Századok – 2009
KÖZLEMÉNYEK - Miru György: A szabadság elve és a nemzet elve. Kossuth Lajos és Teleki László vitája a közösségi autonómiák értelmezéséről III/703
A vita A nemzetiségeknek tett engedmények és a velük folytatott tárgyalások már nem hozhatták meg a várt fordulatot, Ausztria és Oroszország katonai túlereje felszámolta a magyar szabadságküzdelmet. A politikai és katonai vezetők egy része, hogy elkerülje a felelősségre vonást, külföldre menekült. Az emigráció nem mondott le a függetlenség kivívásáról, de tudatosult benne, hogy komoly esélye egy újabb sikeres szabadságharcnak csak akkor van, ha elnyerik a nagyhatalmak legalább jóindulatú semlegességét, és ha meg tudják oldani a nemzetiségi kérdést, hogy az ország más nyelvű lakosai és az országon kívül élő rokonaik támogassák a magyar függetlenségi törekvéseket. A térség politikusainak és politikai gondolkodóinak azzal a problémával kellett szembenézniük, hogy a politikai közösségalakításban a nemzeti elv milyen mértékben és miként vehető figyelembe, olyan intézményeket kellett kialakítaniuk, amelyekben a nemzeti elv nem rombolja a szabadság elvét. Kossuth az őt Viddinben felkereső Henningsen kapitány biztatására ismét átadta magát a politikai tervezgetésnek, s felelevenítették a magyar kormánynak az angol diplomácia megnyerésére és a függetlenség elismertetésére a harcok végén felvetett koncepcióját. Már akkor úgy vélték, hogy Canning, sőt Palmerston sem zárkózik el az elől, hogy Ausztria szerepét az európai egyensúlyrendszerben a helyén létesítendő konföderáció vegye át, Viddinben pedig arról értekeztek, hogy Magyarország, Lengyelország, Horvátország, Szerbia és Románia alkosson szövetséget. Kossuth a lengyel Zamoyski gróffal, Czartoryski herceg megbízottjával folytatott megbeszéléseket, majd bevonták a tárgyalásokba Bystrzonowski ezredest, Koscielskit, Monti ezredest és Batthyány Kázmér volt külügyminisztert is. Egyébként Párizsban Teleki is a lengyelek közvetítésével ismerkedett meg a konföderációs eszmével. Kossuth teljes egyenjogúságot ígért a hazai nemzetiségeknek, de meg akarta őrizni az ország történeti hagyományokon alapuló politikai egységét és ragaszkodott ahhoz, hogy a magyar nyelv maradjon az összekötő diplomáciai nyelv.21 Henningsent bízta meg, hogy a tervvel a szerbeket és az angol diplomáciát is megismertesse, s lépéseket tett a szerbekkel és románokkal történő kapcsolatfelvételre is. Batthyány Kázmérral utasítást fogalmazott a belgrádi megbízottnak, Carosininak, hogy kezdjen tárgyalásokat a szerb kormánnyal. A térség népei, így a szerbek közös érdekének tekintették a nagyhatalmakkal szemben létesítendő föderációt, amely biztosítaná szabadságukat, állami és nemzeti önállóságukat. Szerbia támogatásának elnyeréséért kinyilatkoztatták, hogy elfogadják a nemzetiségek egyenjogúságának elvét, és hogy hajlandók a magyarországi szerbeknek minden jogot megadni, igaz csak községi alapon, hogy nemzeti és politikai életük szabadon kifejlődhessen. Beleegyeztek abba is, hogy Horvátország és Szlavónia elszakadjon Magyarországtól, és akár Szerbiához csatlakozzék, de eb-21 A Kossuth-emigráció Törökországban. I. Szerk. Hajnal István. Bp. 1927. 93-94., 105-106., 108., 171-174.; Deák /.: Konföderációs tervek i. m. 337.; Lengyel Tamás: A magyar emigráció és a nemzetiségek Világos után. Apolló 3. (1938: 2. sz.) 133-134.; Horváth Z.\ Teleki László i. m. I. 310-312.; Kovács E.: A Kossuth-emigráció i. m. 168-172., 282-283. Az értekezletről Zamoyski készített beszámolót, illetve Henningsen is összefoglalta egy el nem küldött levelében. Közli A Kossuth-emigráció Törökországban i. m. 527-539. és Horváth Z:. Teleki László i. m. II. 199-210.
