Századok – 2009

TÖRTÉNETI IRODALOM - Németh Péter: A középkori Szatmár megye települései a XV század elejéig. (Ism. Nógrády Árpád) VI/1515

Németh Péter A KÖZÉPKORI SZATMÁR MEGYE TELEPÜLÉSEI A XV. SZÁZAD ELEJÉIG (A nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai 60.) Nyíregyháza 2008. 529 o. és térképmelléklet Amikor az 1722. évi pozsonyi országgyűlés bizottságot küldött ki azzal a céllal, hogy az készítse el Torontál vármegye leírását, és az összegyűjtött adatok birtokában határozza meg a megye adóját, valószínűleg senki nem gondolta, hogy a munka már ott megfeneklik, hogy a kiszálló bizottság a helyszínen nem találja majd Torontál megyét. A vármegyét persze utóbb azért meglelték, mindazonáltal az esetet másfélszáz évvel később ismertető Pesty Frigyes alighanem okkal kárhoztatta annak kapcsán a nemzet „geographiai tudatlanság"-át. A múlt földrajzi viszonyainak feltárását Pesty ugyanakkor nem látta sötéten, mert ahogy írta „ébredett nálunk is a történeti földrajz tudománya, és oltotta az üdvös scepticizmus csíráját a tevékenységre kész szellemekbe" (Az eltűnt régi vármegyék. Bp. 1880.). E tevékenységre kész szellemek sorába (akik között a magyar medievisztika majd minden kiválóságát megtaláljuk) jelen könyvével Németh Péter is végérvényesen feliratkozott. A szóban forgó kötet a széles szakmai körben ismert, főfoglalkozására nézve régész szerzőnek, a harmadik átfogó történeti-földrajzi munkája (Szabolcs-Szatmár megye történeti-etimológiai helységnévtára. 1972. [Mező Imre társszerzővel] és A középkori Szabolcs megye települései. 1997.). Hogy Németh eredendően régész, egy történeti munka ismertetésekor nem lehet eléggé hangsúlyozni, mivel néhány kivételtől eltekintve nem jellemző, hogy egy archeológus boldoguljon a döntően latin nyelvű középkori okleveles forrásokkal, és tömegével tudja feldolgozni azokat. Németh azonban a ritka kivételek közé tartozik, s annak is a javából: nem egyszerűen boldogul az iratanyaggal, hanem értő módon használni is tudja a jobbára hat-nyolcszáz éves okleveleket. A munka két részből áll: egy rövid megyeleírásból, valamint egy 556 tételt számláló adattárból, amelyet leszármazási táblák, és jól használható, részletes mutatók egészítenek ki. Az előbbi tizenhét oldalon foglalja össze a középkori Szatmár megyére vonatkozó legfontosabb ismereteket. Viszonylag részletesen szól a megye kialakulásáról, és úgy látja, az a 11. század utolsó negyedébenjött létre. Érdemes megjegyezni: Németh az ispáni várral kapcsolatban úgy vélekedik, hogy korai földvár, illetve 11-12. századi leletanyag híján az nem Szatmáron állt, és birtoktörténeti megfigyelésekből arra a következtetésre jut, hogy a keresett erősség a várostól mintegy 14 kilométerre fekvő Becs várával azonosítható. A megye birtoktörténeti viszonyait és a helyi nemesi társadalmat érintő részek egyébként is igen jók, és üdvözlendő, hogy a szerző Györffy Györgynek Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza I-IV. (Bp. 1963-1998.) megyebevezetőihez hasonlóan külön táblázatban hozza a Szatmár megyei plébániák egyházi tizedeire vonatkozó adatokat. Ami pedig magát az adattárat illeti. Rövidítési rendszerében, és az egyes szócikkek összeállítása, adatainak csoportosítása terén lényegében Györffy közel félévszázados, bevált módszerét követi. Nincs tehát öncélú újítás, ez pedig a hétköznapi használat szempontjából több mint örvendetes. Az adattár ugyanakkor számos többletinformációt tartalmaz Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajzi hoz képest: Németh például minden esetben a település etimológiájával kezd, munkája tehát Szatmár megye településnévtani szótára is egyben. Hozza az egyes településekre vonatkozó legfontosabb régészeti adatokat. A szócikkek végén feltűnteti az egyes falvakkal szomszédos 18-19. századi településeket és pusztákat. Mindig közli továbbá Pesty Helynévtárának vonatkozó részleteit, a megye 1723. évi egyházi összeírásának megfelelő adatát, amennyiben a település kívül esik a mai országhatáron, úgy Henszlmann Imrének a szatmári templomokról írt leírásait, ellenkező esetben pedig a műemléki topográfia megfelelő helyére történik utalás, végül az egyéb vonatkozó régészeti-műemléki irodalmat. Minthogy a szerző adatgyűjtése nem állt meg 1331-nél, és a megye településeinek történetét jócskán átkíséri a 15. századba, sőt esetenként a Jagelló-korba is, bizonyos — többnyire a megnövekedett forrásanyagból következő — egyszerűsítések is tetten érhetők a szócikkeken. Egyrészt, a szerző a szócikkek latin-adattári részében nem tűnteti föl a településre vonatkozó összes hasznosított forrást, az előszóban közöltek szerint azon prózai okból, hogy nem volt módja minden oklevelet kézbe venni, így aztán azokat kizárólag a magyar nyelvű leíró részben közli. Németh azonban túlzottan szerény, és szerénysége, megítélésem szerint, ez esetben éppúgy nem szerencsés, mint ahogy a ma már nehezen elérhető helyen kiadott oklevél, illetve irodalomból át-