Századok – 2009
TANULMÁNYOK - Miskolczy Ambrus: A szabadkőművességtől a nyilvánosságig. Kazinczy Ferenc és eszmetársai a magyar magántársasági demokratikus kultúra hőskorában I/3
szegény nép sorsa, annál virágzóbb a haza. Ezt B[erzeviczy] sem hiszi inkább, mint én."5 1 A parasztság helyzetének jellemzését viszont egyszerűen hazugnak minősítette, és ezt nem is titkolta. Ugyanakkor terjesztette Berzeviczy parasztokról szóló könyvét, mert akinek írt róla, küldött is belőle, és küldött a sárospataki, valamint a marosvásárhelyi kollégiumnak is.5 2 Viszont ellenvetéseit és kifogásait is lépten-nyomon hangsúlyozta, kereken kijelentve, hogy Berzeviczy hazudik. Közben pedig védekezett is: „Ez az ember [mármint Berzeviczy] — írta Kazinczy még 1810-ben Dessewffy Józsefnek — azt hiszi, hogy én a legvastagabb arisztokrata vagyok, — és miért? Mert a nyelvet és a nacionalizmust mindenek felett vitatom, holott ő mind a kettőt kész odaadni a commerciumért".5 3 A parasztok helyzetéről szóló vita tehát kezdetektől fogva szélesebb összefüggésekbe illeszkedik. Kérdés tehát, hogy milyenek is ezek az összefüggések? Először azonban lássuk a parasztság helyzetét elemző 1817-es írásnak szegzett kritikai érveket, majd a szerző ellenérveit, mert Berzeviczy válaszolt Kazinczynak, aki viszont nem kívánta folytatni a vitát. Kazinczy(-Rumy) szerint Berzeviczy olyan elnyomottnak állítja be a magyarországi parasztot, hogy óhatatlanul kész „a kísértés: ezekből az elnyomottakból álló népet nem jobbnak, mint önkényesen és szörnyen kezelt afrikai rabszolgahordának tartsuk". Holott „Magyarországon is meghallották az emberiesség hangját és azt, amely a Tajótól a Néváig, az északi Belttől a déli Szicíliáig már ezerszer elhangzott, és közismert, hogy Magyarországon sok a földesúr, aki jobbágyaival mint igazi páter familias bánik". Ugyanakkor továbbra is kitartott amellett, amit Rumynak és Berzeviczynek még 1809-ben írt. „Hogy a feudális rendszer a mostani időkben és a mostani időknek, valamint a mostani szükségleteknek nem felel meg, azt tagadhatatlan; és ki oly szívtelen, hogy ne szívből sajnálja az elnyomott parasztságot?" Katalin cárnő is felkarolta, a fennálló rendszer eltörlésével a földesurak sem vesztenének oly sokat, mint vélik, és „ez az átalakulás a szellemi kultúra számára, ami az emberiség számára a legnagyobb érték, fontos következményekkel jár". Ebben egyetért a szerzővel, de változatlanul felrója neki, hogy amikor a nép terheiről ír, a sok igazságot féligazságokkal és valótlanságokkal keveri. Ugyanakkor az úriszék intézményét is védte Berzeviczyvel szemben, azt fejtegetve, hogy a parasztok is képesek a maguk igazát törvényes úton-módon érvényesíteni. Erre Berzeviczy válasza: nem írt afrikai rabszolgaságról, ami pedig az emberiesség hangját illeti egyetért, azzal is, hogy sok nemesen és páter familiasként viselkedő földesúr van, „bár az uralkodó hangulat parasztellenes". A más országokkal való összehasonlítás mellette szól, ha az ember Triesztből, Grácon, Bécsen, Brünnön keresztül utazik Magyarországra. Mellette szól a paraszt lova, öltözéke, tárgyai, morális állapota, és az is, ha szóba állunk a paraszttal, panaszait meghallgatjuk. Ha pedig nyugati országik parasztjainak helyzetét vizsgáljuk, láthatjuk, hogy ott más okokból vándorolnak, mint nálunk, ahol a szabadköltözés részben csak papíron érvényesül, részben pedig az ínség következmé-51 KFL VIII. 133-136. 52 KFL VII. 71., KFL VIII. 135.; KFL XXII. 258. 53 KFL VIII. 35-36.
