Századok – 2009
KRÓNIKA - Mátyás király és szabolcs-szatmár-beregi támogatói. Új eredmények a nyírbátori régészeti és műemléki kutatások alapján. Tudományos konferencia, Nyírbátor 2008. november 7-8. (Skorka Renáta) II/506
kérdésre, melyek a kolostor eddig vizsgált két szárnya, a keleti és déli kutatásai során merültek fel. Simon Zoltán régész, a Kulturális Örökségvédelmi Szolgálat főmunkatársa előadásában arra keresett választ, hogy hol állhatott Nyírbátor írott forrásokban elsőként megjelenő plébániája, illetve hogy a református templom mely építési periódusokban nyerte el mai formáját. A nyírbátori református templom építési ideje a 15-16. század fordulójára tehető, egyházi intézmény említésével azonban már 1313-ban találkozhatunk Nyírbátorban, s 1326-ban a templom leégéséről tájékoztatnak a források. Az előadó kutatási eredményeit szemléltetve beszámolt arról, hogy a mai templom déli falában megtalálták egy korábbi templom megközelítőleg 14 m hosszú déli hajófalát, amely hajónak nyugati és keleti végét a második építési periódus templomhajójának nyugati és keleti vége igazolta. A templomnak csupán nyugati kapuja lehetett és korára — mely a 13. század második felére tehető, bár nem kizárt a 14. század vége sem — a szentélyforma alapján következtethetünk. E korai templomtól északra állt egy 1433. évi forrásban ecclesia rotundaként említett Krisztus teste körtemplom, amely megnevezés az előadó szerint arra utal, hogy ekkor még önálló épületnek kell tekintenünk. A rotunda keletkezési idejével kapcsolatban az előadó nem zárta ki a 11-12. századot, s azt is elfogadhatónak tartotta, hogy az 1313-ban említett és 1326-ban leégett első nyírbátori templom is a rotundával lenne azonosítható. Álláspontja szerint a tűzvész után emelhették a mai templom testében megfogott korábbi templomot, melyhez a második építési periódusban észak felé bővítéseket végezve kápolnaként hozzákapcsolták a Krisztus teste körtemplomot. Simon Zoltán szerint a nyilvánvalóan 1433 után bekövetkező második építési periódus az 1480-as évekre tehető, s Bátori István erdélyi vajdához köthető, aki valószínűleg a kenyérmezei csata hadizsákmányából finanszírozta az építés költségeit. Ez magyarázná a vajda nevével fémjelzett 1488-as évszámmal ellátott Bátoricímeres kőfaragványt, amely a déli kapu lunettájában látható. A harmadik építési periódusban a templomot nyugat felé egy karzatnyi hosszal, egy lépcsőtoronnyal, polygonális záradékú szentéllyel, oratóriumként is szolgáló keresztboltozatos sekrestyével, reneszánsz sekrestyeajtóval, sediliával, déli karzatablakkal bővíttette ki Bátori András fia, András. Ezen harmadik építési periódust az eddigi kutatások 1494 és 1511 közé tették. Simon Zoltán nem vonta kétségbe a datálás helytállóságát, előadása végén azonban néhány ellentmondásra hívta fel a figyelmet. Számára nem tűnik bizonyítottnak, hogy a záradék egyik keleti támpillérének lábazati rézsűjén olvasható 94-es szám az 1494-es évszám maradványa volna, s a stallumon olvasható 151 l-es évszámot sem kapcsolná feltétlenül össze a templom befejezésével. Következtetései szerint ugyanis a kóruspadot eredetileg nem a nyírbátori plébániatemplomba szánták, hiszen a stallum templomi behelyezésekor a déli ablakok könyöklőit egy méterrel magasabbra kellett helyezni, hogy a stallum felső része ne takarja el az ablakokat. A konferencia szakmai mérlegét Tringli István a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének főmunkatársa vonta meg. Összefoglalójában hangsúlyozta, hogy az elmúlt két nap előadásai a késő középkori történelem közel száz esztendejét ölelték fel, s számos esetben eddig ismeretlen kutatási eredménnyel szolgáltak. Ezért mondható jelen konferencia kiemelke-