Századok – 2009

TÖRTÉNETI IRODALOM - Frojimovics Kinga: Szétszakadt történelem. Zsidó vallási irányzatok Magyarországon 1868-1950 (Ism.: Bányai Viktória) I/239

Frojimovics Kinga SZÉTSZAKADT TÖRTÉNELEM Zsidó vallási irányzatok Magyarországon 1868-1950 Budapest, Balassi, 2008. 465 o. A kötet címe az olvasóban joggal idézi fel Jacob Katz művét, amely magyarul Végzetes szakadás (Budapest: Múlt és Jövő, 1999) címen jelent meg; Frojimovics részben az ő nyomdokain indult el. Azonban nem ott veszi fel történet fonalát, ahol Katz leteszi, hogy azután az alcímben szereplő dátumok által is kijelölt szétszakadt állapotról beszéljen, hanem lényegében az újkori magyar zsidóság kezdeteitől, a betelepedés időszakától tekinti át mindazon jelenségeket, amelyek később a szakadáshoz vezethettek, illetve abban öltöttek végül formát. Ebben is megmutatkozik, és a kötet egészét végigkíséri bizonyos ingadozás egy szűkebb cél, az irányzatok történetének mindezidáig legrészletesebb tárgyalása, illetve az újkori magyar zsidó történelem átfogó monográfiájának megírása között. Inkább az utóbbi koncepcióba illenek olyan — egyébként teljesen helytálló — egységek, mint például a numerus clausus törvény parlamenti vitájának elemzése, a gettósítás vagy a World Jewish Congress és a Joint háború utáni segélymunkájának részletei. Frojimovics munkájában ötvöződnek a Jacob Katz nevével fémjelzett orthodox központú izraeli és a neológ túlsúlyú magyarországi kutatások eredményei, erényei. Ha csak a források és szakirodalom kimerítően gazdag bibliográfiáját tekintjük át, akkor is szembetűnik a héber nyelvű tételek egyáltalán nem elhanyagolható aránya, bizonyítva, hogy „héberül pedig tudni kell" - az újkori magyar zsidóság történetének vagy a Holokauszt kutatásához is. A cím alapján a témában jártas olvasó asszociálhat Zeke Gyula 1990-ben napvilágot látott rövid tanulmányára is: „Szakadás után... Adalékok a magyarországi zsidóság felekezeti irányzatainak társadalomtörténetéhez (1868-1949)", amely a Lendvai L. Ferenc, Sohár Anikó és Horváth Pál által szerkesztett Hét évtized a hazai zsidóság életében, I kötetben jelent meg (Budapest: MTA Filozófiai Intézet, 1990). Zeke tanulmányát Frojimovics valóban „kályhaként" használja - az irányzatok lélekszáma és arányszáma kérdésében teljes egészében Zeke adataira támaszkodik, azokon az elemzésben felhasznált, különböző korszakokból származó adatsorok alapján sem változtat. A kötet hat, kronologikus sorrendben álló fejezetből épül fel, a korszakhatárokként használt tagoló pontok (Kongresszus, recepció, trianoni döntés, Holokauszt, kényszerű egyesülés) nem szorulnak különösebb indoklásra. A szerző hangsúlyos törekvése, hogy az egyes korszakok tárgyalásakor — a rendelkezésre álló források alapján — számszerűsítse az irányzatok aktuális társadalomi súlyát és gazdasági erejét. Ennek érdekében olyan új forrásokat is bevon a kutatásba, amelyeket korábban egyáltalán nem használtak, vagy nem aknáztak ki ebben a mélységben. Ezek közül időrendben az első egy összeírás-sorozat a 19-20. század fordulójáról, amely az Österreichisch-Israelitischen Union kiadványában látott napvilágot. A Monarchia minden részéből, a hitközségek által beküldött adatokat — irányzat, lélekszám, adózók száma, vallási és világi vezetők névsora, intézmények és egyletek felsorolása, költségvetési főösszegek — tartalmazzák az évkönyvek, amelyekből az 1903-as, 1906-os és 1910-es év adatait elemzi. A forrás még hiányos voltában is rendkívül értékes, összehasonlító elemzések jó kiindulópontja: a szerző sokoldalúan ki is aknázza. Adatokat kapunk az egyes irányzatok hitközségeinek jellemző méretéről, számításai nyomán összehasonlíthatóvá válik a körülbelül azonos méretű, de más-más irányzathoz tartozó hitközségek anyagi ereje (költségvetés), sőt, az egyes szempontokat az ország régiói szerint is vizsgálja, ami még inkább segít árnyalt képet adni a zsidó népesség demográfiai és gazdasági helyzetéről. Az eredmények alapvetően megerősítik a szakirodalomban eddig is elterjedt, de adatsorokkal alá nem támasztott előfeltételezéseket, illetve megmutatják a status quo községek sajátosságait. Egy ponton azonban véleményem szerint félrecsúszik az elemzés, és ez a „családmodell" kérdése. Frojimovics a hitközségek lélekszámát elosztja az adófizetők számával, és az így kapott értéket tekinti az adott község átlagos családlétszámának. A módszer hibájára már a legelső ezzel a módszerrel számított táblázat (3.11. táblázat) rámutat, amelyből az tűnik ki, hogy a nagyobb lélekszámú (városi) hitközségekben minden irányzatban körülbelül kétszerese „az átlagos családlétszám", mint a kisebbekben. Ennek fényében egészen biztosan át kell gondolni a számok jelentését, inkább adófizetők és eltartottak arányáról beszélhetünk (a hitközség fenntartása szempontjából tekintve), ahol az eltartottakba nagyobb helyeken beletartozhattak olyan alacsonyjövedelmű, szociálisan rászoruló családfők is (pl. gyermekeit nevelő özvegyasszony), akiknek egy kisebb bázisú községben mégis hozzá kellett járulni a fenntartási költségekhez. Azonban ez az értelmezés