Századok – 2009
TANULMÁNYOK - Miskolczy Ambrus: A szabadkőművességtől a nyilvánosságig. Kazinczy Ferenc és eszmetársai a magyar magántársasági demokratikus kultúra hőskorában I/3
csésze kávéval átadta a bekötött könyvet, amelyet először lefoglaltak a megyei hatóságok, aztán csak kéz alatt lehetett terjeszteni. Közben már Berzeviczy a nyilvánosság előtt is szembe került a nemesi világgal. Megírta az 1802-es diéta kíméletlen kritikáját, amelyben már a főhatalom fellépését igenelte.4 2 De azért a maga keserű igazságait igyekezett még megédesíteni. Munkája függelékben közli „X barátja" észrevételeinek kivonatát közli, mint valamiféle „fűszeres utóételt — pour la bonne bouche igazi tokajit". És így is hathatott a tétel: „ha ma nemzet lennénk, holnap már nem lennénk gyarmat".43 „X barát" minden valószínűsség szerint Dessewffy József volt, akit a magántársasági demokratikus kultúra politikusának tekinthetünk, hiszen leveleiben olykor igazi lényeglátóra valló észrevételeket tett, a nyilvános politikában pedig igyekezett igazodni a közeghez. A függelék egyébként jelzi, hogy a magántársasági kultúra mérsékelő hatással lehetett Berzeviczyre, legalábbis annyiban, hogy saját véleményét még annak ellentmondó nézetekkel is kiegészítette. De közben úgy tűnik, hogy egyértelműen csak a saját útját járta. Szellemi függetlenségét nem adta fel, miután mindkét hazai könyvét — Magyarország kereskedelméről és iparáról, valamint A parasztság helyzetéiből — betiltották, amolyan magántanácsadó lett, aki felajánlja szellemi javait a főhatalomnak az emberiség és a haladás érdekében, és ezt egyfajta méltósággal tette, miközben hol szorgalmazta a deus ex machinât, hol csak várta, és készült rá, hol együttműködött. Károly főherceg fellépését szinte szorgalmazta, Napóleont várta, Metternich-kel már-már együttműködött. Az államkancellár ugyanis időnként — 1811-ben és 1816-17-ben — azon törte a fejét, hogy miként lehetne a magyar alkotmányt felfüggeszteni. Ezt az államcsínyt poszt-jozefinista és némi kripto-bonapartista szellemben fogant írások megjelentetésével próbálták előkészíteni és megalapozni. Armbruster, udvari titkár, aki 1807-ben főnökének, a rendőrminiszternek arról értekezett, hogy miként kellene szétverni a magyar írók „láthatatlan egyházát", és aki aztán Napóleon bukása miatti fájdalmában öngyilkos lett, a kakaslomnici remetét is félig-meddig bevonta a kampányba. Azzal kecsegtette, hogy a parasztok helyzetéről szóló 1806-os — és Magyarországon betiltott — latin művét németül is kiadják. Berzeviczy először nem bocsátkozott kockázatosnak tűnő publicisztikai csatározásokba. Bécsben ugyan szerették volna, ha recenzálja a magyar alkotmányellenes könyveket, de ő nem vállalta a nem túl megtisztelő feladatot; Gustermann művének recenzióját például annak hangoztatásával utasította el, hogy az „túl tudományos" volt.44 Ez számára csak ürügy lehetett, és valószínű, hogy nem akart recenzenssé süllyedni, és láthatta, hogy értelme sem lenne. Viszont úgy belemelegedett a „közéletbe," hogy megírta az 1811-12-es diéta történetét, amelyben a nemesi osztályönzést a megrendelők szájízének megfelelően is ecsetelte. Egyfajta statisztikai demagógiával élve kiszámította, hogy milyen sokba került a diétái követek napidíja, amit az adózók fizetnek, miközben még súlyos terhek nehezednek rájuk, és a szenvtelen objektivitás látszatával jelezte, hogy a 42 [Berzeviczy Gergely:] Ueber den ungarischen Reichstag vom Jahre 1802. Magazin für Geschichte, Statistik und Staatsrecht der österreichischen Monarchie, I. Göttingen, 1806. 43 [Berzeviczy:] Ueber den ungarischen Reichstag vom Jahre 1802. Magazin, 118., 144. 44 MTAKK, MIL 4-21.
