Századok – 2009
KÖZLEMÉNYEK - Miru György: A szabadság elve és a nemzet elve. Kossuth Lajos és Teleki László vitája a közösségi autonómiák értelmezéséről III/703
hatóságaival magyarul és latinul is levelezhetnek. Batthyány Kázmér tehát szélesen értelmezte a magyar nyelv hivatalos használatának a körét, de leszögezte azt is, hogy a magyar nemzet nemzetiségi, vallási és egyéb tekintet nélkül biztosítja a nemzetiségi jogegyenlőséget, s kész elismerni saját nyelvhasználatukat vallási, iskolai, községi, családi ügyeikben, illetve azon törvénykezési ügyekben, ahol az eljárás szóban folyik. Ezek alapján nyitottnak mutatkozott egy szövetségre is, illetve később rendezendő konföderációra, amiben konkrétan meghatároznák a közösség érdekébe eső ügyek körét, de a Pulszkynak küldött kísérőlevelében még határozottabban leszögezte, hogy elutasít minden területi felosztást és az ország föderalizálásának koncepcióját, s ragaszkodik a területi integritáshoz és a magyar nemzet szupremáciájához.18 Teleki e levélre csak annyit jegyzett meg Pulszkynak, hogy nem ért egyet a nemzetiségi kérdésben Batthyány Kázmérral, de nyilván tudatosult benne, hogy a kormány nem fogadta el véleményét, ami nehéz helyzetbe hozta őt tárgyaló partnereivel szemben. Nem véletlen, hogy lemondási szándéka tovább erősödött.1 9 A kormány folytatta béketárgyalásait és a románokkal 1849 júliusában kialakított megbékélési munkálat alapján Szemere Bertalan miniszterelnök beterjesztette a nemzetiségi törvény tervezetét. Lényeges előrelépés volt, hogy elismerték a nemzetiségek kollektív nemzeti identitását, azáltal hogy az országban lakó mindegyik nép „nemzeti szabad kifejlődéséről" intézkedtek, s jelentősen megszorították a magyar nyelvnek, mint hivatalos nyelvnek a használati körét. Szemere beszédében a nemzetiség és a népiség szabad kifejlődésének eszméjét egyenrangúnak tekintette az állampolgári szabadság és a politikai szabadság, a politikai önkormányzat eszméjével, ezért úgy vélte, hogy nemcsak a szabadságot kell biztosítani a polgároknak, hanem a népeknek is a nemzetiségüket. Az egyéni jogok és a nemzetiségi kollektív jogok körét pedig úgy kívánta meghatározni, hogy a kormányzás, a közigazgatás, a törvénykezés, a hadügy hivatalos nyelvének, mint közvetítő nyelvnek a magyart tekintette, de elismerte a községben, az elemi oktatásban, az egyházi ügyekben, az anyakönyvezésben az anyanyelvhasználatot, sőt lehetőség nyílt arra a törvényhozásban, a törvényhatóságban és a szóbeli peres eljárásokban is. Ezentúl elismerte a görög keleti egyház autonómiáját és más felekezetekét is, s leszögezte, hogy a hivatalviselésnél se tegyenek nyelvi és vallási alapon megkülönböztetést.20 18 Batthyány Kázmér 1849. június 10-i és 13-i levele. Pulszky F.: Életem és korom i. m. I. 543-548. L. még Lengyel T.\ Gróf Teleki i. m. 88-89.; Kemény G. G.: Teleki László i. m. 78.; Horváth Z.\ Teleki László i. m. I. 282-284.; Kovács E.: A Kossuth-emigráció i. m. 163., 279. 19 Teleki László Pulszky Ferencnek 1849. június 29. és 30. Háborús Felelősség 2. (1930) 99-100. 20 A szomszéd népekkel való kapcsolataink történetéből. Válogatás hét évszázad írásaiból. Szerk. Kemény G. Gábor. Bp. 1962. 375-377.; I. Tóth Z.: Bálcescu i. m. 132-137.; Kovács E.: A Kossuth-emigráció i. m. 279-280.; Kovács E.: Szemben1 a történelemmel i. m. 337-365.; Spira Gy.: A nemzetiségi kérdés i. m. 100-110, 227-228.; Gergely A.: Kossuth nemzetiségi politikája i. m. 82. A románokkal július 14-én aláírt béketervezetben még határozottabban megfogalmazták, hogy a megyei igazgatás nyelve a lakosság többségének nyelve legyen. Közli 1848-1849. évi iratok a nemzetiségi megbékélésről. H. é. n. [1948.] 199-200.
