Századok – 2009
KRÓNIKA - Mátyás király és szabolcs-szatmár-beregi támogatói. Új eredmények a nyírbátori régészeti és műemléki kutatások alapján. Tudományos konferencia, Nyírbátor 2008. november 7-8. (Skorka Renáta) II/506
tokaikat kiegészítsék a jelentős, akkoriban Frangepán Duim kezén lévő uradalommal. Talafus Jánost társai elmaradt fizetsége egyenesen arra ösztönözte, hogy jogosnak érezte a Mátyás iránti formális hűség felmondását, s új uralkodó után nézzen Lengyelországban. A hűség esetleges felmondásának lehetősége pedig értelemszerűen gyors cselekvésre sarkallta a megválasztásakor jobbára formálisan elismert uralkodót. A konferencia második ülésnapját a Kulturális Örökségvédelmi Szolgálat igazgatója, Virágos Gábor nyitotta meg, aki korábban a Báthori várkastély régészeti munkálatait is irányította. Bevezetőjében az írott források jegyében elhangzott előző napi beszámolók után Nyírbátor régészeti és műemléki kutatásainak új eredményeit bemutató előadásokra hívta fel a hallgatóság figyelmét. Balázsik Tamás, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal főmunkatársa előadásában annak a 2008 márciusában Németh Péterrel, Juan Cabellóval, Jakab Attilával és Kiss Csabával együtt végzett szondázó kutatatásnak az eredményeit ismertette, amely a nyírbátori minorita kolostorban a templomszentély belsejének egy részére, a templom északi oldalának a déli kolostorszárny által takart bizonyos részeire, a szentély külsején a délkeleti poligonablak, a torony, a déli kolostorszárny udvari homlokzatának, a kolostor keleti szárnyából megmarad alapfalak és a templom déli homlokzata előtt egy támpillérköznyi terület vizsgálatára terjedt ki. A kolostor kiépítését a történeti hagyomány a kenyérmezei csata utáni időkre teszi, s Bátori István vajda nevéhez köti, akit mint alapítót a rendházban is temettek el. A nyírbátori kolostor említése az 1490-es években csupán szórványosan adatolható, a 16. századtól azonban egyre gyakrabban szerepel forrásokban, amelyek egyikéből megtudjuk, hogy az 1566-ban megszűnő kolostort 1535-ben még 14 misés pap lakta. Az előadó külön figyelmet szentelt a bizonyíthatóan cellákból, konyhából, refektóriumból, sekrestyéből, raktárakból álló középkori rendház keleti szárnyában felfedezett 5,7 m széles és 7 m hosszú tágas teremnek, melynek nyeregtetőcsúcsa 10,8 m magasan záródott. Alapul véve a korszak egyéb ferences kolostorainak (kőröshegyi, visegrádi, szegedi, gyulai, szécsényi, nagyváradi, lőcsei, kassai) hasonló elhelyezkedésű helyiségeit, nem állapítható meg egyértelműen a terem funkciója. Egyes kutatók káptalanteremként, mások sekrestyeként, megint mások refektóriumként határozták meg a helyiség rendeltetését. A kolostorral és a toronnyal egyidoben épült a templom, amely nem csupán tekintélyes mérete folytán, de az olyan értékes építészeti megoldásoknak, mint a szamárhátíves nyugati kapu, az ablakok tisztán faragottkő-szerkezetű ablakrácsai, a szentélyt fedő bordás boltozat köszönhetően is jelentős anyagi ráfordítást igényelt. A ferencesek a középkori kolostor pusztulását követően 1717-ben tértek vissza Nyírbátorba, 1725-ben sor került a templom felszentelésére, 1734-et követően felépült a ma is fennálló kolostor, 1737-ben a templomhajó déli oldalának támpillérei közé kilenc stációból álló kálváriát építettek. Az előadó beszámolója szerint akárcsak korábban, 2008-ban is kísérletet tettek az 1719-ben az udvar közepén említett küt helyének lokalizálására. Néhány sornyi téglából álló, gyenge téglafalnál és fölötte egy kerámiatöredékkel teli hulladékgödörnél többet azonban nem találtak. Balázsik Tamás előadását a 20. századhoz köthető, elsősorban állagmegóvó munkálatok áttekintésével zárta, utalva a számos megválaszolatlan