Századok – 2009

TÖRTÉNETI IRODALOM - Plassmann, AUieydis: Origo gentis. Identitäts- und Legitimitätsstiftung in früh- und hochmittelalterlichen Herkunftserzählungen. (Ism.: Halmágyi Miklós) VI/1499

írta meg egy nép történetét. Ahogyan Gildas, Dudo és Jordanes is tették, úgy Gallus is földrajzi leírással kezdi művét. Lengyelországot olyan szavakkal írja le, melyek a tejjel-mézzel folyó Kánaánra emlékeztetnek. Nem beszél bevándorlásról. Gallus leírja a titokzatos idegenek látogatását, akiket Popiel fejedelem nem lát vendégül, a szántóvető Piast azonban igen. Piast családja ebben a történetben külső legitimációt kap. Gallus inkább a Piast család eredetét tárgyalja, mint a lengyelekét. A keresztény hitre térésnél is Mieszko megtérését beszéli el. Gallus tehát azonosítja a hercegeket Lengyelországgal, a hercegek adnak önazonosságot a lengyel népnek. A lengyelek nevének eredetét sem magyarázza. Plassmann tárgyalja az úgynevezett gnieznói találkozót is, melynek során III. Ottó megkoronázza Vitéz Boleszlávot. A koronázás Gallusnál azután történik meg, miután a császár megtapasztalta Boleszláv gazdagságát. A koronázás tehát csak elismerése a ténylegesen meglévő hatalomnak. Gallus imperátor Romanusnak nevezi Ottót, nem beszél arról, hogy Ottó szász. Boleszláv a „római nép birodalmának barátja" lesz, nem pedig a szászoké. Plassmann elképzelhetőnek tarja, hogy a koronázási jelenetet Gallus maga találta ki, mint kívülről jövő legitimációt. Nem került bele eszmefuttatásába Bagi Dániel elmélete, aki szerint a Magyarországot is megjárt gesztaíró Hartvik püspök Szent István-legendája alapján illesztette be művébe a koronázási jelenetet. Polónia nőalakként jelenik meg Gallusnál, ami a Piastokhoz tartozik. Ágensnek a hercegek adnak önazonosságot. A lengyelgenset elhatárolja másgensektôl, a poroszoktól, pomeránoktól, csehektől. A német népnek azonban nem ellensége Gallus, bár V Henrik alakja rossz színben tűnik fel a gesztában. Prágai Kozma a 12. század elején írt. Cseh volt, tehát saját, belföldi krónikása a cseheknek. Népét a bábeli nyelvzavarból eredezteti. Amikor leírja a nép jelenlegi hazájába való költözését, bibliai és az Aeneas-történetből vett motívumokat is használ (tejjel-mézzel folyó ország, az emberek vállukon hozzák házi isteneiket). Vezetőjükről, Boemusról nevezik az országot Boemiának. A területhez való kötődés olyan motívum, mely Widukindnál és Gallusnál is kiemelődik. Eleinte nincs a népnek uralkodója: ez az aranykor. Libusa, bíróként a népet vezető asszony helyett férfit akarnak uruknak. Libusa megjósolja, hogy a fejedelem zsarnok lesz. A nép azonban megválasztja fejedelméül Premyslt, a földművest. A szegény emberből lett uralkodó széles körben elterjedt toposz. Az uralkodói hatalom kezdetben rossznak van ábrázolva, Premysl azonban jó uralkodó. Kozmánál az a jó fejedelem, aki igazságos, tetterős; a szelídség nem olyan fontos. A dinasztia egyik tagjának kell uralkodnia, a népnek engedelmeskednie kell. Kozmánál fontosságot kap a szeniorátus elve. A fejedelemség történetén kívül Kozma a prágai püspökség történetét is bemutatja. Plassman rámutat a párhuzamra, ami Kozmánál a fejedelemség és püspökség bemutatása közt húzódik: a püspök beiktatásánál is fontos a külső legitimáció: a császár és a mainzi érsek iktatja be a prágai püspököt. Az idegen népek közül Kozma sötét színekkel ecseteli a lucánokat és a liuticsokat, ellentmondásos viszony fűzi a morvákhoz. A lengyeleket ősellenségeknek ábrázolja — az ellenszenv kölcsönös, Gallus Anonymus is hasonlóan mutatja be a cseheket. A magyarok hol békésnek, hol harciasnak tűnnek fel Kozmánál. A németeket többnyire „teuton"-nak nevezi, az egyes törzsek közül leginkább a szászok kapnak nála jelentőséget. Összességében nem ábrázolja ellenszenvesnek a németeket, legfeljebb egyes személyeket. Arra is van példa, amikor pozitívan ábrázol németeket. Csehországnak a Birodalomhoz való tartozását nem kérdőjelezi meg. Az identitást a dinasztia és az ország adja. Volna lehetőség a kívülről jövő legitimitásalapításra (császár által való koronázás, püspökségalapítás), de ezt a krónikás nem használja ki. Gallusnál és Kozmánál egyaránt olyan országokról van szó, melyek a Római Birodalom letűnte után jöttek létre. Gallusnál szerepet kap a translatio imperii, a kívülről jövő legitimáció, Kozmánál a legitimáció belülről jön. Gallusnál a lengyelek őshonosak, Kozmánál a csehek bevándorlók. Mindkét krónikában nagyobb jelentőséget kap a terra, mint a gens. Egyik mű sem emeli ki a népeik tulajdonságait. Piastok és Premyslidák egyaránt alacsony származásúak. Az alacsony származás az őshonossággal jár együtt. Az önazonosságot nem annyira a gens, inkább a dinasztia és a föld adja. Ezek az elemek kezdeti formában Widukindnál és Dudónál is megjelennek. Az identitást nem annyira a másoktól való elhatárolódás inkább a mi-tudat erősítése adja. Ez tulajdonságok által jelenik meg, melyeket a dinasztia képvisel. A művek elemzése után Plassmann az eredettörténetekkel kapcsolatos elméleti kérdésekkel foglalkozik. Kiemeli például: a mű megírása szempontjából közömbös, hogy a szerző abból a genshől származik-e, amelyről ír, vagy kívülről jött, hisz a közönség igényeire kellett figyelnie. A bevándorlásról szóló történet véleménye szerint jobban legitimál, mintha az adott népet őshonosnak tartják. Megállapítja, hogy az identitás már létezhetett a múltban, kialakulhat a jelenben, de lehetséges, hogy csak a jövőben fog kialakulni. Rávilágít arra, hogy az azonosságtudatot kifejezhe-