Századok – 2009
TANULMÁNYOK - Miskolczy Ambrus: Berzeviczy Gergely színeváltozásai. (Adalékok az állam, a társadalom, a hadsereg reform terveihez és reformelképzeléseihez) III/515
ország-kritika így egyben birodalomkritikává vált, ugyanakkor Napóleont sem kímélte. Indulatosan tiltakozott a francia császárt démonizáló propagandafogások ellen, de keserűen tette szóvá, hogy a magyarokhoz intézett schönbrunni kiáltványnak nemcsak a hírzárlat miatt nem lehetett hatása, hanem azért sem, mert „a népnek nem kínált semmi nyereséget," márpedig Napóleon, ha kiáltvánnyal hatni akart volna, akkor a parasztnak és polgárnak a nyomás ellen védelmet kellett volna ígérnie, és „államjogokat", vallásszabadságot, a bankócédula eltörlésével a jó pénz forgalmának biztosítását. Viszont a magyar nemesi felkelés azért öltött olyan szokatlanul nagy méreteket, mert féltek, hogy Napóleon felszámolja a magyar alkotmányt is. „Valóban Napóleon elnyerhette volna a dicsőséget, hogy Magyarország regenerátora legyen. Nehéz egy háború alatt a fennálló rend ellen eljárni, még akkor is, ha a haza igazi üdvét még oly nagy mértékben is szolgálná. De hol lehet a pontos határt az árulás, felkelés, a közjó szolgálata, az uralkodó visszaélések felszámolása között megtalálni? Viszont, ha Napóleon dalolva bevonult volna Magyarországra, és mint országhódító az ország legjobb elméit magához hívta volna, ha azt mondta volna: a győzelmet arra akarom használni, hogy Magyarországot hozzásegítsem, hogy az legyen, aminek a Természet gazdag áldásaival kiszemelte, [...] oh, minden rendből a nemes emberek mily szép körét látta volna maga körül!" Franciaország érdeke ugyanis megkövetelte volna az Osztrák Monarchia felosztását, de: „Ki tud belátni ezen nagy uralkodó mély terveibe? Miközben az elhanyagolt Magyarország számára olyan időpont ment veszendőbe, amely nem egyhamar tér vissza". Amikor aztán hirtelen békét kötöttek, akkor „a legjobb elmék csodálkoztak, hogy ez olyan elviselhető lett," míg az uralkodó párt újabb háborúra készül. Nem tudni, kik lehettek azok „a legjobb elmék", akikről Berzeviczy Gergely írt, mert valószínű, hogy az 1790-es reformnemzedék kiemelkedő tagjai közül senki sem érthetett volna egyet a hazai nemzeti törekvések kritikájával. E kritika szerint: „Ma divat Magyarországon, mindent, ami magyarországi a legmagasabb egekbe emelni. Ezt a divatot megerősíti az udvar, a mikor hízeleg a hatalom birtokosainak, hogy minél nagyobb subsidiumokra tegyen szert. Ennek a divatnak egyik ága a magyar nyelvi törekvés, ami vak babona mindennel kapcsolatban, ami magyar." Ennek a divatnak a jegyében azt az axiómát állították fel, hogy a privilegizáltak testülete a nemzet, holott Berzeviczy Gergely szerint a hét millió lakosnak többsége nem magyar, és nem is lehet magyar nemzetről beszélni, csak magyar birodalomról. Ez pedig Ausztria gyarmata, és a változást csak „felülről való diktatúra" hozhatja meg, miközben abban bízott, hogy eltűnik „az alkotmányos kísértet", mármint az alkotmányhoz való ragaszkodás, amely a háborús terhek miatt „halálos sebeket" kapott, már azért is, mert a subsidiumok sok nemesi családot nagyon lenyomtak. Csakhogy 1809 októberében Napóleon és Ferenc császár megkötötték a békét. Ennek még a híre el sem juthatott a Szepességbe, amikor Berzeviczy Lőcsén olyan beadvánnyal fordult a megyéhez, amelyben a közgyűlés fellépését kérte annak érdekében, hogy a békeszerződésben biztosítsák a magyarországi termékek szabad kivitelét Észak felé: Lengyelországba, Poroszországba és Oroszországba.16 9 Majd no-169 MOL, P 53 89. cs. 1809. 180-181.
