Századok – 2009
MŰHELY - Horváth Pál: A jogállamiság helye és szerepe az újabb kori történelemben III/725
„a szabad művelődéshez". íme a gazdasági-szociális, illetve a tulajdonképpeni „kulturális jogok" előtérbe kerülésének az újabb ténykörülményei, amelyek nyilván kontinentális méretekben hatottak az adott társadalom-politikai viszonyok újjárendeződésére. A jogállamiság újjászületésének a követelményei viszont azáltal jutottak kifejezésre, hogy a jogalkotó minden esetben a cui prodest (kinek az érdekében) meghatározásáig is eljutni törekedett. Átvitt értelemben a demokratikus fejlődés igényei húzódtak meg az idézett megfogalmazások mögött. 3. Az emberi jogok egyetemes üggyé válása Találóan mondja az idevágó újabb tudományos kutatás, hogy például a szociális, illetve az ún. kulturális jogok főként a modern polgári társadalmak kifejlődésének a kezdeti szakaszán még eszmetörténeti értelemben is kiforratlanok maradtak. Nincs tehát semmi különös abban, hogy egészen a 19. század küszöbéig, helyesebben az Európa keleti felében általános jelenségként ismert reformkorszak (a Vormärz) határáig tart a „droits de l'homme" azon periódusa, amikor még csak a polgárság gazdasági-politikai felszabadításnak az ügye tudatosult az elmékben elidegeníthetetlen emberi jogként. Pedig már az „Ember és Polgár Jogainak a Deklarációját" éppen egy évszázaddal megelőzően (1689) legiszláltatott az angol Jogok Törvénye (Bill of Rights), amely az azt megelőző évben közrebocsátott Declaration of Rights teljes szövegének a felhasználásával (Marcham) nyert lerögzítést. A Declaration of Rights felidézése által tehát az emberi jogok ősforrásainak egyikéhez jutunk vissza, amely egyfajta kizárólagos logikával azokat a jogellenes cselekményeként sorolja fel, amelyekkel a fiatal polgári jellegű államhatalom feje „megkísérelte felforgatni a vallás és az ország törvényeit, illetve szabadságát". Közelebbről a törvények hatálya alóli mentesítés (kivételezés), a végrehajtó hatalmi jogkörök önkéntes kiterjesztése (kegyelmezési jog), illetve a vallási ügyekben alkalmazott diszpenzációs (engedélyezési) jogok ismételt felélesztése (türelmi rendeletek) ellen lépett fel a Bill of Rights. A végrehajtó hatalom hajdan volt jogainak a visszaállítását utasította el ezáltal az angol parlamenti burzsoázia és az ismert Habeas Corpus törvényekben foglaltakat, illetve az ún. Test Act rendelkezéseit vitte tovább az angol törvényhozás a Jogok Törvényének a lerögzítésével. Főként ez utóbbi parlamenti törvény (a Tanúságtételről, 1673) mutatja, hogy a korai polgári átalakulások szülötteként ismert angol burzsoá állam mechanizmusát elnehezítő kompromisszumok törvényes szabályozásáról van szó. Vagyis, pro és kontra az állami politika megtestesítői még mindig a vallási köntösök mögött megbújva vívták küzdelmüket. Az 1571-ből, tehát az angol feudális abszolutizmus virágkorából származó törvényre hivatkozva életbevágóan fontos államhatalmi érdekek jelentkeztek tehát abban, hogy csak az anglikán egyház ismert 39 hittételére esküvel kötelezett polgár viselhet állami tisztséget. A Bill of Rights-ben megfogalmazottak pedig kivétel nélkül a parlament jogait (a parlamentarizmust) emelték az alkotmányos (alaptörvényi) jogalkotás szintjére, amidőn a főhatalom korlátait összefoglaló rendelkezésbe foglalták.
