Századok – 2009
KÖZLEMÉNYEK - Körmendi Tamás: A magyarországi nemzetségi címerek kialakulásának kérdéséhez II/391
gendőnek érezte ahhoz, hogy a Bár-Kalánok közös címerének főmotívumaként valószínűsítse az oroszlánt. A Ják nemzetség címerére semmiféle középkori adatunk nincsen, ezt Csorna a Niczky, az egerszegi Kemény és a Szelestey család kora újkori címereinek egyező elemeiből válogatta össze. Ami a Kaplonyok sólymát illeti: ez legkorábban Vetési Albert veszprémi püspök 1470. évi pecsétjén adatolható, a nemzetség nagymihályi ága viszont forrásaink tanúsága szerint a 14. századtól kezdődően folyamatosan egy kaput (vagy kapufélfákat) ábrázoló címert használt. Az Örsúr nemzetség állítólagos sasát Csorna egyetlen elszigetelt adat alapján valószínűsítette, ráadásul az is 1429-ből való. A Salamonok nemzetségi címerének meghatározásához is elégtelennek véljük arra hivatkozni, hogy az Illésházy család forrásainkban csupán 1502-től szereplő címerében sas látható: egyfelől a legkorábbi idevonható adat is mintegy két-három évszázaddal későbbi a nemzetségi címerek kialakulásának koránál, másfelől még a 16. században is a nemzetségnek csupán az egyik ágán sikerült kimutatni a szimbólumot, s ennek alapján legfeljebb családi címerről beszélhetünk, nemzetségiről aligha. A Vaja nemzetség hasított pajzsát is csak akkor tudjuk középkori adattal igazolni, ha elfogadjuk, hogy Sándor fia Sándor országbíró (akinek 1272-i pecsétjén szerepel függőlegesen osztott címer) valóban a nemzetség tagja volt: ezt azonban Csorna is csupán annak alapján valószínűsítette, hogy a pecsétjén látható pajzs hasonlít a Zay család újkori címeréhez.42 Még egyszer hangsúlyozzuk: nem állítjuk, hogy Csorna fentebb megbírált megállapításai bizonyosan hibásak lennének; csupán annyit szögezünk le, hogy egyértelműen igazolni sem lehet őket. Igen kockázatos tehát a 13-14. századi nemzetségi címereket 15. századi vagy még későbbi adatok alapján rekonstruálni, s még kockázatosabb ilyen megállapításokra építve tipologizálni, ahogy azt Györffy tette. Magunk az alábbiakban kizárólag olyan címereket fogunk vizsgálni, amelyeknek megléte már a nemzetségi címerek kialakulásának korában, vagyis a 13. században is egykorú forrásokkal igazolható. A vizsgálandó periódus alsó időhatára kézenfekvően adódik: az első magáncímerek ugyanis az 1220-as évektől kezdődően maradtak ránk; a felső időhatárt kijelölése azonban részletesebb magyarázatot igényel. A nemzetségi címer fogalmával kapcsolatban már utaltunk rá, hogy a nemzetség mint birtokközösség a 13. században már bomlásnak indult, de az egyes nemesi genusok ennek ellenére továbbra is számon tartották származásukat. Mindebből elvileg akár az is következhetne, hogy a nemzetségi címereknek (mint a közös származásra utaló jelképeknek) lényegi változás nélkül kellett volna túlélniük akár több évszázadot is. Sajnos, tudhatólag nem így volt: némely nemzetségek prominensei ugyanis — vélhetőleg pontosan annak érdekében, hogy jelvényük révén is megkülönböztethetőek legyenek rokonságuktól — esetenként már a 13. században is kisebb-nagyobb változtatásokat eszközöltek címerükön; sőt, arra is van példa, hogy valaki a pajzsábrázolás egészét lecserélte.4 3 A helyze-42 Csorna J.: Magyar nemzetségi i. m. 1192-1193, 1250-1251., 1253-1256, 1281, 1296, 1311-1312. 43 Ákos nembéli Ernye fia István országbíró 1298-ban és 1299-ben használt pecsétjén tarpajzsot használt (1. a 26-27. sz. jegyz.-eket): ezt vélhetően apjától vette át (Rácz Gy.: Az Ákos nemzetség i. m. 19-20.), dacára annak, hogy nemzetségi címei-ükben valószínűleg sast szerepelt; további példákra 1. Bertényi /.: Címerváltozatok i. m. 44-45.
