Századok – 2009

TANULMÁNYOK - Farkas Tamás - Maitz Péter: Nyelvi nacionalizmus és német családnevek a 19. századi Magyarországon. A névmagyarosítások nyelvi-ideológiai hátteréről III/565

A konkrét névtípusok részletes számba vétele nélkül is érdemes azonban egy kis figyelmet fordítanunk arra is, hogy milyen közszói tartalmú neveket választottak, azaz milyen neveket tartottak magyarosnak, illetve magyarosabbnak. Az itt említett képzetkörök a legkülönbözőbb szerkezetű családnevekben megjelenhettek, például 'hegy': Hegyi, Hegyei, Hegyesi, Hegyes fi; Hegyháti, Hegyvári; Várhegyi; de lásd még Bérci, Bércfi, Bérces, Dombi, Dombosi; Havas, Havasi stb. A már említett, a történeti Magyarország tájait, hegyeit, vizeit, településeit családnévvé formáló névdivat erőssége mellett jellemző csoportot alkottak a pozitív emberi tulajdonságokat megjelenítő nevek. Az erőt, bátorságot, férfiasságot sugárzó nevek csoportjának gyakorisági listáját a Kemény vezette, míg más nevek lágyabb tartalmúak voltak (Erényi, Jámbor). Megtalálható volt mellettük az eszmei és vallási fogalmak köre is (Áldási, Reményi), míg az anyagi dolgok nevei között az első helyen az arany állt, jelentős mértékben az eredeti német (zsidó) családnevek hatásának (részleges vagy teljes tükörfordításainak) köszönhetően. A korabeli gondolatvilágban különösen fontos szerephez jutó múltidézés egyértelműen megmutatkozott az őstörténeti és középkori vonatkozású nevek esetében: személynevek {Árpád, Zalán), népnevek (Avar, Székely) és méltóságnevek (Kende, Vajda) esetében, valamint a sajátosan magyarnak tekintett harci erények megjelenítésében (Hadfi, Huszár, Kardos) egyaránt. Az itt elmondottak mellett hangsúlyoznunk kell azonban, hogy a névmagyarosítók névízlése történetileg sokat változott, s társadalmi csoportonként is lényeges eltéréseket mutatott, névtípusokat és egyes neveket illetően egyaránt. A zsidó néwáltoztatók körében például (s nemcsak Magyarországon) általában jellemzőbbek voltak az egyszerű, kevésbé feltűnő, polgárias jellegű nevek: foglalkozásnevek, egyes népnevek és tulajdonságot jelölő szók, valamint egyénnevek (Kovács, Faragó, Kertész, Polgár; Székely, Fodor, Kemény, Gerő, Radó stb.) A nem zsidó névmagyarosítók között ugyanekkor elsősorban a helynévi (főleg helységnévi, gyakran álhelynévi) eredetű családnevek divatja volt a meghatározó. 8.) Kitekintés Tanulmányunkban a korabeli magyarországi névhasználatnak a névmagyarosításokban megnyilvánuló vonatkozásaira fordítottuk figyelmünket. Emellett azonban érdemes hangsúlyoznunk azt is, hogy a névmagyarosítók nagy száma mellett az idegen eredetű családneveket megtartók száma még sokkal nagyobb volt. Az eddigiekben tárgyalt hatások tehát az érintett közösségek jelentősebb részénél, a nemzetiségek tömegeinél többnyire nem vezettek el a névmagyarosítás végrehajtásáig. Inkább az egyéni életpályák szempontjából, mint közösségi döntésekként számolhatunk ezekkel, s többségük a valós asszimiláció kifej ezőjeként is értékelhető. Nem tanulság nélküli ugyanakkor megjegyeznünk azt is, hogy a korabeli elit egy számottevő része sem cserélte fel ősei nevét egy új, magyar családnév kedvéért. A névmagyarosításoknak a magyarországi családneveket érintő utóéletére, illetve további történetére előretekintve röviden a következőket érdemes