Századok – 2009
KÖZLEMÉNYEK - Daniela Dvoráková: A ló a középkori Magyarországon. (A középkori lovak hierarchiájáról, fajtáiról, színeiről és árairól) II/357
rült később elkapni), mivel a lótolvajlásért halálbüntetés járt akkoriban, még a nemeseknek is. 1411-ben lótolvajláson érték Bölzsei Simont Kassán, akit a bíró halálra ítélt. Később azonban némi közbenjárásra és egyéb beavatkozásra megváltoztatták az ítéletet halálbüntetésről párviadalra: a bűnös harcolhatott az életéért.79 Halálra volt ítélve egy másik nemes is - méghozzá jobbágyok lovainak eltulajdonításáért! Mivel a megállapodás szerinti időben nem fizette ki a három elkötött lóért megítélt 16 forintot a jobbágyok urának, Kapi Andrásnak, az országbíró 1408 áprilisában fejvesztésre és összes vagyona elvesztésére ítélte.8 0 Ugyanebben az évben egy nemes özvegyének Gál nevű familiárisa több társával együtt 42 lovat lopott. Nemcsak a tolvaj familiárist ítélték halálra, de úrnőjét is, aki „közismert vendéglátója a tolvajoknak és a rablóknak" ipublicam hospitam furum et latronum).81 Lótolvajt segíteni tehát életveszéllyel járt. Tolvajokkal találkozhatunk a városok bírósági könyveiben is. A tolvajokat többnyire akasztófára ítélték. Hozzá kell tenni, hogy a lopott lovakat jócskán áron alul kínálták, hogy minél hamarabb megszabaduljanak tőle. A 16. század elején Pozsonyban a lopott lovakat a tolvajok 1 és 4 forint között kínálták, amikor egy ló átlagos ára 3,3 forint volt.8 2 Különleges volt az az eset, amikor Hamra Jakab pozsonyi tolvaj, aki egy tekintélyes városi polgár lovait lopta el, kicserélte őket más lovakra, melyeket később szintén elraboltak.8 3 Lopásnak számított az is, ha valaki a talált lovat megtartotta magának ahelyett, hogy bejelentette volna az esetet a városi hatóságnak. A zsolnai városi jogban például, melyet Korponáról vettek át — s mely több városban is használatos volt —, szerepel egy paragrafus, mely szerint a megtalált vagy házba betévedt idegen lovat még aznap be kell jelenteni a bírónál. A bírónak tájékoztatnia kellett a papot, akinek háromszor ki kellett hirdetnie a templomban, hogy idegen lovat találtak; ha senki sem jelentkezett a lóért, akkor a városé lett vagy a templomé.84 Néha nehéz volt eldönteni, hogy a lovat valóban eltulajdonították vagy megsértették az eredeti eladásról, bérlésről vagy cseréről szóló megállapodást. Az üzleti tranzakciók többsége ugyanis szóban történt és semmilyen jogi irat nem keletkezett róla, ezért olyan helyzetek alakultak ki, amelyekben az egyik fél azt állította, hogy a lovat megvette, a másik pedig, hogy ellopták tőle. Ilyen esetekben a lóért való perben az eskü döntött.8 5 Néha a bíróság elrendelte a vitatott ló elővezetését, s ha addigra már az állat elpusztult, legalább a bőrét be kellett mutatni.86 79 ZsO III. 95. sz. 80 ZsO II/2. 6064. sz. 81 ZsO II/2. 6000. sz. 82 Martin Stefánik: Majetková kriminalita v stredovekej Bratislave podl'a prvej knihy mestského súdnictva - Aechtbuch. In: Kriminalita, bezpecnos a súdnictvo v minulosti miest a obcí na Slovensku. Zost. Leon Sokolovsky. Bratislava 2007. 42-43. 83 Uo. 84 Václau Chaloupecky: Kniha Zilinská. Bratislava 1934. 79. 85 Pl. 1438: DL 89 940. 86 Pl. CD VIII/7. 125, Anjou-kori Oklevéltár I-XV, XVII, XIX, XXIII-XXVII, XXXI. Főszerk. Kristó Gyula, szerk. Almási Tibor, Blazovich László, Géczi Lajos, Kőfalvi Tamás, Piti Ferenc, Sebők Ferenc, Tóth Ildikó. Szeged-Bp. 1990-2007. I. 303. sz. (= DL 91 150.), DL 84 198.
