Századok – 2009
KÖZLEMÉNYEK - Thoroczkay Gábor: Szent István okleveleiről VI/1385
1001. évi dátumot viszont — Heribert C pályájából következően — tévesnek nyilvánította.38 A Bresslau állásfoglalását követő nyolc évtizednek a pannonhalmi oklevélre vonatkozó hazai vizsgálódásait három kutató munkássága határozza meg: Szentpétery Imréé, Györffy Györgyé és Érszegi Gézáé. Értékes megállapításokat tett még a diplomával kapcsolatban Csóka J. Lajos bencés történész, Solymosi László budapesti és debreceni középkorkutató professzor, valamint Kiss Gergely pécsi medievista is. Ezzel az oklevéllel kapcsolatosan is független állásfoglalást tett Püspöki Nagy Péter. Szentpétery Imre külföldi mestere, Bresslau nyomdokain haladt, először 1918-ban, majd 1938-ban is foglalkozott a pannonhalmi oklevéllel. Annak eredetijét Heribert C munkájának tekintette, az íráskép összehasonlítását is elvégezve a vonatkozó német oklevelekkel, a paleográfiai jellegzetességeket (hosszított írás stb.) is a német nótáriusra vallónak minősítve. Szentpétery az oklevél egyes szám első személyben fogalmazott részeit — amelyek a somogyi tizedadományozásról szólnak — tekintette elsődlegesen interpolációnak. Az eredeti oklevél megszületését 1002 nyár végére helyezte. Később Györffy György által is elfogadott magyarázatot talált az eredeti oklevél 1002. évi dátumának 1001-re való romlására.39 A signum melletti elrontott recognitiós-sorban található alkancellár említéséből kiindulva a ma ismert diploma létrejöttét 1209-1212 közé helyezte.4 0 Györffy György számos írásában foglalkozott az 1960-1990-es években István király pannonhalmi oklevelével, és — mint már említettük — az oklevél kritikai kiadása (1992) is a nevéhez fűződik. O is elfogadta a Heribert C-elméletet, újabb bizonyítékokkal megtámogatva azt. Az 1002. július 1. és augusztus 31. között keletkezett eredeti oklevelet részben immunitási privilégiumnak tartotta, részben feltételezte: elsődlegesen a pannonhalmi apát és a veszprémi püspök közötti, a somogyi tizedekkel kapcsolatos csereügyletet tartalmazhatta, de szó lehetett benne a Monte Cassino-i mintájú exemptio elnyeréséről is. Az egyes szám első személyben fogalmazott részt — némileg eltérő terjedelemben, mint Bresslau és Szentpétery — többnyire későbbi betoldásnak tartotta, de bizonyos kifejezéseit (az astantibus kezdetű tanúnévsort stb.) az eredetiből származtatta. Az oklevél interpolációját 1102 körűire helyező Csóka J. Lajost41 követve a betoldott rész forrásaiként több magyarországi legendát és a krónikát is számba vett. Nagy vihart kavart a tudományos közéletben az a megállapítása, amely betoldásnak nyilvánította az oklevélben az Anasztáz apátot a pannonhalmi apátsággal összekapcsoló de elöljárószót. így a főpapban nem a pannon-38 Harry Bresslau: Internationale Beziehungen im Urkundenwesen des Mittelalters. Archiv für Urkundenforschung 6. (1918) 19-76. (különösen: 42-43., 71-74.). 39 A dátumsor: Anno dominicae incarnationis millesimo I, indictione Xy anno Stephani primi regis Ungrorum secundo hoc privilégium scriptum et traditum est (DHA I. 41.). Az interpolátor az „MII" évszámot tévesen „Mü"-re cserélte fel, 1. Szentpétery /.: Szent István i. m. 182-183. 40 Szentpétery Imre: Szent István király pécsváradi és pécsi alapítólevele. (Értekezések a történeti tudományok köréből XXIV/10.) Bp. 1918. 5-11., 33-34., 34-35. (3. sz. jegyz.); Uő: Szent István i. m. 143-184. 41 Csóka J. Lajos: A pannonhalmi oklevél interpolálása. Levéltári Közlemények 32. (1961) 83-99.
