Századok – 2009
KÖZLEMÉNYEK - Maruzsa Zoltán: A Rapacki-terv osztrák és magyar diplomáciai források alapján I/161
a Szovjetunióra és szövetségeseire egyaránt, ráadásul szembesülniük kellett az ellenséges erők komoly gyarapodásával is: az 1954 októberében aláírt párizsi szerződésekkel megtörtént az NSZK szuverenitásának helyreállítása és 1955 májusában teljes jogú tagja lett a NATO-nak. A korábbi német nagyhatalom újrafelfegyverzésének megkezdése jelentősen megváltoztathatta a katonai helyzetet Európában a hagyományos fegyverek területén. A NATO Tanács ráadásul 1955 decemberében úgy döntött, hogy tagállamait taktikai atomfegyverek hordozására alkalmas eszközökkel látja el, így Moszkva számára reális és közeli veszélynek tűnt az atomfegyverekkel bíró NSZK létrejötte, amit mindenképpen szeretett volna megakadályozni. A német újrafegyverkezés megakadályozásának esetleges kulcsát a szovjetek számára éppen a német újrafegyverkezéstől való világméretű félelem jelentette: mindössze tíz évvel a náci Németország legyőzése után a német atomhatalom képétől sem a franciák, sem a britek nem voltak túl lelkesek. Nem véletlen tehát, hogy a szovjet diplomácia elsősorban az NSZK-t támadta, amikor a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének 1956. január 28-án Prágában tartott ülésén megtárgyalták a kelet és nyugat között létrehozandó különleges övezet kérdését, és úgy döntöttek, hogy a két német állam és a velük szövetséges államok haderejét korlátozni kell, továbbá a két német államnak nem szabad atomfegyvert birtokolnia: a szó szoros értelmében ez volt az első konkrét javaslat egy európai atomfegyvermentes övezet létrehozására. A tervet szovjet javaslatként Andrej Gromiko külügyminiszterhelyettes 1956. március 27-én hozta nyilvánosságra.13 A szovjet diplomácia természetesen tisztában volt azzal, hogy a számára előnyös javaslatot a NATO nem fogadja majd el, ezért hitelességének javítása érdekében például bejelentette fegyveres erőinek egyoldalú csökkentését. Az enyhülés szovjet politikája azonban derékba tört, amikor 1956 októberében Magyarországon kitört a forradalom, melyet szovjet katonai erővel kellett véres harcokban leverni, a szovjet vezetés pedig az Egyiptom elleni britfrancia-izraeli akció idején az atomfegyverek bevetésével fenyegetőzött. Az átmeneti enyhülés végét jelentette továbbá amikor nyilvánvalóvá vált, hogy az NSZK újrafegyverkezését a hagyományos fegyverzet területén már nem lehet megakadályozni. 1957 folyamán ráadásul Bonn az Egyesült Államoktól taktikai atomfegyverek telepítését kérte az NSZK területére, melyre az amerikai elnök áldását adta.1 4 Ugyanebben az évben elkészült a brit hidrogénbomba, az USA és az Egyesült Királyság is atomrakétákkal szerelte fel haderejét. A szovjetek 1957 nyarán sikeresen próbálták ki első interkontinentális rakétáikat, két nappal Rapacki felszólalása után pedig az első szovjet műhold föld körüli pályára állt, új stratégiai távlatok előtt nyitva meg az utat, hiszen ezzel lehetővé vált a csapásmérés az amerikai szárazföldre.1 5 13 Laboor, E. : Der Rapacki-Plan i. m. 12. 14 Ezen atomfegyverek természetesen — miként az NSZK teljes újonnan felállított hadereje — NATO parancsnokság alatt álltak, az NSZK tehát ettől még nem vált atomhatalommá. Abban viszont senki sem kételkedett, hogy Bonn technikailag képes lenne az önálló atomfegyver létrehozására, aminek már a kezdet kezdetén több állam is az elejét szerette volna venni, különösen a Szovjetunió, Lengyelország vagy éppen Csehszlovákia. 15 Fischer Ferenc: A megosztott világ. i. m. 175-177.
