Századok – 2009
TANULMÁNYOK - Farkas Tamás - Maitz Péter: Nyelvi nacionalizmus és német családnevek a 19. századi Magyarországon. A névmagyarosítások nyelvi-ideológiai hátteréről III/565
ban Bánffy Dezső személyéhez és miniszterelnökségének néhány évéhez (1895-99) köthetők, ahogy ezt a már leköszönt miniszterelnök későbbi kijelentése is szemlélteti: „A magyar nemzeti társadalom meg kell hogy értse, hogy az idegen neveket viselőktől követelnie kell a magyar hangzású nevek felvételét, mint egyik eszközét az egységes magyar nemzeti állam megalkotásának".39 De nemcsak, sőt, nem elsősorban az országos vagy helyi politika, hanem a széles polgári közvélemény is részese, illetve létrehozója volt e széleskörű névmagyarosítási diskurzusnak. Ennek legszemléletesebb példája a Központi Névmagyarosító Társaság, melyet 1881-ben budapesti tisztviselők és iparosok hoztak létre a névmagyarosítások előmozdításának szándékával. Számunkra közel sem mellékes részlet, hogy a társaság elnöke és lelke, a zsidó családból származó Telkes Simon, maga is a névmagyarosítások érintettje volt: ebben az évben változtatta Rubin családnevét Telkes-ve. Ez a körülmény is jelzi ugyanis, hogy az érintettek, a német családneveket viselő polgári közösségek akár nemcsak hogy maguk is egyetértettek a névmagyarosítások szükségességével, hanem — részben egy a szociálpszichológiában túlalkalmazkodásként ismert jelenségnek is köszönhetően — lelkesen szorgalmazták is azt. A névmagyarosítások tehát semmi esetre sem vezethetők le kizárólag külső, illetve hatalmi kényszerből, mint azt sok esetben a névváltoztatási kérelmekhez csatolt indoklások is mutatják: „A honunkban jelenleg dívó névmagyarosítások azon elhatározást érlelték meg bennem..." (Petigrund Franciska > Peredi), illetve: „A korszellem igényli a németes hangzás helyett a magyart" (Ungerlider Adolf > Ungvári).4 0 A névmagyarosítási mozgalom élén sokszor éppen az érintetteket, magukat a névmagyarosítókat találjuk. Telkes például a társaság elnökeként egy sikeresnek minősíthető, a korabeli nyilvánosság és az államigazgatás szályamatokban. Egyesek szerint a társadalmi elit tagjainak, mások szerint a társadalom minden allogén származású tagjának kellett volna nevét megmagyarosítania. A névmagyarosításokra emellett rosszallóan, illetve gyanakvással tekinthettek bizonyos társadalmi csoportok: a hazai nemzetiségek egyes részlegei (elsősorban egyes túlkapások és propagandacikkek miatt), a csak a ténylegeses asszimilációból levezethető névmagyarosítást helyeslő véleményalkotók és a politikai antiszemitizmus (nem nagy számban lévő) hívei. A korabeli viszonyok ismeretében érthetjük meg azt, hogy míg a névmagyarosítás a nemzetiségek számára támadásnak, a magyarság számára védekezésnek tűnhetett. Meg kell jegyeznünk azonban azt is, hogy a tényleges társadalmi figyelem ellenére is valójában túl sok igazán aktív terjesztője - ahogyan ellenzője - sem volt az ügynek. A névmagyarosítások társadalmi megítéléséről 1. a (részben itt is hivatkozott) korabeli kiadványokat, cikkeket. A szakirodalomból erre 1. különösen Karády V. - Kozma /.: Név és nemzet i. m. 107-113; továbbá Nagy Imre Gábor tanulmányait: Névmagyarosítási törekvések a dualizmus kori Pécsett és Baranyában 1867-1895. In: Baranyai Történetírás 1990-91. Szerk. Szita László. Pécs 1992. 275-308; A névmagyarosítás történetéhez. Baranya. Történelmi Közlemények 5-6. (1992-3) 63-77; A névmagyarosítási akciók 1896-1918, Pécs-Baranya példáján. Baranya. Történelmi Közlemények 9-10. (1996-7) 187-201. A korabeli propaganda diszkurzív stratégiáinak elemzésére 1. Maitz Péter: „A szent ügy". A dualizmus kori névmagyarosítási propaganda nyelvészeti elemzése. Névtani Értesítő 30. (2008) 7-33. 39 Korabeli sajtócikkből idézi Simonyi Zsigmond: Magyar név. Magyar Nyelvőr 46. (1917: 7-8. sz.) 203. - Ebben az időszakban intézményi nyomás, hátrányos megkülönböztetés nem egyszer érte az idegen családnevet viselő, elsősorban állami alkalmazottakat. Ebből a szempontból eléggé árulkodó, hogy 1898-ban, Bánffy miniszterelnökségének közepén a néwáltoztatók abszolút többsége állami (elsősorban vasúti vagy postai) alkalmazott volt. 40 Idézi Orosz Béla: A hivatalos családnév változtatásokat megalapozó tényezők a XIX. század második felében. Magyar Nyelvőr 101 (1977: 1. sz.) 38.
