Századok – 2009
KÖZLEMÉNYEK - Miru György: A szabadság elve és a nemzet elve. Kossuth Lajos és Teleki László vitája a közösségi autonómiák értelmezéséről III/703
nyekre is hajlandó, vagy az önállóság, vagy a területi önkormányzat formájában. Teleki május 14-én Kossuthnak írt levelében még határozottabban fogalmazott. A széttartó nemzeti törekvések miatt hiányzó egységet úgy vélte pótolhatónak, ha az egyéni jogokat és a nemzetiségi jogokat egyeztetik. Kijelentette, hogy Szent István Magyarországa halott, ezért engedni kell a történeti jogokból, elsősorban Horvátországra, de a szerbekre és a románokra nézve is. El kell fogadni a vajdaságot, annak közgyűlési jogokat kell biztosítani, de ugyanúgy a románoknak is biztosítani kell a belső adminisztrációt, a „statuarius" jogokat, azaz az önálló normaalkotás jogát és a széles önkormányzati jogokat. Teleki tehát egyértelműen területi alapú önkormányzatra gondolt, amit az is bizonyít, hogy ő is követendő elvnek tartotta, hogy más nemzetiségek minél kisebb számban kerüljenek szerb vagy román joghatóság alá. A szerb és a román önkormányzat a magyar kormány alá fog tartozni, ha szükséges, a minisztériumban külön osztályokat is felállítanak számukra, illetve közös lesz az országgyűlés, amelynek a nyelve — ebben a megnyilatkozásában — magyar maradna. Teleki a nemzeti elvet vezetné be a népnevelés, a gazdasági rendszer, a vallásügy és az igazságügy terén is, és megengedné a megyékben is a nemzetiségek saját nyelvhasználatát. Úgy véli, ilyen engedményekkel Magyarország elnyeri nemzeti kisebbségei bizalmát, sőt még a térség más nemzeteiét is. Ezáltal központjává válik egy jövendő, immár a Habsburg Birodalom keretein túlmutató, a Baltikumtól a Fekete-tengerig terjedő dunai konföderációnak.1 3 Teleki érzékelhetően kétfelé érvelt, egyrészt saját kormányát igyekezett meggyőzni a területi alapú autonómiára vonatkozó engedményekről, másrészt jelezni próbálta lengyel tárgyalópartnerei és rajtuk keresztül a nemzetiségi politikusok felé kormánya megegyezési hajlandóságát, s ekként vélte közelíthetőnek az eltérő álláspontokat. Néhány nap múlva, május 18-án rendezték meg azt az értekezletet, ahol lengyel közvetítéssel Teleki, Szarvady és a Londonból átrándult Pulszky Ferenc cserélt eszmét a Habsburg Birodalom jövőbeli, trónfosztás utáni sorsáról a cseh Frantisek Riegerrel, a feloszlatott ausztriai parlament képviselőjével. Úgy határoztak, Magyarország kezdeményezi, hogy az „osztrák monarchia" népei közös megegyezéssel egy föderált államot alkossanak, fenntartva a németek és olaszok számára azt a lehetőséget, hogy az alakuló német és olasz államhoz csatlakozzanak. A magyarországi nemzetiségek helyzetét illetően határozottá vált az a megkülönböztetés, ami már Teleki május 14-i levelében is érzékelhető volt. A nagyobb etnikai tömbben élő,jobban elhatárolódó, illetve az elkülönülés erősebb hagyományával rendelkező, valójában inkább határozottabb követelésekkel fellépő horvátoknak, szerbeknek és románoknak teljes autonómiát biztosítanak, így őket csak „föderális frigy" köti a magyar koronához, de közös ügy marad a felállítandó hajóhad, a közlekedés kiépítése és a kereskedelem. A határőrvidéki népesség választhat, hogy csatlakozik az előbbi tartományokhoz, vagy pedig továbbra is katonai igazgatás alatt marad. A másik nemzetiségi csoportot a szlovákok és németek alkották, nekik saját közigazgatást, igazságszolgál-13 TLVM II. 25-29.
