Századok – 2009

MŰHELY - Horváth Pál: A jogállamiság helye és szerepe az újabb kori történelemben III/725

királyi felsőbíróságok valamelyikéhez fordulva az illetékes bíróság elé állítást megkövetelő habeas corpus parancs kiadását sürgesse. Akár az ország legtávo­labb pontján is, legkésőbb 20 napon belül pedig meg kellett történni most már a bíró elé állításnak, amelynek az elmulasztásáért az illetékes békebírák, illetve a fogva tartást foganatosító adminisztratív szervek vezetői is állásvesztés (illetve súlyos pénzbírság) terhe alatt feleltek. A mindmáig rokonszenves habeas corpus gyakorlat jellegét persze az ille­tékes királyi felsőbíróságok felmentő, letartóztatást megerősítő, illetve a vagyo­nosok érdekeit jól tükröző szabadlábra helyezési (nagy összegű kezesség ellené­ben) döntései juttatták kifejezésre. Hasonlóan leplezetlenül osztályjellegű ma­radt a vádemelő, illetve az ítélkező jury-bíráskodás, amely mégis a személyes szabadság polgári értelemben vett jogi garanciájává válhatott. Történelmileg megszentelt eljárásjogi, illetve bírósági szervezeti (jogi) garanciákkal védte te­hát a korai polgári átalakulás modell-ország a legelemibb emberi jogokat anél­kül, hogy új jogelvek, vagy akárcsak a merőben új institúciók lerögzítésére rá­kényszerült volna. Mindez persze nem az angolszász jog különleges életerejéből táplálkozott, hanem sokkal inkább az eleve kompromisszumos, korai polgári átalakulás természetes velejárója volt. Innen származott persze az a körülmény is, hogy a korai polgári átalaku­lások jogrendjében most már több mint egy évszázadra kiterjedően csak a ha­sonlóan kompromisszumos (illetve a fokozatosan kifejlődő) állampolgári jogok sporadikus legiszlációjának lehetünk tanúi. Az előzmények nyomán azonban érthető már, hogy a hatalomban a köznemességgel (a gentryvel) osztozó angol polgárságnak fél évszázaddal a Cromwell vezette forradalom után sem volt sür­getően fontos a szólás, a lelkiismereti, illetve a vallásszabadság lerögzítése. Csak szinte észrevétlenül tűnhetett el tehát például a két forradalmat kiszolgá­ló szigorú sajtócenzúra (1695) azáltal, hogy annak az évenkénti meghosszabbí­tásához végül is az alsóház nem adta hozzájárulását. Hasonlóan csak a szigorú tilalmak feloldása útján tűntek fel a szélesebb néprétegek emberi jogaiként is­mert gyülekezési és egyesülési (szervezkedési) jogok, időben is jobbára csak a 19. század folyamán válva realizálható szabadságjoggá anélkül, hogy mindez alaptörvényi (alkotmányos) jogalkotást nyerhetett volna. Nem kétséges tehát, hogy a felidézettek után történelmi korszakhatárként léphetett fel az immár két évszázaddal ezelőtt proklamált Ember és Polgár Jogainak Deklarációja. A „droits de l'homme", mint a klasszikus polgári átalakulás velejárója. Valójában a 18. század utolsó harmadában érlelődtek azok a korszakalkotó vál­tozások, amelyek új irányt adtak a modern társadalmak fejlődésének. Témán­kat tekintve ezt jelzi már az amerikai angol gyarmatok függetlenségi harca a 70-es évektől. Ilyen értelemben egy merőben új államépítési törekvés nyitánya­ként ismeretes az 1776-os Függetlenségi Nyilatkozat, amely első ízben alaptör­vényi joghatállyal legiszlálta az ember jogát az élethez, a szabadsághoz és az egyenlőséghez. A Philadelphiában összeült II. Kontinentális Kongresszus ezzel egyidejűleg deklarálta az elnyomással szembeni ellenállás jogát, amely a szuve­rén nép forradalmi háborújának a legalizálását jelentette. A két kontinens nagy földrajzi távolsága ellenére ettől kezdve szoros történelmi kölcsönhatásban pe­regtek az események, miután a klasszikus polgári átalakulást előkészítő eszme-

Next

/
Thumbnails
Contents