Századok – 2009
TANULMÁNYOK - Miskolczy Ambrus: Berzeviczy Gergely színeváltozásai. (Adalékok az állam, a társadalom, a hadsereg reform terveihez és reformelképzeléseihez) III/515
szabadságot, akkor Magyarországon haladhat át a Délt és Északot összekötő világkereskedelmi út, úgy mint a középkorban, amikor „az ipar és kereskedelem Magyarországon azon időtájt magasb fejlődést mutatott, mint Nyugat-Európában".15 8 Sok naivság volt naivság abban, ahogy Berzeviczy a magyarországi folyókkal akarta összekötni az Adriai-tengert és a Balti-tengert. Oroszországot és kereskedelmi viszonyait sem ismerte eléggé. Ezért Rumy Károly György segítségét kérte.15 9 Ugyanakkor maga is ismert valamit az északi világból. Korábban járt Danzigban. 1807-ben pedig Varsóba is eljutott, és látta, hogy francia protektorátus alatt Lengyelországból valamit visszaállítottak. Ez is hatott rá. Már korábban is vonzotta a francia példa. Láttuk, hogy latinul hosszú értekezést készített a francia forradalomról, amelyben a girondisták az igazi pozitív hősök, és aztán Napóleon, mint a forradalom hű fia, az európai béke bajnoka, Itália demokratikus átalakítója. „Az egész nemzet akaratából tették meg konzulnak." A forradalom pedig folytatja útját: „Nagy emberek, a legerősebb rendszerek hirtelen gyorsasággal változnak, de a forradalom elve: egyenlő jog és kötelesség, valamint a forradalom célja: a nép legnagyobb részének jóléte változatlan".160 Ezt próbálta szolgálni, amikor említett 1808-as értekezésével a két reakciós hatalom: a Habsburg Birodalom és az Orosz Birodalom kereskedelmének fellendítésére tett javaslatot. Március derekán levelet írt az osztrák császárnak, amelyben az észak-déli kereskedelmi útra hívta fel a figyelmét.16 1 Erről szóló művét 1809 áprilisának elején eljuttatta a bécsi udvarhoz, és az orosz követségen keresztül Pétervárra is elküldte. De közben megint nagyot változott a világ. Barátja, Bujanovics Eduárd, aki mindezt elintézte, jelezte is, hogy április 9-én „nagy dráma" veszi kezdetét, Károly főherceg pedig már el is utazott, hogy „korlátlan katonai diktatúrát" léptessen életbe.16 2 Április 10-én Ferenc császár hadat üzent Napóleonnak. Berzeviczy előtt új távlatok nyíltak. Hogyan él velük? Berseviczy Gergely színeváltozásai a bonapartizmustól a protocentralizmusig Berzeviczy útja a jozefinista mítosztól Napóleon mítoszáig vezetett. 1809-ben "eljutott a mítosztól a politikai programig is. Napóleon legyőzhetetlennek tűnt, május derekán már Bécset is elfoglalta, egy hónap múlva a magyar nemesi felkelők főserege Győrnél vereséget szenvedett, július elején viszont a franciák döntő győzelmet arattak az osztrák fősereg fölött, nemsokára fegyverszünetet is kötöttek, ezek után az osztrák harcias kormánykörök exponense, Károly főherceg — Berzeviczy reményeinek egyik hordozója — lemondott minden tisztségéről, majd októberben aláírták a békeszerződést. Berzeviczy számára is felgyorsult az idő. Levelet írt a francia császárnak, amelyben a protestánsok helyzetének javítását kérte. És a francia császár számára alkotmánytervet készí-158 Berzeviczy Gergely élete és művei, 289. 159 MTAKK, MIL 4-21. 160 MOL, P 53 126. cs. 40. sz. 69-70. 161 MOL, P 53 89. cs. Levelek, 4. 162 MOL, P 53 89. cs. Levél, 47-48.