Századok – 2009
TÖRTÉNETI IRODALOM - Ebendorfer, Thomas: Catalogus praesulum laureacensium et pataviensium (Ism.: Tringli István) II/497
dományegyetem Kelet-Európa és a Balkán Története és Kultúrája Kutatási Központ munkájában. Mindannyian szerzői a kutatási központ egyik újabb produktumának is („Kelet-Európa" és a „Balkán", 1000-1800. Pécs, 2007). Elképzelhető, hogy Sashalmi Endre figyelme a fenti tudományos műhely hatására irányult a Balkán felé. Annyi bizonyos, hogy az Állam, hatalom, ideológia címet viselő kötet sorrendben utolsó tanulmánya az orosz Balkán-politika vallási gyökereit vizsgálja. Makai János Thomas Ebendorfer CATALOGUS PRAESULUM LAUREACENSIUM ET PATAVIENSIUM Nach Vorarbeiten von Paul Uiblein herausgegeben von Harald Zimmermann (Monumenta Germaniae Historica, Scriptores rerum Germanicarum, nova series XXII) Hannover, Hahnsche Buchhandlung, 2008. 330 o. A LORCHI ÉS PASSAUI PÜSPÖKÖK KATALÓGUSA A magyar történészek régóta használják III. Frigyes udvari történetírójának, Thomas Ebendorfernek történeti műveit, elsősorban Ausztria krónikáját és A római királyok krónikáját forgatják a 15. század kutatói. 2008-ban a rangos MGH sorozatban is megjelent Ebendorfenek az munkája, amit első kiadása, 1793 óta ismer a tudományos kutatás, az itt ismertetett katalógus. A szerzőt, a bécsi egyetem teológiaprofesszorát ugyanaz a cél vezérelte mindegyik nagy műve megírásakor: példamutatás a jelen számára, azonosulás uralkodója politikai céljaival és szűkebb hazájával. Ausztria történetét „Germánia, Alemannia, Németország és különösképpen pedig Ausztria" ifjúságának ajánlotta. Mivel egyházigazgatásilag csaknem az egész korabeli Alsó- és Felső-Ausztria a passaui püspökséghez tartozott, az Ausztria története iránti érdeklődés szinte magától értetődően vezette a passaui püspökök történetének megírásához. Ebendorfer egy gazdagjavadalom birtokosa volt, a Bécs mellett fekvő, bortermelő kisváros, Perchtoldsdorf plébánosa volt, ami — akárcsak maga Bécs — Passauhoz tartozott, így saját egyházi elöljárói történetét írta meg. 0 maga e művét az előszóban a nemes ausztriai hercegség főpapjainak katalógusa címmel említette, a kiadásban is használt címet későbbi folytatói írták a kéziratokra, de említették még a lorchi és passaui püspökök krónikájaként is. Miért merül feledésbe a főpapok emléke és dicséretre méltó munkásságuk? - tette fel a kérdést a szerző. Válasza a középkorvégi társadalomkritikus gondolkodás tipikus példája. Hogyan is várhatnánk azoktól a főpapoktól, akik fittyet hánynak az isteni parancsolatokra, akik a hízelkedőket pártolják és megrészegülnek a fényűzéstől, hogy megőrizzék elődeik emlékét? A bölcseket akarta gondolkodásra késztetni műve közreadásával, akkor, amikor különböző történeti munkákból összeállította a püspökök sorozatát. Ebendorfer — igazi középkori történetíróként — nem tagadta meg munkamódszerét, sőt épp a nagyobb hitelesség kedvéért olvashatjuk többször is, hogy nem tett mást, mint kivonatolt (extrahere), és így írta meg compendium^t. Forrásait fel is sorolta: különböző uralkodók privilégiumait, a szentek életírásait, a régiek történeteit olvasta végig, ez utóbbiak közül hármat név szerint is megnevezett: Jordanest és Frechulfot, és egy bizonyos Schritwinust, aki mögött a 600 körül élt Secundus apátot kereshetjük, egy mára már elveszett longobárd történet szerzőjét. A kritikai kiadás azonban feltárta, hogy legtöbbször a 14. század elején összeállított és Kremsmünsteri Bertholdnak tulajdonított Passau történetet, Szent Maximilián legendáját, és a 13. század közepén alkotó Albert Behaim Európa különböző népeinek és nemzeteinek leírása című munkáját használta. Ebendorfer valószínűleg kivonatolta Behaim egy elveszett, mára csak töredékesen fennmaradt passaui annalesét, de jócskán idézett más művekből is. Önálló, csak tőle ismert, hosszabb történeti szövegrészekkel csak a mű végén, a 15. század püspökeinek történeténél találkozunk. Ebendorfer e művét legkésőbb 1451-ben, de lehet hogy már 1450-ben kezdte el írni, és első fogalmazványát nagyjából 1451-ben be is fejezte, a 13. századig mindenesetre már eljutott művével, amelynek első lapjain III. Frigyest még mint római királyt említi. A szerző ekkor megszakította történetírói munkáját, és elkísérte az uralkodót a császárkoronázásra. Hazatérte után valószínűleg átdolgozta az addig írott részeket, és 1457-ig, V László haláig folytatta az elbeszélést. Élete utolsó éveiben újra elővette a püspökkatalógust, és 1462-ig kiegészítéseket írt hozzá.
