Századok – 2009

TÖRTÉNETI IRODALOM - Veszprémy László: Lovagvilág Magyarországon. Lovagok, keresztesek, hadmérnökök a középkori Magyarországon. Válogatott tanulmányok (Ism.: Szabados György) VI/1506

lyen nemzetiségű, beállítottságú volt; vajon írói hivatással, avagy csak a puszta leírás kötelezettségével végezte feladatát; mekkora hitelességet tulajdoníthatunk neki, merészebben vagy óvatosabban tudott-e állítást tenni" (Stephanus Katona: História Critica Primorum Hungáriáé Ducum. Pestini, 1778. 1-2. [Fordítása tőlem - Sz. Gy.]). Persze sok idő telt el 1778 óta: a középkorkutatás szakterületekre tagolódott, ezek mindegyike saját folyamatos megújhodásáért felel. A hadtörténeti irodalom esetében ezt a megújhodást többek között a jelen tanulmány záró gondolata szolgálhatja, a nem hadászati célzattal írott kútfők hasznosíthatóságáról. A műveltség, a követendő irodalmi minta (és tegyük hozzá: személyes elfogultság) által befolyásolt, tehát egyfajta szerzői modellképzésen átesett információk értékelésére az interpretáció hármas szintjét állítja fel Veszprémy. Első szint a lezajlott, de a maguk teljességében már megismerhetetlen események sora; második a róluk született egykorú vagy közel egykorú források és korai feldolgozásoké; harmadik a legújabb technikai felszereltséggel dolgozó, a rekonstruált korabeli fegyvereket és a katonai szabályokat ismerő modern történész modellalkotása (19.). Az Auentinus híradása a magyarok 907. évi győzelméről. Csata Pozsonynál elemzés tulajdonképpen a fentiek gyakorlati esettanulmánya, mindemellett a közelmúlt historiográfiai sikertörténete; szükséges a pozsonyi helytállás emlékezetének újjászületését erről az oldalról is megvizsgálni, és ebben a folyamatban elhelyezni Veszprémy László jelen dolgozatát. A 10. század harci eseményei közül a köztudatban leginkább a 955. évi augsburgi vereség él, az sem véletlen, hogy erről készült könyv terjedelmű feldolgozás. Bóna István 2000-ben éles hangon, de teljes joggal tette szóvá múlt-tudatunknak a pozsonyi csata elfeledettségében lemérhető torzulását. 2003-ban aztán megszületett a csata első önálló modern összegzése, Négyesi Lajos tanulmánya. A 2007. esztendő, lévén a győzelem 1100. évfordulója, új lendületet adott az emlékezésnek, bár az is jelzés értékű, hogy erre a kerek évfordulóra nem a győztesek, hanem a vesztesek leszármazottai rendeztek kiállítást - Hainburgban. (Igaz Levente - Sándor Anita: „Schicksalsjahr 907 - Die Schlacht bei Pressburg und das frühmittelalterliche Niederösterreich." Beszámoló a 907. évi pozsonyi csatát bemutató osztrák kiállításról. Hadtörténelmi Közlemények 121. [2008] 485-491.). 2007 őszén itthon az Anonymus szerint 907-ben elhunyt Árpád nagyfej edelemnek szentelt konferencián Veszprémy László tartott előadást a csatáról, s ugyancsak a jubileumi évben jelent meg az e témáról készített tanulmányának az ősváltozata a Történelmi Szemle hasábjain. 2006-2007 között Torma Béla Gyula nyugállományú ezredes közölte ez irányban végzett kutatásait. Eredményeinek összefoglalásával a pozsonyi győzelem tudományos emlékezete is eddigi csúcsára jutott: végre önálló könyv tárgyává érett. Ebben Torma Béla Gyula hadszíntérelemzése és hadműveleti modellezése mellett Négyesi Lajos hadművészeti, Révész László régészeti, valamint Veszprémy László historiográfiai írása kapott helyet, Szenthe Gergely és Veszprémy László magyar nyelvű forrásközléseivel, végül egy részletes bibliográfiai tájékoztatóval (Egy elfeledett diadal. A 907. évi pozsonyi csata. Szerk. Torma Béla Gyula, Veszprémy László. Bp. 2008.). Hogyan illeszkedik ebbe a folyamatba a „Lovagvilág Magyarországon" tételei közé beválogatott dolgozat Aventinus híradásáról? A Szerző a pozsonyi csatával foglalkozó publikációi közül ebben a könyvben olvasható a legteljesebb írás. A 16. század elején alkotó bajor humanista (eredeti nevén: Johannes Turmair) bőbeszédű Bajor Évkönyvének nem volt szokás forrásértéket tulajdonítani, ezért a 9-10. századi magyar történelem kútfőgyűjteményei sem közlik a csatára vonatkozó néhány oldal fordítását, amint azt a szerző is szóvá tette. A forrás elemzését látva igazat kell adnunk Veszprémy bíráló szavainak. Kutatásai ugyanis filológiai és hadelméleti szinten egyaránt azt bizonyítják, hogy ez a késő középkori munka a benne megőrzött — ismert és ismeretlen eredetű — egykorú értesülések révén értékes kútfő 907 hadi eseményeire vonatkozólag. Különösen meggyőző a 10. század elején elhunyt Regino prümi, majd trieri apát krónikájából vett szófordulatok kimutatása Aventinusnál (25.). Bizonyítását nekrológiumok adataival, továbbá hadászati párhuzamok felvonultatásával teszi teljessé, s ezek kapcsán utal vissza a Hadtörténelmi Közlemények szerkesztősége által kezdeményezett vitára. Összességében úgy látja, hogy Aventinus gondos történész módjára járt el, s noha a maga humanista retorikájába foglalta mondandóját, de jó érzékkel dolgozott: benne tisztelhetjük korai hadtörténelmünk első tudós feldolgozóját (29-30.). Az interpretációs hármasság jegyében igazolt kútfőre azért van nagy szükségünk, mert a Salzburgi és a Sváb Évkönyvek korabeli szűkszavú bejegyzéseit életszerű csataképpé egészíti ki. Hiánypótló mellékletként a latinul írt Bajor Évkönyvek és a német nyelvű rövidebb változat, a Bajor Krónika szemelvényeinek első magyar fordítását adja Veszprémy (39-42.). A könyv más tanulmányai is tartalmaznak segédleteket, a szemléltetés hatékonyságát fokozandó. Az 1459. évi körmendi ütközetek historiográfiájához hozzászóló írás függeléke Mátyás