Századok – 2009

KÖZLEMÉNYEK - Körmendi Tamás: A magyarországi nemzetségi címerek kialakulásának kérdéséhez II/391

Körmendi Tamás A MAGYARORSZÁGI NEMZETSÉGI CÍMEREK KIALAKULÁSÁNAK KÉRDÉSÉHEZ A magyarországi címerhasználat története jelenlegi ismereteink szerint a 12-13. század fordulóján kezdődött, amikor a későbbi állami szimbólum egyik ma is meglévő eleme, az uralkodó többszörösen vágott pajzsa először jelent meg Imre király aranybullájának uersóján, illetve András szlavón herceg (a későbbi II. András) dénárjainak hátlapján.1 Az udvarbéliek maguk is igyekeztek saját viszonyaikra alkalmazni a királyi család reprezentációjának új formáját, így rö­viddel az Árpádok címerének első felbukkanását követő időkből már olyan pe­csétek is ránk maradtak, amelyek egyes bárók és más előkelők, illetve ezek nemzetségeinek címereit hordozzák - noha igen csekély számban: a tatárjárást megelőző évtizedekből mindössze másfél tucatnyi ilyen példányt ismerünk. A fennmaradt lenyomatok szerény mennyiségét csak részben magyarázza a mongol támadás nyomán bekövetkezett forráspusztulás: valószínűleg eleve kevés effajta pecsét létezett, hiszen az országos méltóságok viselői — talán ki­rálytól nyert hatalmuk eredetének hangsúlyozása végett — a 13. század első fe­lében (sőt, esetenként később is) még gyakran az uralkodó címeréből vett ele­meket vésettek pecsétnyomójukra, nem pedig a maguk vagy nemzetségük jelvé­nyét;2 a magánszemélyek által kibocsátott és megerősített oklevelek száma pe­dig a 13. században mindvégig viszonylag alacsony maradt.3 Az Árpád-kor idő­szakából ugyan több tucat pecsétgyűrű maradt ránk,4 jelenlegi ismereteink sze-1 Vajay Szabolcs: Az Árpád-kor uralmi szimbolikája. In: Középkori kútfőink kritikus kérdései. Szerk. Horváth János, Székely György. (Memoria Saeculorum Hungáriáé 1.) Bp. 1974. 371.; Iván Bertényi: L'apparition et la première diffusion des armoiries en Hongrie. In: Les origines des armoi­ries. Académie internationale d'héraldique: IIe Colloque international d'héraldique, Bressanone/ Brixen 5-9. X. 1981. Ed. Hervé Pinoteau, Michel Pastoureau, Michel Popoff. Paris 1983. 45.; Uő: Ma­gyar címertan. Bp. 2003. 65. - Az újabb kutatások szerint Imre király szóbanforgó aranypecsétjét (s így az Árpádok többször vágott címerpajzsának első adatolható ábrázolását) a 12. század utolsó évei­re (1196-1199 közé) keltezhetjük, 1. Szabados György. Imre király házassága, aranybullája. Száza­dok 136. (2002) 347-350. 2 Csorna József: Magyar nemzetségi czímerek. In: Karácsonyi János: A magyar nemzetségek a XIV század közepéig. III/B. Bp. 1904. [reprint: Bp. 1995.; ez utóbbi oldalszámaira hivatkozom] 1147, Szentpétery Imre: Magyar oklevéltan. (A magyar történettudomány kézikönyve II. 3.) Bp. 1930. [rep­rint: Bp. 1995.] 145, 150.; Bertényi Iván: Középkori címerjogunk néhány kérdése. Levéltári Szemle 36. (1986: 2. sz.) 23.; Uő: Címerváltozatok a középkori Magyarországon. Levéltári Közlemények 59. (1988) 45-46.; Rácz György. Az Árpádok sávozott címere egyes főúri percséteken a XIII-XIV század­ban. Levéltári Közlemények 63. (1992) 123-125.; Kumorovitz L. Bernát-. A magyar pecséthasználat története a középkorban. (Bibliotheca Humanitatis Historica a Museo Nationali Hungarico digesta) Bp. 1993.2 60, 67.; Bertényi /.: Magyar címertan i. m. 104. 3 Szentpétery /.: Magyar oklevéltan i. m. 149-151.; Solymosi László: Az írásbeliség fejlődése az Árpád-korban. In: Uő: írásbeliség és társadalom az Árpád-korban. Bp. 2006. 209. 4 Hlatky Mária: A magyar gyűrű. (A Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudomány­egyetem Művészettörténeti és Keresztényrégészeti Intézetének dolgozatai 55.) Bp. 1938. 19-49.; Lo-

Next

/
Thumbnails
Contents