Századok – 2009
TANULMÁNYOK - Miskolczy Ambrus: A szabadkőművességtől a nyilvánosságig. Kazinczy Ferenc és eszmetársai a magyar magántársasági demokratikus kultúra hőskorában I/3
Térségünkben ennél finomabb megoldásra volt szükség. A hungarusnak tartott Rumy Károly György, amikor többnyelvűsége miatt otromba támadások érték, hangsúlyozta is, hogy Kazinczy „hozzám és másokhoz írt barátságos és bizodalmas levelei patriotizmust és kozmopolitizmust lehellenek, s a patriotizmusnak kozmopolitizmussal való összekapcsolásában példám vala és mar rad".112 És mint láttuk, szembefordult az ugyancsak hungarus Berzeviczyvel, aki egyébként a hungarus tudaton is túllépett, és összbirodalmi tudatot igenelt. A hungarus tudat színes és különböző árnyalatokban gazdag eszmevilág. Hordozói politikai magatartása is — olykor homlokegyenest — eltér egymástól. A közös nevező a nemzetek-fölötti nemzeti méltányosságra való törekvés egy történelmi államalakulat keretében, miközben a hungarus-tudat egyre inkább nacionalizálódott, aszerint, hogy a politikai érdekek és helyzetmegítélés mit kívánt, nem is beszélve az olykor fellobbanó és elhatalmasodó gyűlölködésekről. Nem egyszerűen a magyar nacionalizmus verte szét a hungarus tudatot, hanem általában a nacionalizmus elhatalmasodása, a polgári-nemzeti átalakulás. Kétségtelen, hogy a magyar nacionalizmus kezdeményező szerepet játszott, és sok vonatkozásban példaként szolgált. Viszont paradox módon a magyar nacionalizmus éltetett a hungarus-tudatból a legtöbbet a politikai gyakorlatban. A hungarus-tudat, pontosabban annak egyik vonulata — mint állampolgári tudat, mint a közös haza iránti lojalitás — belesimult a magyar nemzeti tudatba, ha az alkotmányvédelem és a demokratikus korszellem hatotta át. Ezért magyarosodott el rohamosan a felvidéki német polgárság. 1848-ban ezért is tartottak ki a magyar szabadságharcban nem magyarok — egészen a vérpadig. 1849-ben a magyar nacionalisták pedig le tudtak mondani az egy és oszthatatlan nemzet igényéről, és országgyűlési határozatban elismerték a nem magyar nemzetiségek szabad nemzeti fejlődéshez való jogát. Ezt először 1849 júliusában Kossuth Lajos érvényesítette a román emigránsokkal kötött államszerződés jellegű „Kibékülési terv"-ben. Ennek jegyében született a törvényerejű nemzetiségi dekrétum, amelyet Szemere Bertalan öntött végső formába, és fogadtatott el az országgyűléssel. Ehhez igazodott az 1868-as Deák-féle nemzetiségi törvény is, amely az egységes politikai nemzet fogalmával a hungarus-tudatra is akart építeni, miközben ezzel kevésbé elfogadható lett a nem magyarok számára, mint az 1849-es dekrétum. Ha ezeknek az alapdokumentumoknak az előképeit keressük, akkor azt paradox módon éppen a hungarusok megnyilvánulásaiban találjuk. Rumy például 1840-ben olyan nemzetfogalmat vázolt fel, amelynek egyes mozzanatai felbukkannak részben az 1849-es nemzetiségi dekrétumban, részben pedig az 1868-as nemzetiségi törvény egyes kitételeiben: „Én Magyarországban csak egy nemzetet, t. i. a magyar nemzetet vagy (a kétértelműség eltávoztatása okáért) a magyarországi nemzetet és nemzetiséget, nem pedig többféle nemzetiségeket (úgy mint tót, német, oláh, orosz, szerb vagy rác, zsidó, cigány) ismerek, de ugyan több, Magyarországban lakó népeket és népségeket különféle nyelvekkel. A nemzet és nyelv, nemzetiség és népség pedig nagy különbség [...] Kívánatos volna ugyan több tekintetből, hogy Ma-112 Rumy Károly: Válasz Tóth Lőrincz urnák. Hírnök, 1840. szept. 7. 72. sz.
