Századok – 2009

TÖRTÉNETI IRODALOM - Katus László: Sokszólamú történelem. Válogatott tanulmányok és cikkek (Ism.: Papp Imre) I/234

tóságok azonban kevés szlovák szervezetet zártak be. Az élénk társadalmi élet a szlovák tömegeket alig befolyásolta, az elmagyarosodást nem akadályozta meg. A fejezet utolsó tanulmánya (A történelmi emlékezet kritikus elemei a Kárpát-medence népeinél, 1998) azzal foglalkozik, hogy a rendszerváltás után milyen nemzeti feszültségek kerültek felszínre, amelyeket aktuális problémák éltettek. A szerző szerint az egykoron egy országban élő népek közötti kiengesztelődés feltétele a múlt képének korrigálása. A magyar történeti tudatban eddig csak az osztrák-magyar viszony került reális helyre. Más népekkel való viszonyunkban is voltak pozitív mozzanatok, amelyek segíthetik a közeledést. Katus László sokirányú érdeklődését és kutatási tevékenységét tükrözi a két utolsó fejezet, amely életrajzokat és történetírói portrékat tartalmaz. Az Életrajzok a 19. századi magyar politikai élet három különböző szereplőjét mutatja be. Báró Eötvös József (1999) fiatal korától a liberalizmus elkötelezett híve volt. írónak készült, s így is vált ismertté, de Katus László szavaival élve a használni akarás a politikai életbe vitte. A centralisták egyik vezető egyénisége lett, majd a Pesti Hírlap gyakori vezércikk írója. Olyan kérdéseket vetett fel, amelyekre más liberálisok nem figyeltek: a polgári magyar állam felépítését a parlamentnek felelős központi kormányzat és az önkormányzatok egymásra épülő rendszereként képzelte el. A nemesi vármegye kritizálása miatt elkülönült a liberális nemesi ellenzék többségétől. 1848-ban vallás-és közoktatási miniszterként törvénytervezetet készített a kötelező, ingyenes elemi oktatásról. A szerző bemutatja Eötvös nagyszabású politikaelméleti művét (A XIX. század uralkodó eszméinek befolyása az álladalomra), s kiemeli, hogy a kor uralkodó eszméit a kereszténységből eredeztette. Az 1860-as évektől Eötvös a kiegyezés híve lett, s figyelme a nemzetiségi kérdésre irányult: úgy kell berendezni a magyar államot, hogy a nemzetiségek nemzeti létük garanciáját lássák benne. 1867 után vallás-és közoktatási miniszterként megalkotta a népiskolai törvényt, amely tankötelezettséget és anyanyelvi oktatást írt elő. Baross Gábor (2003) életútját röviden, de jól súlypontozva írta meg a szerző. Közlekedési miniszterként a legmaradandóbb teljesítménye a magánvasutak jelentős részének állami megváltsa volt, s a MAV hatalmas, egységes, jól jövedelmező közüzemmé való szervezése. A magyar árúk támogatására bevezette az iránytarifákat. Ipari miniszterként kezdeményezte a Magyar Ipar-és Kereskedelmi Bank felállítását ipari vállalatok alapításához. A harmadik személység Wekerle Sándor. Életútjának rövid története hiánypótló, mert ahogy a szerző megjegyzi, politikai pályája szokatlan, kivételes volt. 1892-ben Magyarország első polgári származású miniszterelnöke lett. Ekkor már igen nagytekintélyű pénzügyminiszter volt, akinek sikerült a költségvetési hiányt megszüntetni, s a forintról a koronára való váltást levezényelni. Miniszterelnök mindháromszor válságos helyzetben lett, mert ő volt a pártokon kívül álló politikus, akit mindkét oldal alkalmasnak tartott miniszterelnöknek. A szerző szerint a magyar történelem legsikeresebb pénzügyminisztere volt. A válogatás utolsó fejezetét (Történetírók) Az Annales-kör történetírásáról (1969) című tanulmány nyitja. Katus László igen szakavatottan mutatja be a kört, hisz mindig különös figyelemmel kísérte alkotásait. Kiemeli, hogy egyetlen programszerű célkitűzése maradt állandó az Annales-nak: az embertudományok együttműködésének, szintézisének a megvalósulása. Az Annales volt az elindítója egy nem eseménytörténeti jellegű történettudománynak, amelyre főleg a közgazdaságtudomány és a szociológia hatott. Megismerhetjük a tanulmányból a braudeli idő struktúráit, a történeti folyamat többszólamúságát. Az Annales-körhöz kapcsolódik Fernand Braudel (2004) rövid életrajza. Az életpálya mellett Katus László bemutatja Braudel három nagy munkáját: „A Földközi-tenger és a mediterrán világ II. Fülöp korában", „Anyagi kultúra, gazdaság és kapitalizmus XV-XVIII. század", „Franciaország identitása". Az utolsó életrajz Henri Pirenneről (1983) szól. A szerző volt az első alapos magyar nyelvű bemutatója a neves középkorkutató, iskolaalapító történésznek. Megtudhatjuk, hogy Pirenne a 19. század végén várostörténeti tanulmányaival lett ismert. Ezekben fogalmazódott meg először a „Pirenne-teóriák" egyike, a piacteória, mely szerint a középkori város keletkezésében a kereskedő telepeknek volt meghatározó szerepe. Legnagyobb műve „Belgium története", amelyet európai szemüvegen át írt meg, összehasonlító módszert alkalmazva. Pirenne mindig hajlott a szintézisek, összefoglalások, munkahipotézisek írására, de a források alapos feltárásával. Életművének egy jó részét forráskiadások képezik. A szerző az ember oldaláról is megközelíti Pirenne-t, aki az első világháború alatt tanúsított ellenállásával Belgium ünnepelt hőse lett. Papp Imre