Századok – 2009
KÖZLEMÉNYEK - Maruzsa Zoltán: A Rapacki-terv osztrák és magyar diplomáciai források alapján I/161
problémák megtárgyalása mindkét fél számára komoly tanulságokat hordozott. Az is nyilvánvalóvá vált mindkét oldal számára, hogy mindketten tudatában vannak: egy esetleges globális méretű atomháború a kölcsönös megsemmisülést eredményezné, és így annak megvívása egyiküknek sem érdeke. Fontos tanulság volt a nyugati hatalmak számára az is, hogy a Sztálin halála után belső hatalmi harcot vívó moszkvai pártvezetés átmenetileg a nemzetközi feszültség csökkentésében érdekelt; az osztrák államszerződés megkötése és Ausztria megszállásának menetrendszerű végrehajtása pedig azt igazolta, hogy a szovjetekkel meg lehet egyezni. Anthony Eden brit miniszterelnök ezen tapasztalatok alapján vetette fel ismételten azon javaslatát, mely szerint a német kérdést úgy lehetne megoldani, hogy az NDK visszatagozódna az NSZK fennhatósága alá, ugyanakkor egy széles körű fegyverzetkorlátozási egyezmény vetne véget a fegyverkezési versenynek, és nemzetközi egyezményben határoznák meg Németország és a vele szomszédos államok haderejének nagyságát; az egyezmény betartását pedig a kölcsönös ellenőrzés rendszere biztosítaná.10 Az Eden-terv jól mutatja, hogy a kölcsönös engedmények és az ellenséges oldal érdekeinek figyelembe vétele ekkorra elfogadottá vált a nyugati reálpolitikusok körében, ugyanakkor ez az elképzelés is gyorsan megbukott a kölcsönös bizalmatlanság és ellenségeskedés légkörében. Az elmúlt évtized tapasztalatai alapján a nyugati vezetők nem hitték el, hogy a szovjetek egy nemzetközi szerződés alapján valóban visszavonnák csapataikat a német területekről. Adenauer hamarosan a korábbi bonni terv irányába terelte Eden javaslatát, ami már biztosan elfogadhatatlan volt a szovjeteknek. Az 1955. október 31-én tartott külügyminiszteri konferencián Molotov ennek ellenére látszólag elfogadta Eden elképzelését és egyetértett abban, hogy négyhatalmi egyezményben kellene meghatározni az NDK és az NSZK, valamint a velük szomszédos államok területén állomásozó katonai erők nagyságrendjét, továbbá a kölcsönös ellenőrzés elvét. Ez a szovjet felvetés viszont már nem tartalmazta a német egység bonni vezetéssel történő létrejöttét, ezen lényeges elem hiányában pedig az elképzelés már csak a szovjet érdekeknek felelt meg. A korábbi évek dogmatikus álláspontjához képest kifejezetten rugalmas szovjet hozzáállás hátterében elsősorban a szovjet politikai vezetés irányváltása húzódott meg: a világháború elkerülhetetlenségének sztálini és zsdanovi tézise 1955 februárja után már nem volt támadhatatlan,11 1956 februárjában pedig az SZKP XX. kongresszusán Hruscsov hivatalosan is meghirdette a békés egymás mellett élés politikáját. A hangzatos szólamokhoz eddig is hozzászokott nyugati diplomatákat valódi megfontolásra késztette, hogy a Szovjetunió álláspontjának nyomatékosítása érdekében visszaadta Finnországnak a porkkalai haditengerészeti bázist, Kínának pedig Port Arthur kikötőjét.12 A szovjet diplomácia ezen globális irányváltását alighanem nagyban befolyásolta, hogy a hatalmas méreteket öltő fegyverkezés hihetetlen terheket rótt 10 Laboor, E.: Der Rapacki-Plan i. m. 10-11. 11 Laboor, E.\ Der Rapacki-Plan i. m. 11, 12 MOL XIX-J-l-j-SZU-100t-002923/1957 A szovjet kormány nyilatkozatát a leszerelés és a nemzetközi feszültség enyhítése kérdésében a moszkvai magyar nagykövetség 1957. június 10-én kelt szigorúan titkos minősítésű jelentésében küldte el Budapestre.
