Századok – 2009
TANULMÁNYOK - Farkas Tamás - Maitz Péter: Nyelvi nacionalizmus és német családnevek a 19. századi Magyarországon. A névmagyarosítások nyelvi-ideológiai hátteréről III/565
közel sem szükségszerűen viselőjének német beszélőközösséghez való tartozására, tényleges nyelvhasználatára utalt, hanem sok esetben valóban csak esetleges nyelvi hátterére, illetve őseinek német nyelvhasználatára. Mégis, ezzel együtt is látnunk kell, hogy az általunk vizsgált nyelvi konfliktushelyzetben a német családnév — (látszólagos) információtartalma révén — viselőjét ilyen vagy olyan módon nemzeti, etnikai és/vagy nyelvi szempontból Magyarország 'idegen', német vagy zsidó (hátterű) közösségeihez kötötte. Ezáltal pedig olyan közösséghez való (vélt vagy valós) tartozását, illetve kötődését szimbolizálhatta, mely közösségek nyelvhasználati szokásaik révén is — az előző fejezetben elmondottaknak megfelelően — a magyar nemzeti érdekekkel ellentétesnek tűnhettek. A német családnevek és viselőik stigmatizáltságát erősítette az a körülmény, hogy a német, illetve német hangzású családnév mint idegen, pontosabban német nyelvi struktúra a korabeli magyar polgári közvéleményben a nemzet (nyelvi) egységét megbontó tényezőnek, s mint ilyen — a nyelvi nacionalizmus gondolatrendszeréből adódóan — megbélyegzett struktúrának számíthatott. S hogy a német családnév a 19. század végi Magyarországon a fentebbi értelemben stigmává válhatott, abban döntő szerepet játszott mindenekelőtt az a tényező, hogy a korabeli Magyarország nemzeti ideológiától áthatott polgári társadalma — ahogyan az másutt is ismert jelenség — a családnevet már nemzeti szimbólumnak is tekintette. Olyan nyelvi eszköznek, mely a nemzet politikai és nyelvi egységét szimbolizálja, de egyben a nemzeti egység megteremtésének is fontos eszköze, mert viselőjének a nemzethez való tartozását jelzi. Már önmagában az is sokatmondó, hogy a jogi szaknyelvben mindvégig uralkodó névváltoztatás terminus helyett a köznyelvben, de a hivatalosság alsóbb szintjein is a névmagyarosítás kifejezés használata vált általánossá, s ez a helyzet — kultúrtörténeti örökségként — a 20. század folyamán sem változott meg alapvetően.37 A családnév e szimbolikus funkcióval való felruházásának köszönhetően, illetve arra való hivatkozással, a 19. századi utolsó évtizedeire Magyarországon egy önálló és széles körű névváltoztatási, közelebbről névmagyarosítási diskurzus jött létre, mely saját fórumait is létrehozta. Az idegen (hangzású) családnevek megváltoztatása, azaz a névmagyarosítások kérdése tehát nemzeti üggyé is vált, össztársadalmi rangra emelkedett, mellyel folyóiratok, újságok, tanácsadó kézikönyvek, vagy akár parlamenti és közéleti viták is foglalkoztak. A névmagyarosítási diskurzus legkülönfélébb színterein különféle állásfoglalások hangzottak el, melyek a nemzeti érdekekre hivatkozva a névmagyarosítások terjedését szorgalmazták.3 8 Radikális módon politikai szinten ezek a nézetek elsősor-37 Tanulságosnak tekinthetjük egyúttal azt is, hogy a névváltoztatások legújabb kori szakirodalma is olykor hasonlóan pontatlanul használja a lehetséges szakkifejezéseket. A vonatkozó terminológia történeti és szemléleti elemzésére 1. Farkas Tamás: Szemlélet és terminológia a névkutatásban: a hivatalos magyar családnév-változtatások kérdései. In: Név és valóság. A VI. Magyar Névtudományi Konferencia előadásai. Szerk. Bölcskei Andrea - N. Császi Ildikó. Bp. 2008. 332-341. 38 A névmagyarosításokról a társadalom egyes csoportjai annak megfelelően alkothattak véleményt, hogy miképpen gondolkodtak az allogén kisebbségekről, befogadásukról vagy éppen kirekesztésükről, illetve, hogy a névmagyarosításoknak milyen szerepet tulajdonítottak az asszimilációs fo-
