Századok – 2009
KÖZLEMÉNYEK - Körmendi Tamás: A magyarországi nemzetségi címerek kialakulásának kérdéséhez II/391
részkednek hordani; mégpedig azért, mert a tuniszi szultánnak — aki Mallorca és Menorca szigetét hajókkal, sőt hajóhadakkal megtámadván elfoglalta — a hadseregét állítólag az ő nemzetségük űzte el, miközben Aragónia királyának többi vitéze kudarcot vallott. Ezért aztán a királyság és a vitézek közösségének határozatával elrendelték, hogy korábbi címerük (amely teljesen vörös volt, mindenféle [címerjalak ábrázolása nélkül) sasra változzék."9 2 Ebből a leírásból világosan kiderül, hogy mi volt a Kézai által Martinsdorfinak nevezett Nagymartom család címerének fő motívuma a 13. század utolsó harmadában; arról azonban, hogy a sas mellett bármiféle egyéb mellékalak szerepelt volna, a szöveg nem tesz említést. Ezt azért fontos leszögeznünk, mert Györffy nyomán szakirodalmunkban elterjedt az a vélekedés, hogy a Nagymartoniak címere már ekkor is „szárnyát kiterjesztő sas, vállán kereszt" lett volna.9 3 Nézetünk szerint ennek igazolására kevés azt felhozni, hogy Nagymartom Pál országbíró 1323-ból9 4 és 1333-ból9 5 fennmaradt pecsétjein a sas szárnya fölött egyenlőszárú kereszt látható: az ugyanis címertörés gyanánt, utólag is a pajzsra kerülhetett. Az advena-jegyzék szerzője láthatólag fontosnak tartotta megmagyarázni a család címerének fő motívumát, s ennek legvalószínűbb magyarázata nézetünk szerint az lehetett, hogy Magyarországon már amúgy is sok volt a sasos heraldikai szimbólum.96 Amennyiben Kézai korában már szerepelt volna bármiféle mellékalak a Nagymartoniak jelvényén, úgy a fő címerábra azonossága nem feltétlenül hatott volna zavarólag, hiszen a mellékábra egyedivé tette volna a címert. Magunk tehát a Kézai gestájában és a 14. századi krónikakompozícióban megőrződött tudósítás alapján mindaddig, amíg újabb, hitelt érdemlő 13. századi források fel nem bukkannak, azt valószínűsítjük, hogy a Nagymartom család eredeti formájában Magyarországon is mellékalak nélkül használta sasos címerét. Az Osl nemzetség agyagosi ágából született Gergely ispán 1282. évi pecsétjén ugyancsak egy sas szerepel, amelynek bal szárnya tövében az uralkodói címerből származtatható kettőskeresztet látható.9 7 Ebből kiindulva az Oslok korai címerének képe még teljes alakban ábrázolt sas lehetett, nem pedig a genusból ki-92 Generatio quoque eorundem in scuto aquilam ferre sólet, quam alii milites, comités in Ispania deferre non praesummunt. Eapropter quidem, quod exercitum soldani de Tunisio, qui Maioricam et Minoricam insulas per naves intrando et classes occupaverat, caeteris militibus regis Aragoniae deflcientibus eorum generatio fertur expulisse. Unde regni/regis et communitatis militae decreto est statutum, quod priori signo (sic), quod fuerat totum rubeum sine aliqua expressa figura, in aquilam mutaretur. - Kézai 170. 93 Györffy Gy.: A magyar nemzetségtől i. m. 4. (23. sz. jegyz.). 94 Kumorovitz L. B.: A magyar pecséthasználat i. m. VIII, 55. sz. kép. 95 DL 2647. - MKCs 93.; fényképét 1. Kumorovitz L. JB.: A magyar pecséthasználat i. m. VIII, 57. sz. kép. 96 A kérdést dolgozatunk II. fejezetében tárgyaljuk részletesebben. 9' MOL V 9 1. t. 20. - Az egyező leírás alapján úgy véljük, hogy ugyanezt a pecsétet tarthatja számon Kumorovitz Lajos Bernát hibás, 1222-i évszámmal (Az authentikus pecsét i. m. 56.; A magyar pecséthasználat i. m. 66. - az oklevél jelzetét sajnos nem közli, csak a Magyar Országos Levéltár 1930/35-i növedéki naplójára hivatkozik). Gergely nevű személytől azonban 1222-ben kelt oklevelet nem ismerünk (Collectio diplomatica Hungarica. A középkori magyarország digitális levéltára. DVDROM. Szerk. Rácz György. Bp. 2008.).