Századok – 2009

TÖRTÉNETI IRODALOM - Plassmann, AUieydis: Origo gentis. Identitäts- und Legitimitätsstiftung in früh- und hochmittelalterlichen Herkunftserzählungen. (Ism.: Halmágyi Miklós) VI/1499

Paulus Diaconus a 8. század végén írta meg História Langobardorum című művét. Akkor írt, amikor önálló longobárd állam már nem létezett, a térség ekkor a frankok uralma alatt állt. Plassmann szerint Paulusnak nem az volt a célja, hogy a longobárdoknak legitimitást adjon. Azokból a történetekből, melyek alkalmasak lettek volna az azonosságtudat erősítésére, a legitimitás megteremtésére, Paulus elveszi a legitimáló erőt. Amikor a vinnilek (a későbbi longobárdok) megütköznek a yandálokkal, Wodan (a germán mitológia ,,főisten"-e) adja nekik a langobárd nevet, és győzelemre segíti őket. Paulus nevetséges mesének tartja a Wodan-történetet, úgy tűnik, Wodant embernek tekinti. A győzelem a longobárdok vitézségéből és az isteni gondviselésből származik. Paulus másképp jár el, mint a 7. századi Origó gentis Langobardorum, mely valóban égi eredetűnek tartja Wodan segítségét. Más helyeken is megfigyelhetjük, hogy Paulusnak lehetősége lett volna arra, hogy egy esetet csodaként értelmezzen, azonban kihasználatlanul hagyja az alkalmat. Isteni csoda segít azonban a gestában egy frank királyt egy kincs megtalálásában. A longobárd uralkodók közül kettőt segít isteni beavatkozás: egyikük (Liutprand) jó kapcsolatot tartott a frankokkal és a pápasággal; másikuk (Grimuald) nem a származása, hanem alkalmassága {idoneitas) miatt lett király Paulus tehát igyekszik a frankoknak legitimitást adni. Az alkalmasság hangsúlyozása szintén Nagy Károly uralomhoz való jogát erősíti. Paulus a királynak hercegekkel való együttműködését is hangsúlyozza. Úgy tűnik, a longobárd író a frankok, longobárdok és a pápaság együttműködésében látta a békéhez és jóléthez vezető utat. A 11. század elején született St-Quentini Dudo műve a normannok történetéről. Maga Dudo nem volt normann, Vermandois-ból származott. Ó már olyan népről írt, mely a Római Birodalom bukása után került kapcsolatba a kereszténységgel. Nem a késő antik birodalom, hanem a késő Karoling világ felé orientálódik. Bemutatja egyrészt a normann-frank ellentétet, másrészt a normannoknak a frank világba való beilleszkedését. Dudónál Dacia Scithia mellett helyezkedik el. A Duna és a Szkíta-tenger közt barbárok élnek, akik Canzából (Skandinávia) vándoroltak oda. A dákokat a szerző danaoszokkal és a dánokkal azonosítja, akiket trójaiaknak tart. A túlnépesedés miatt kisorsolják azokat a fiatalokat, akiknek el kell költözniük onnan. Hasting vezetésével vándorolnak el. Hastingot ellenszenvesnek mutatja be a geszta, mert templomokat, kolostorokat pusztít. Negatív előképe Rollónak, a jó uralkodónak, aki már szelídebb, mint Hasting, és aki felveszi a kereszténységet. Rolló még Daciában fellázadt az ottani igazságtalan király ellen, de vesztett, ezért kényszerült száműzetésbe. Scanzába menekült, ott álmot látott, miszerint Angliába kell mennie. A normannokat tehát nemcsak a trójai származás legitimálja, mellettük áll a kívülről jövő isteni legitimáció is. Angliában Rolló álmot lát: Francia földön (Francia) egy hegy tetején áll, ott egy forrás megtisztítja őt a leprától. Különböző fajta madarakat lát, mindnek vörös a szárnya. Dudo magyarázata szerint a madarak a különböző embereket jelképezik, akiket a herceg uralma egyesít. A forrás a keresztséget jelenti, ez a motívum a Konstantin-Szilveszter-legendából való. Widukind, szász történetíró gesztájának három változata is van: az utolsó, C változat I. Ottó halála után (973) született. Korábbi a „kolostori" A-változat, és az I. Ottó lánya, Matild számára készült B-változat. A kolostori változatban Widukind nem említi sem Ottó 962-ben történt császárrá koronázását, sem a magdeburgi érsekség 968-ban történt alapítását. Edmund E. Stengel szerint Widukindnak a „Róma nélküli" császárság volt az eszménye. Widukind maga is ahhoz a genshez tartozik, melyről ír. Műve összehasonlítható Dudo írásával, hisz a szászok és a normannok egyaránt akkor lettek keresztények, amikor a Római Birodalom már letűnt. Gesztája szerint a szászok vagy a dánoktól, vagy Nagy Sándor seregéről származnak. Mindkét lehetőség a hadi jártasságra utal. Widukind szerint a görögöktől származhatnak a szászok. Ugyan nem mondja ki, de ez kifejezheti a frankokkal szembeni elhatárolódást. A frankok ugyanis a trójaiaktól származtatták magukat, a görögök pedig legyőzték a trójaiakat. Részletesebben adja elő Widukind a szászok honfoglalását. A szászok csellel vesznek földet a türingiaiaktól, majd fortéllyal és fegyverrel le is győzik az őslakosokat. Hasonló történet jelenik itt meg, mint a História Brittonumban. A geszta későbbi részében a magyarok jelentik a főellenséget. A szászok meghatározó tulajdonsága a vitézség és a ravaszság, Widukind ezen tulajdonságok kiemelésével is meghatározza a népet. Legitimitást egyrészt a hódítás joga, másrészt a frank királyok adnak a szászoknak. Dudo és Widukind művéről egyaránt elmondható, hogy a hódító joga és a frankok adnak legitimitást népeiknek, de a belülről jövő legitimáció fontosabb, mint a külső. Tulajdonságok, és a más népektől való elkülönítés fontosabb, mint az eredettörténet és a név magyarázata. Gallus Anonymus a 12. század elején írt a lengyelek történetéről. A szerző Franciaországból származott, talán Dél-Franciaországból. Plassmannál nem szerepel az az elmélet, hogy Gallus Magyarországon keresztül juthatott lengyel földre. Dudóhoz hasonlóan Gallus is kívülállóként