek. Ilyennek mondható a petíciós jog, illetve az ez ellen alkalmazott vádemelés törvénytelenné nyilvánítása a Bill of Rights alapján, amelynek az ősforrása nyilván a Petition of Rights megjelenéséig (1628), ha nem korábbi időkbe is visszavezethető. A bizonyított jogellenes cselekmény, illetve a vád megjelölése nélkül — mondja a Jogok Kérvénye — pedig (még) királyi parancsra se lehessen fogva tartani, illetve letartóztatni a szabad embereket. Nyomtalanul múlt volna el persze ez az epizód, ha az ismert angol habeas corpus gyakorlat kifejezetten polgári tartalommal nem telíti a Jogok Kérvényében megfogalmazott eljárási szabályokat. Ezt tette közérthetővé a Hosszú parlament 1641. évi határozata, amely kifejezetten a személyes szabadság biztosítását szolgálva kiterjeszteni törekedett a habeas corpus gyakorlatot, akár a koronás uralkodó, illetve a Privy Council önkényének az elhárítását célozva. Innen pedig egyenesen vezetett az út az 1679. évi Habeas Corpus Act-hoz, amely a hűtlenség (felony), illetve a felségsértés (treason) eseteit kivéve kötelezte a királyi felsőbíróságokat a habeas corpus parancs kiadására és ezáltal a személyes szabadság bírói úton történő garantálására. Az 1679. évi Habeas Corpus Act konkrét rendelkező szakaszai alapján látjuk most már, hogy a letartóztatott személy, vagy annak hozzátartozója szoros határidőn (6 óra) belül követelheti az elfogatási parancs kiadását, hogy azzal a
